Vízilabda: Dabrowski lesz Gerendás segítője, majd utóda

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2013.02.19. 15:44
null
Dabrowski Norbert a válogatottnál Benedek Tibor szövetségi kapitány munkáját segíti (Fotó: Fuszek Gábor)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a következő, 2013–2014-es idényben ül utoljára Gerendás György a ZF-Eger kispadján, a szezon folyamán a jelenlegi BVSC-edző Dabrowski Norbert lesz a segítője, hogy aztán a 2014–2015-ös bajnokságban már az utóbbi vegye át a helyét a csapat élén.

 

Megkeresésünkre Gerendás György elmondta, egyéves megállapodást kötött az Egerrel, így a tizedik szezonja egyben az utolsó lesz a hevesi csapat kispadján, a klub vezetését pedig majd következő idénybeli segítője, Dabrowski veszi át tőle.

„Nem hiszem, hogy a hír zavaró lesz, hiszen a sportban ez normális dolog. Két idénnyel korábban például tudtuk, hogy Kis Gábor elmegy Szolnokra, miközben sérülten is hatalmas pluszt tett hozzá az Eger játékához és bajnoki címéhez" – mondta Gerendás György, aki hozzátette, azzal még nem kíván foglalkozni, mihez kezd majd 2014 nyárától.

A BVSC szakosztályvezetője, Mészáros Csaba megerősíttette, hogy Dabrowski nyáron távozik a Szőnyi útról, így a zuglói egyesületnek addig kell megtalálnia a felnőttcsapatot vezető és az utánpótlást is irányító szakember utódát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik