Az Eger sem tudta megállítani a Vasast

Vágólapra másolva!
2006.11.26. 14:43
A Vasas zárhatja az élen a férfi vízilabda-bajnokság őszi szakaszát, miután a 6. forduló rangadóján 7-5-re nyert a Komjádi-uszodában a vendég Eger együttese ellen. A korábban a címvédő Honvédod a saját pályáján legyőző angyalföldiek ezzel egyedüli társulatként százszázalékosak, és plusz 46-os gólkülönbségük is a legjobb a mezőnyben.
A tanácstalanság csak látszat: a Vasasnál mostanában ismerik a sikerek titkát
A tanácstalanság csak látszat: a Vasasnál mostanában ismerik a sikerek titkát
A tanácstalanság csak látszat: a Vasasnál mostanában ismerik a sikerek titkát
A tanácstalanság csak látszat: a Vasasnál mostanában ismerik a sikerek titkát

A Vasas–Eger rangadón négy és fél perc után született az első gólt, ekkor Varga Dénest hagyták őrizetlenül felúszni, és a fiatal válogatott játékos okosan lőtt a jobb felső sarokba (1-0).

Mindaddig az egriek többször is megszerezhették volna a vezetést, kihagytak jónéhány helyzetet és egy emberelőnyt is.

Császár György egyenlített a negyed hajrájában, a nem túl jó lövés Nagy Viktor keze alatt csúszott be a jobb alsó sarokba (1-1). Összességében az első nyolc percben jóval több lövés érkezett a Vasas kapujára, mégis az angyalföldiek fordulhattak volna előnnyel a folytatásra, de Varga Dénes ziccerben hibázott.

A második negyed első három percében nagyrészt megint a Vasas kapuja előtt történtek az események, de minden kimaradt. Mígnem aztán megtört a jég: Gór-Nagy Miklós távolról, pattintással vette célba Nagy Viktor kapuját, és a labda gyönyörűen vágódott a bal felsőbe (1-2).

Elhúzhatott volna kettővel is az Eger, ha emberelőnyben nem Császárt kényszerítik a társak arra, hogy lehetetlenül éles szögből próbáljon meg gólt lőni. Így csak kapufa lett a fór vége, míg a másik oldalon Kincses Attila nem tudott bepöckölni egy blokkról elé pattanó labdát a vízről.

A nagyszünet után fordulatszámot váltott a Vasas: Steinmetz Barnabás olimpiai bajnokhoz méltó átlövéssel egyenlített akcióból (2-2).

A harmadik perc végén kettős emberelőnyhöz jutott Földi László csapata, a rendelkezésre álló idő lejárta előtt Hosnyánszky Norbert volt az ítéletvégrehajtó. Az újabb felső sarkos bombával csaknem két negyednyi idő elteltével újra az angyalföldiek vezettek (3-2).

A másik oldalon sehogy sem akart megszületni a harmadik találat, emberelőnyben Császár lövése már két kéz között is megtalálta az átjárót, de a gólvonalon nem volt hajlandó átvánszorogni.

Nem úgy Tóth Márton labdája a másik oldalon, az újabb emberelőnyös góllal először alakult ki kétgólos különbség a két együttes között (4-2).

Na, nem sokáig, mert a Vasas kapuja előtt menetrendszerűen megítélt újabb létszámfölényes helyzetben Császár egészen rámászott a labdával a blokkoló Steinmetz Barnára és Nagy Viktorra, majd a kapus feje fölött belőtte a szépítő találatot (4-3).

Sőt, gyönyörű góllal egyenlített is a hevesi gárda, Nyéki remek labdáját Kis Gábor Pazar mozdulattal húzta be (4-4).

A Vasas nem hagyta, hogy vérszemet kapjanak a vendégek, Mátyás Zoltán demoralizáló lövéssel vette vissza a vezetést csapatának (5-4), és akár visszaállhatott volna a kettő is közte, ha a fehér sapkások a negyed utolsó másodperceiben kapott emberelőnynél jobban sáfárkodnak az idővel.

A záró játékrészben megint a védekezés került előtérbe, miközben az izgalmak egyre fokozódtak. Amikor már csak négy perc volt hátra, egyre fontosabbá vált a kérdés: ki szerzi meg a záró nyolc percben az első gólt? Ha a Vasas, szinte biztosan nyer, ha az Eger, ismét teljesen nyílt a meccs.

A Vasasnak sikerült, mert a Varga Dénes ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt ötméterest Hosnyánszky „beverte” (6-4), majd a következő hazai támadás végén Varga Dániel is megszerezte első gólját, és ezzel jóformán eldőlt a mérkőzés (7-4).

Az egriek az utolsó előtti percben, kétségbeesésükben vagy négy lövést zúdítottak Nagy Viktor kapujára, de egyikből sem lett gól, így aztán végképp elszállt minden reményük.

Noha egy perccel a dudaszó előtt Császár még gondoskodott arról, hogy ő legyen a találkozó legeredményesebb játékosa (7-5), a Vasas győzelme már nem forgott veszélyben.

A vége 7-5 lett, s a Földi-csapat ezzel a sikerrel minden bizonnyal megszerzi az első helyet a bajnokság őszi szakaszában.

FÉRFI VÍZILABDA OB I

6. FORDULÓ
TEVA-VASASPLAKET – BRENDON FENSTHERM-ZF EGER
7-5 (1-1, 0-1, 4-2, 2-1)
Komjádi-uszoda, 1800 néző. Vezette: Kiszelly, Székely.
GÓLSZERZŐK:
VASAS EGER
Hosnyánszki 2 Császár 3
Varga Dénes 1 Gór-Nagy 1
Steinmetz B. 1 Kis G. 1
Mátyás 1
Tóth M. 1
Varga Dániel 1
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Vasas 6 6 87–41 12
2. Domino 6 5 1 95–59 10
3. FTC 6 4 2 68–54 8
4. Szeged 6 4 2 55–45 8
5. UTE 6 3 1 2 56–53 7
6. Eger 6 2 1 3 71–49 5
7. PVSK 4 2 1 1 39–31 5
8. OSC 6 2 1 3 48–55 5
9. BVSC 6 2 1 3 61–76 5
10. Szentes 6 1 5 41–93 2
11. Szolnok* 5 1 4 32–59 0
12. Neptun 5 5 43–81 0
*A Szolnoktól egy pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik