Torna, ORV: két arany, hat ezüst a szerenkénti döntőben

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.04. 21:52
Címkék
Két arannyal és hat ezüsttel zárta a magyar válogatott a tornászok Csehországban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét. A leányoknál felemás korláton kettős magyar győzelem született, Székely Zója a dobogó legmagasabb, Fehér Nóra pedig a második fokára állhatott fel. A fiúknál Balázs Krisztián váratlan betegsége miatt három további érem úszott el. A csapatot kísérő szakemberek elégedettek a szombati szerenkénti döntők eredményeivel.

Gy. Szabó CsillaNoha nekünk nem a legszerencsésebb időpontban, az új elemek gyakorlása közepette rendezték a tornász Olimpiai Reménységek Versenyét, a magyarok nagyszerűen megállták helyüket a szerenkénti döntőkben is. A lányok két aranyat és három ezüstöt szereztek, a fiúk pedig három második helyet gyűjtöttek be a viadal zárónapján. Ráadásul a felemás korláton kettős magyar győzelem született, Székely Zója folytatta előző napi remek produkcióját, és megnyerte a számot, a második helyen pedig Fehér Nóra végzett. A fiúknál balszerencsésen kezdődött a nap, mert a négy szeren is döntőbe került Balázs Krisztián betegség miatt kénytelen volt visszalépni a csütörtökön kiharcolt fináléktól.Gy. Szabó CsillaNoha nekünk nem a legszerencsésebb időpontban, az új elemek gyakorlása közepette rendezték a tornász Olimpiai Reménységek Versenyét, a magyarok nagyszerűen megállták helyüket a szerenkénti döntőkben is. A lányok két aranyat és három ezüstöt szereztek, a fiúk pedig három második helyet gyűjtöttek be a viadal zárónapján. Ráadásul a felemás korláton kettős magyar győzelem született, Székely Zója folytatta előző napi remek produkcióját, és megnyerte a számot, a második helyen pedig Fehér Nóra végzett. A fiúknál balszerencsésen kezdődött a nap, mert a négy szeren is döntőbe került Balázs Krisztián betegség miatt kénytelen volt visszalépni a csütörtökön kiharcolt fináléktól.

Nagy Zoltán, a fiú csapatot elkísérő edző joggal bosszankodott azon, hogy egyik legjobb tornásza kidőlt a sorból, szerinte ugyanis ezzel legalább három érmet vesztettünk. Korláton és nyújtón akár a legfényesebb is összejöhetett volna Krisztiánnak. De persze nem egyedül volt az együttesben, Mészáros Krisztofer hozta a három ezüstérmet, aminek a szakvezető nagyon örült.

− Krisztofer remek gyakorlatot mutatott be talajon − értékelte honlapunknak versenyzői szombati teljesítményét Nagy Zoltán. − Lovon visszahozott egy igen értékes elemet, amelyet például az EYOF-on kihagyott, és most sikeresen megcsinálta, nem véletlenül kapott tehát nagyon magas pontszámokat. Megkockáztatom, hogy ifjúsági Európa-bajnokságon döntőt érhet az ilyen jó gyakorlat. A gyűrűn szerzett ezüstjével mindannyiunkat meglepett, hiszen alkatánál fogva ez nem az ő specialitása. Nyújtón nyolcadik lett, de az ötórásra elnyúlt program végén érthető, ha elrontotta az új elemét, amelyet az egyéni összetettben két nappal korábban tökéletesen megcsinált. Vizlendvai Máté ugrásban és talajon is hatodik lett, előbbi olyan jól sikerült, hogy még nem is láttam tőle ilyen jó gyakorlatot. Mivel ragyogó volt a kivitelezés, most gondolkodunk azon, hogyan lehetne anyagerősebbé tenni a jövő évi világversenyekre.

Nagy Zoltán összességében optimistán értékelte az ORV-t, amely már balszerencsésen is kezdődött, hiszen a gárda egyik legjobbja, Tomcsányi Benedek nélkül kellett kiállni. Balázs Krisztián bokája sem volt tökéletes, de az ő szerenkénti döntős szereplését váratlan betegség hiúsította. Márpedig a szakember szerint a Tomcsányi, Balázs, Mészáros trió nagyon erős csapatot alkothat a korosztályában. Persze, ő is tudja, hogy a sportban nincs sok értelme a feltételes módú mondatoknak, ezért inkább a tényleges eredményekre koncentrál, amelyek kifejezetten biztatóak a jövő évi világversenyek előtt. Hogy hol kell javítaniuk, azt ez az ORV most pontosan megmutatta.

Kettős magyar győzelem született a felemás korláton. Székely Zója a dobogó tetején, Fehér Nóra a második fokán Forrás: MATSZ
Kettős magyar győzelem született a felemás korláton. Székely Zója a dobogó tetején, Fehér Nóra a második fokán Forrás: MATSZ

Kettős magyar győzelem született a felemás korláton: Székely Zója a dobogó tetején, Fehér Nóra a második fokán  •  Forrás: MATSZ

Bár a lányok is javában tanulgatják és gyakorolgatják még az új elemeket, az ő szereplésükre méltán lehetett büszke Draskóczy Imre női kapitány. A szerenkénti döntőkben ugyanis a versenyzői több érmet szereztek, mint a nagy rivális brit csapat. Ez pedigigen biztató a felkészülési időszak ezen szakaszában.

A szakember honlapunknak adott értékelésében külön hangsúlyozta, hogy a lányok minden szeren tudtak érmet szerezni:
−A nagyon jó egyéni teljesítmények mellett a csapatszellemet szeretném kiemelni. Mindenki biztatta a másikat, és még megható eset is előfordult. Az EYOF-on kimagaslóan szerepelt Bácskay Csenge itt most nem jutott egyetlen szeren sem döntőbe, mert pillanatnyilag nagyon erős elemeket tanul, amelyeket még nem tud tökéletesen. Ennek ellenére végig bátorította csapattársnőit. Amikor Péter Sára felállt a dobogó tetejére, Csenge elsírta magát a magyar himnusz hallatán, annyira meghatotta társnője győzelme.

Draskóczy Imre szerint kifejezetten erős utánpótlás-válogatott formálódott ezekből a lányokból az utóbbi években. Bácskay Csenge és Schermann Bianka mellé felnőttek a többiek ami kifejezetten biztató a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokság és az ifjúsági olimpia előtt. Schermann Bianka azért nem jutott gerendán döntőbe mert nem kevesebb, mint hét új elemet építettek a gyakorlatába, így ezt még nem tudta tökéletesen bemutatni. De ha egyszer kész lesz, márpedig néhány hónap múlva biztosan kész lesz, nemzetközi szinten is a legjobbakkal veheti majd fel a versenyt. Próbára pedig kiváló volt a szombat este záródott Olimpiai Reménységek Versenye.

További korosztályos hírekTORNASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Olimpiai Reménységek Versenye, Liberec
Szerenkénti döntők
A magyar versenyzők helyezése
Leányok
Ugrás: 1. Péter Sára 13.70,
…6. Schermann Bianka 12.94
Felemás korlát: 1. Székely Zója 13.53, 2. Fehér Nóra 13.18
Talaj: 2. Fehér Nóra 12.25
Gerenda: 2. Makovits Mirtill 12.18,
...5. Székely Zója 11.80
Fiúk
Talaj: 2. Mészáros Krisztofer 13.45,
…6. Vizlendvai Máté 12.45
Lólengés: 2. Mészáros Krisztofer 13.40
Gyűrű: 2. Mészáros Krisztofer 12.80
Nyújtó:
8. Mészáros Krisztofer 9.65
Ugrás:
6. Vizlendvai Máté 12.79

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik