Tollaslabda: eseménydús időszak következik az utánpótlásnak

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.02. 19:22
null
Idén kontinensviadal vár a tollaslabdázók U19-es és az U15-ös korosztályára is, ennek megfelelően a válogatóként szolgáló országos bajnokságok még nagyobb téttel bírnak majd.

Tavaly egy korosztályos világversenyen indultak magyar tollaslabdázók: az U17-es Európa-bajnokságon nem vallott szégyent a küldöttségünk, a csapatversenyben a négyesük második helyén végeztek a magyarok a franciák mögött, éppen lemaradva a negyeddöntőbe jutástól, míg egyéniben és párosban a legjobb eredménynek a nyolcaddöntős szereplés bizonyult: előbbiben Mesterházy Milán és Dorozsmai Hédi jutott el a legjobb 32 közé, a párosok között pedig Dorozsmai Karalyos Etelkával esett ki az említett körben. 

A reménykeltő 2023 után 2024-nek is motiváltan futottak neki a fiatal tollaslabdázók, aki közül a már emlegetett Mesterházy a februári felnőtt ob-n is jelezte, számolni kell vele a folytatásban: egyesben harmadik, a fiú párosok között (Horváth Csanád oldalán) pedig második lett, míg Horváth Hart Petrával szerzett bronzérmet. Utóbbi duó tagjai az U19-es válogatott alapemberei, mint ahogyan Mesterházy is nagy eséllyel szerephez jut majd az említett korosztályban, annak ellenére, hogy 2007-es születésű;

ő 2023 végén már a felnőttválogatottba is meghívást kapott.

Mesterházy Milán Forrás: MTLSZ

Persze, rajtuk kívül is számos reménység ragad majd ütőt a május első hétvégéjén megrendezendő korosztályos országos bajnokságon, ami egyben válogatóként is szolgál az U19-eseknek; a ceglédi Living Sport csarnokban az U13-asok is pályára lépnek majd. És hogy mire válogatnak a juniorok? Tavaly a korosztály nem szerepelt világversenyen, az észak-amerikai világbajnokságon való indulással járó anyagi kötelezettségeket ugyanis nem tudta vállalni a hazai szövetség, a tollaslabdázók azonban számos európai megméretésen tudtak szerepelni, szép eredményeket elérve.

Idén viszont Európa-bajnokságra utazhatnak a válogatott tagjai,

a megszokott nyári időpont helyett novemberben; a házigazda Spanyolország lesz.

Az említett ob előtt azonban, április második felében az U11-esek és az U17-esek is közös országos bajnokságon vehetnek majd részt Pécsett, leghamarabb pedig az U15-ösök eseménye érkezik majd el, április közepén; ők a legidősebbekhez hasonlóan Cegléden mérik össze a tudásukat. A korosztály tagjaira szintén világverseny vár: az Európa-bajnokságukat Lengyelországban rendezik meg szeptember első felében.

(Kiemelt képünk forrása: MTLSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik