Kosár: a fiatalok nem csak azért játszanak az NB I-ben, mert kötelező

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.28. 08:52
null
Lezárult az alapszakasz a felnőtt első osztályú női kosárlabda-bajnokságban, így sorra vettük, hogy az utánpótláskorúak közül kik teljesítettek a legjobban mostanáig. Az értékelésben Székely Norbert, a néhány napja leköszönt szövetségi kapitány, a női szakág utánpótlás-koordinátora volt segítségünkre.

Az utánpótláskorú játékosok remek egyéni teljesítményeiből ebben az évadban sem volt hiány a felnőtt női kosárlabda-élvonal első fázisában. Bár az alapszakaszban az U20-asok (a 2003-as születésűek vagy a náluk fiatalabbak) szerepeltetése egyébként is kötelező előírás a mérkőzések első félidejében, a klubok többsége nem csak a kényszer miatt szavaz bizalmat az ígéreteknek – állítja Székely Norbert a felnőttválogatott kedden lemondott szövetségi kapitánya, az MKOSZ női szakágért felelős utánpótlás-koordinátora.

„Örömmel láttam, hogy az évadban több fiatal játékos is nagyot lépett előre.

– kezdte Székely az Utánpótlássportnak, majd kiemelt néhány ígéretet név szerint is. – Ha az élcsapatokra tekintünk, akkor nem kérdés, hogy a DVTK-ban játszó,

Az ősszel remek formában tért vissza súlyos sérüléséből, majd januárban ismét hosszú időre kiesett, amit nagyon sajnálok. Petra hatalmas ígéret, a következő évek felnőttválogatottjának is alapembere lehet. A győriekkel folytatva a sort, egyértelműen Gyöngyösi Janka kívánkozik az élre: nagyszerű adottságai vannak, több poszton is bevethető, és a váltás után jól megtalálta a számítását új csapatában.”

Mindeközben az Euroligában szereplő két topcsapatot követő középmezőny együtteseiben játszó utánpótláskorúakra is érdemes figyelni.

„A Szekszárdot erősítő Miklós Melindával kellene kezdenem, de rá igazából már nem is U20-as játékosként tekintek, hiszen jó ideje állandó tagja a felnőttválogatott keretének. Sopronban Sitku Zsuzsanna különösen nagyot ugrott előre, Gáspár Dávidék láthatóan jól menedzselik a pályafutását, egyre komolyabb feladatokat kap. Pécsett szintén fontos láncszemek a kiemelt reménységek, akiknek rendre bizalmat szavaznak: az irányító poszton Rátkai Eszter és Laczkó Sára is jól teljesített. A TFSE-ben Dúl Terka volt az, aki nagy fejlődésen ment keresztül, jóval érettebben játszik, mint korábban. A hosszú évek óta kiváló nevelőmunkát végző Vasasból külön nem emelnék ki senkit, a Pasaréti úti klubban megoszlottak az úgynevezett fiatalpercek. A BEAC-ban a juniorkorú Gábor Lili nyújtotta a legjobb teljesítményt, de sajnos őt is sújtották sérülések az idény közben.”

Székely Norbert Forrás: Nemzeti Sport

Az elmúlt időszakban többször is felvetődött annak a gondolata, hogy már nincs szükség a „fiatalszabályra”, és kivezetik ezt az előírást. Székely ezzel kapcsolatban határozott álláspontot képvisel.

és pozitív hatást gyakorolt a női szakág fejlődésére. Persze azt, ha a szabály kivezetése együtt járna más jellegű ösztönzők bevezetésével, amelyek valamilyen módon hasonlóképpen elősegítik a fiatalok szerepeltetését, már sokkal inkább támogatható koncepciónak tartanám.”

Amint az köztudomású, februárban a felnőttválogatott drámai körülmények között bukta el az olimpiai részvételt a soproni selejtezőtornán. A kvalifikáció kiharcolásának kapujában, a spanyolok elleni sorsdöntő meccs hajrájában ritkán tapasztalható mértékű mentális blokk lett úrrá a játékosokon. Ennek kapcsán adódik a kérdés: a pszichés tényezők mekkora szerepet kapnak a kiemelt reménységek nevelésében?

„A mentális felkészítésre szövetségi szinten korlátozottak a lehetőségek, hiszen a játékosok az év nagy részét a klubjukban töltik. Persze a nyári időszakban, a korosztályos Eb-k előtti öt-hat hetes felkészülés idején a pszichés támogatásra is igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni, természetesen szakemberek bevonásával. Meggyőződésem, hogy ennek a témának folyamatosan napirenden kell lennie a játékosok fejlesztése közben.

(Kiemelt képen: Toman Petra Forrás: MKOSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik