Úszó Nemzet Program: már 42 színhelyen barátkoznak a vízzel a gyerekek

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.01.15. 18:46
Címkék
Jóval több, mint negyvenezer gyerek tanult már meg úszni a Magyar Úszó Szövetség égisze alatt zajló, a kormány által is támogatott ÚNP-nek köszönhetően, a program 2021-es beindulása óta.

Anélkül, hogy a számok tengerében – avagy stílszerűbben: az uszodák vizében – elmerülnénk, szögezzük le a legfontosabbat: immár 42 helyszínen hovatovább félszáz ezer gyerek sajátíthatta már és sajátítja el jelenleg is az úszás tudományát Magyarországon, az Úszó Nemzet Program (ÚNP) keretében.

Bő két esztendeje indult útjára a példátlan kezdeményezés azzal a céllal, hogy a hazai óvodások és kisiskolások lehető legtöbbje tanuljon meg úszni.

Eleinte akár naivitásnak is tetszhetett ez a nagy ívű és messzire mutató elképzelés, hiszen a gyerektömegen kívül rögtön nem állt, nem is állhatott rendelkezésre a megannyi feltétel: megfelelő uszoda, kellőképpen képzett és szükséges létszámú oktató szakember, a nebulókat a helyszínekre szállító jármű, az avatott kísérők serege, a kellő anyagi-sportszakmai háttérről már nem is szólva. Hiszen

egy ekkora kalandba belevágni hogyan is lehetett volna másképpen, ha nincs meg az elfogadó hozzáállás, a terv végrehajtása melletti eltökéltség és a megvalósításhoz elengedhetetlen egységes és kitartó akarat minden érintett részéről, a MÚSZ-tól, vagyis az úszószövetségtől kezdve az iskolákon keresztül a szükséges tetemes pénzt és feltételrendszert garantáló kormányzati szándékig...

2021 szeptemberében négy településen – Debrecenben, Tokajban, Móron és Budafokon – rajtolt el az Úszó Nemzet Program, amelyhez – merthogy a személyes vonzerő, a gyerekek elé állítható ragyogó példa sem hiányozhat – 

nagyköveti szerepkörben csatlakozott az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina, és a négyszeres ötkarikás aranyérmes Darnyi Tamás is.

Akik nem pusztán szimbolikus jelenlétükre bólintottak rá, hanem vállalták, hogy az egyes helyszínekre személyesen és rendszeresen ellátogatnak, még inkább fajsúlyossá téve a programot, növelve az egyre nagyobb méretűvé duzzadó, egyre több települést magához csatoló ÚNP vonzerejét. 2022-ben 19 színhelyen ismerkedhettek meg a gyerekek a vízzel és szerethették meg az úszást, elsajátítva az alapokat az ÚNP-ben résztvevő szakemberek jóvoltából, 2023-ban pedig több mint kétszeres lett a szorzó, újabb 22 uszodának a csatlakozásával. 

Sok ezer gyerek tudja már, hogy a víz nem olyan félelmetes – és a kaland most folytatódik

– idézte a Magyar Úszó Szövetség honlapja Egerszegi Krisztinát, aki tavaly áprilisban nyilatkozott így, midőn az újabb mérföldkövet, vagyis az ÚNP bővítését, a fogadó helyek megduplázását bejelentették. Az immár több mint negyven színhely nem pusztán a félszázezerhez közelítő uszodai gyerekszámot jelenti, akinek – el ne feledjük: kizárólag MÚSZ-liszensszel dolgozók révén megvalósuló – ingyenes úszásoktatását a program garantálja. Hanem – mert bár az ÚNP-nek nem célja a versenysport hátországának szélesítése – egyúttal azért azt is, hogy a jövőben létszámában még tovább gyarapodó gyerkőchadból, már csak a nagy számok törvénye alapján is, kinőhetnek igazi tehetségek, új Egerszegik és Darnyik is akár...

(Kiemelt képünkön: több tízezer gyerek tanult már meg úszni az ÚNP-nek köszönhetően Forrás: musz.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik