Vizes vb: botrány a díjátadón, nem állt fel a dobogóra az ezüstérmes ausztrál – videó

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 11:11
null
Mack Horton (balra) megtagadta, hogy felálljon Szun Jang mellé a dobogóra (Fotó: AFP)
Finoman fogalmazva is érdekes körülmények között zajlott le a 400 méteres férfi gyorsúszás eredményhirdetése a kvangdzsui vizes világbajnokságon: a szám ezüstérmese, Mack Horton nem volt hajlandó felállni a dobogóra a világbajnok Szun Jang mellé, akit az ausztrál álláspontja szerint addig nem lett volna szabad engedni világversenyen rajthoz állni, amíg nem tisztázza magát a doppingvádak alól.

„Igen, tisztában vagyok vele, hogy az ausztrál sportoló elégedetlen a helyzettel és személyes ellentétei vannak velem. Az egy dolog, hogy velem szemben tiszteletlenül viselkedett, de egész Kínával szemben is, és ez sajnálatos” – idézte Szun Jangot az éremceremónia után a Daily Mail.

A két versenyző már évek óta nem ápol jó viszonyt egymással – a 2016-os riói olimpián Horton azt állította, hogy Szun Jang lefröcskölte őt a bemelegítőmedencénél –, de az ausztrál úszó ellenérzései vélhetően csak nőttek a kínai irányába, miután Szun Jangot – akit 2014-ben egyszer már eltiltottak három hónapra – azzal gyanúsították meg, hogy megsemmisítette a doppingmintáját. A tízszeres világbajnok kínainak szeptemberben a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) kell tisztáznia magát a vádak alól. Ha bűnösnek találják, élete végéig szóló eltiltást kap.

„Tudják, milyen a rivalizálás… Minden ami vele és körülötte történt, hangosabb annál, mint amit én valaha is mondhatnék” – reagált szűkszavúan a történekre Horton, akire az Ausztrál Doppingellenes Hatóság korábbi vezérigazgatója, Richard Ings szerint súlyos büntetést kellene kiszabni.

„Nem vagyok Szun Jang-rajongó, de amíg nem bizonyítják a bűnösségét, addig ártatlan. Annak, hogy Mack nem állt fel mellé a pódiumra, vaskos büntetést kellene maga után vonnia” – vélekedett a sportvezető.

A Daily Mail arról is beszámolt, hogy a 23 éves Horton és barátnője halálos fenyegetéseket is kapott a díjátadó óta.

„Az egész családod halott” – üzenték Hortonnak a közösségi médiában.

Az ügy kapcsán megszólalt Kozma Dominik, aki a második napon, hétfőn éppen az immáron tízszeres világbajnok kínai mellett úszott az előfutamban, végül ki is engedhetett és a nyolcadik idővel jutott tovább.

„Megmondom őszintén, a dobogó az nekem szól, ezért én valószínűleg felálltam volna, Gabriele Dettit pedig egészen biztosan nem hagytam volna ki a gratulációból, hiszen óriásit úszott – idézi az MTI Kozmát, aki hozzátette, a háromszoros olimpiai bajnok kínai gyakorlatilag a teljes úszótársadalom számára ismeretlen. – Ezt az embert ignorálni kell. Egy szót nem beszéltünk vele soha, ő az egyetlen, akit hárman öltöztetnek, mindig egy másik úszó hozza helyette az akkreditációs kártyáját. Azt gondolom, egész Kína mögötte áll.”

Nem az ausztrál versenyző az első, aki kinyilvánította nemtetszését az úszósport vezetőinek doppingoláshoz való hozzáállása miatt: az olimpiai bajnok Lilly King nemrégiben úgy nyilatkozott, „szomorú, hogy mindannyiunknak doppingoló ellen kell versenyeznie”.

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
ÚSZÁS

FÉRFI 400 MÉTER GYORS, DÖNTŐ
1. Szun Jang (Kína) 3:42.44 perc
2. Mack Horton (Ausztrália) 3:43.17
3. Gabriele Detti (Olaszország) 3:43.50
4. Danas Rapsys (Litvánia) 3:44.86
5. Marco de Tullio (Olaszország) 3:44.86
6. Jack McLoughlin (Ausztrália) 3:45.19
7. Csi Hszin-csien (Kína) 3:45.64
8. Zane Grothe (Egyesült Államok) 3:45.78

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (fotó), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik