Úszás: visszavonul a világcsúcstartó ausztrál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.16. 10:33
Felhagy a versenyzéssel a többszörös olimpiai bajnok és világcsúcstartó ausztrál mellúszónő, Leisel Jones.

A klasszis sportoló 13 éves pályafutást zárt le pénteki bejelentésével, amely szerint visszavonul. A 27 esztendős Jones a nyáron negyedik olimpiáján szerepelt Londonban, ahol – a második helyen végzett vegyes váltó tagjaként – kilencedik ötkarikás érmét nyerte, míg egyéniben 100 méter mellen ötödik lett. Az ezüsttel beérte a kilenc olimpiai érmet gyűjtő Ian Thorpe-ot, aki London előtt egyedül vezette az ötkarikás játékokon legeredményesebb ausztrál úszók listáját.

Jones első olimpiai érmét – a 100 méter mell ezüstjét – 2000-ben, hazai medencében, Sydneyben 15 évesen érdemelte ki, majd ebben a számban ért fel a csúcsra is, amikor a 2008-as pekingi olimpián győzött. Az ausztrál vegyes váltóval 2008 előtt 2004-ben, Athénban is diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik