Risztov számára véget ért a vb, Gyurta G. 13. lett 25 km-en

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.27. 22:42
null
Szombaton véget értek a látványos műúszó versenyszámok (Fotó: Reuters)
Nem indul el a barcelonai vizes vb nagymedencés úszóviadalán Risztov Éva, a tavalyi londoni olimpia 10 kilométeres nyílt vízi versenyének aranyérmese. Gyurta Gergely a 13. helyen végzett 25 km-en, a férfiaknál német, a nőknél olasz győzelem született.


A debreceni úszónőt hasmenés miatt kellett visszaléptetni az 1500 méteres gyorsúszás hétfői selejtezőjétől, így számára véget ért az idei vb – tudatta Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya a távirati irodával. Risztov a barcelonai nyílt vízi küzdelmekben egyéniben kilencedik lett 10 kilométeren, s a magyar trió tagjaként ugyanebben a pozícióban zárt a vegyes csapatok 5 kilométeres vetélkedésében.

A férfi 25 km-en az újpestiek 21 éves, medencében vb- és Eb-bronzérmes úszója 10 kilométeren már bemutatkozott a katalán fővárosban, ám az ott produkált 18. helynél a maratoni távon többet s jobbat remélt, akárcsak mestere, az olimpiai bajnok báttyal, Gyurta Dániellel közös edzője, Széles Sándor. A szakember a rajt előtt azt mondta, ha nem lesz túl meleg a barcelonai kikötő, a Port Vell vize, Gergely akár dobogón is végezhet.

A magyar versenyző az élmezőnyben haladt, 20 km-nél 3.1 másodperccel lemaradva harmadik, míg az utolsó kör előtt 5.5-tel a hetedik helyen mérték, de végül 1:36 perces hátránnyal a 13. pozícióban ért célba.

„Az első tízben akartam lenni, úgy is úsztam, a vége azonban már nagyon fájt – mondta Gyurta Gergely. – A kezemet is alig bírtam már emelni, de azért van bennem elégedettség is, mert mégiscsak leküzdöttem a huszonöt kilométert, s mint a mezőny egyik legfiatalabbja mondhatom: azért nem olyan rossz tizenharmadiknak lenni a világon.”

Második aranyát szerezte meg műugrásban a kínai Ho Ce a barcelonai vizes vb-n: a 22 éves sportoló az 1 méteren aratott keddi sikerét követően szombaton a 3 méteres küzdelmeket is megnyerte. A szám olimpiai ezüstérmese mögött honfitársa, Vang Han végzett a második helyen, míg a harmadik a kanadai Pamela Ware lett.

Az oroszok nyerték szombaton a műúszók szabad kombinációját, így a katalán fővárosban a szakág összes aranyérme az övéké lett. Az utolsó versenyszámban az ezüstérmet a spanyolok, a bronzot az ukránok érdemelték ki. Az oroszok hétfőn a csapatversenyt nyerték meg, a szerdai egyéni szabadgyakorlatban Szvetlana Romasina győzött, s csütörtökön Szvetlana Kolesnyicsenkóval együtt a páros szabadgyakorlatban is első lett.

A medencés úszók vasárnap kezdik meg nyolcnapos vb-programjukat, s a nyitó napon öt magyar lesz érdekelt. A férfiaknál Kis Gergő 400 méter gyorson mutatkozik be, míg Pulai Bence 50 méter pillangón próbál szerencsét. Nem áll viszont rajthoz 100 méter mellen – ahogy kedden 50-en sem – a 200-as táv londoni olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel, aki fő számára összpontosít. A 200 méteres mellúszás előfutamait csütörtökön rendezik meg.

A nőknél Kapás Boglárka első fellépése a nyitó napi 400 méter gyorson lesz, míg 200 méter vegyesen ketten, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna képviselik a magyar színeket. Hosszú Katinka sűrű programot teljesít a katalán fővárosban, bár vasárnap – a korábbi tervekkel ellentétben – a 400 méteres gyorsúszásban nem indul.

VIZES-VB, BARCELONA
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, 25 KM

1. Peter Thomas Lurz (német) 4:47:27 óra
2. Brian Ryckeman (belga) +0.4 másodperc hátrány
3. Jevgenyij Drattcev (orosz) +1.1 mp h.
...
13. Gyurta Gergely (magyar) +1:36 perc hátrány

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, NŐI 25 KM
1. Martina Grimaldi (Olaszország) 5:07:19.7 óra
2. Angela Maurer (Németország) 5:07:19.8
3. Eva Mariel Fabian (Egyesült Államok) 5:07:20.4

MŰUGRÁS, NŐK, 3 MÉTER
1. Ho Ce (Kína) 383.40 pont
2. Vang Han (Kína) 356.25
3. Pamela Ware (Kanada) 350.25

MŰÚSZÁS, SZABAD KOMBINÁCIÓ
1. Oroszország 97.060 pont
2. Spanyolország 94.620
3. Ukrajna 93.350

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik