Risztov Éva a szakág Phelpse miatt Németországba költözik

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2013.10.29. 09:48
null
Risztov Éva külföldön készül a jövőben (Fotó: Mirkó István)
Németországban folytatja a felkészülést Risztov Éva. A tavaly Londonban olimpiai bajnoki címet szerző magyar úszó egyelőre két-három hónapra utazik ki Würzburgba a hosszútávúszás ikonja, Thomas Lurz mellé – ez egyfajta próbaidő, aztán majd közösen döntenek a folytatásról.

 

– A júliusi barcelonai világbajnokság után kis időt kért, hogy kialakítsa az új életét, megtalálja az új edzőjét, és összeálljon a kép, hogyan tudja folytatni a pályafutását. Összeállt?
– Vasárnap Németországba utazom, mondjuk úgy, hogy egy hosszabb edzőtáborba.

– Tessék?
– Ismételjem meg?

– Ne, ne, értettem, csak némiképp meglepett a válasza.
– Nézze, kaptam egy lehetőséget az élettől, a sorstól, nevezzük bárhogy, hogy a hosszútávúszás ikonja, Thomas Lurz mellett folytathatom. Harminchárom évesen a világ legjobbjai közé tartozik a német, márpedig ki ne akarna a jobbtól, a jótól tanulni, ki ne akarna – medencés példával élve – Michael Phelpsszel együtt edzeni?

– Itthon nincs olyan tréner, aki mellett fejlődhetne?
– Az igazság az, hogy a londoni győzelmem kicsit felkészületlenül érte a hazai szakágat, nekem viszont muszáj fejlődnöm, muszáj a legjobbaktól tanulnom. Mert oké, hogy képes valaki megírni az edzéstervet, levezényelni a tréninget, de például amikor iramot úszom a gyakorlások során, a hajrában kit verjek meg, ha egyedül készülök? Saját magamat?

– Nem fél a nagy kalandtól?
– De, igen. Kicsit. Ám a jövőm érdekében lépnem kellett.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, VAN-E KÖZE A DÖNTÉSNEK RISZTOV ÉVA ÉLSPORT UTÁNI TERVEIHEZ; HOGY KIVEL BESZÉLTE MEG A DÖNTÉSÉT AZ ÚSZÓNŐ; ÉS HOGY MIT MONDOTT NEKI THOMAS LURZ, S HOGY PONTOSAN KI IS Ő, ARRÓL A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHAT – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik