Vizes vb: Rasovszky Kristóf országos csúccsal ötödik 800 gyorson

Csurka Gergely (Doha)Csurka Gergely (Doha)
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 18:26
Rasovszky Kristóf országos csúcsot úszott (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Rasovszky Kristóf országos csúccsal az ötödik helyen végzett 800 méteres gyorsúszásban szerdán a dohai vizes világbajnokságon. Pádár Nikolett a hatodik helyen ért célba 200 gyorson, és Márton Richárd is ebben a pozícióban zárt 200 pillangón.

 

IDÉZET SZERDAI CIKKÜNKBŐL: „aztán közölte, hogy a döntőben szeretne közel kerülni Kis Gergő 13 éves országos csúcsához (7:44.94), és az akár az 5–6. helyhez is elég lehet (magyarán meg akarja dönteni rekordot, de ezt nem fogja kimondani, nem olyan típus).”

Rasovszky Kristóf szerda délelőtt, az átmozgató edzés után persze kijelentette: rámegy a csúcsra, és meg fogja dönteni. 
Jó, nem mikrofon előtt mondta, hanem a gyúrópadok mellett, szűk baráti körben. 

Amikor emlékeztettük arra, hogy Kis Gergőnek annak idején érmet adtak a 2011-es sanghaji vb-n úszott 7:44.94-ért, a veszprémi világklasszis mosolygott: „ha sikerül, lehet, hogy itt is adnak érte egy érmet.”

Nos, sikerült – viszont végül a realista jóslat jött be egy nappal korábbról a helyezést illetően: a fantasztikus új rekord (7:44.42) az ötödik helyhez volt elég. 
„Nem számoltunk azzal, hogy Winnington le tud menni 7:42-ig, viszont ő nem lesz ezerötszázon, úgyhogy ott igyekszem kárpótolni magam – mondta Rasovszky. – Jó, előbb be kell jutni a döntőbe, de érzem magamban az erőt.” 

Mi is: három másodpercet csak azok tudnak javulni, akik nagyon egyben vannak.
Következett Pádár Nikolett, élete első világbajnoki döntőjében – és bejött hatodiknak, 17 évesen, a 21-26 éves vetélytársak társaságában ez óriási bravúr (amúgy két európai tudott benyomakodni a fináléba, miheztartás végett). 

Edzője, Gellért Gábor meg is dicsérte Pádárt, aki végre tiszta szívből mosolyoghatott – tavaly nyáron a junior Európa-rekord ellenére könnyes szemmel próbált jó képet vágni ahhoz, hogy éppen lemaradt a fináléról: 

„Hú, a vége rettenetesen fájt. Az utolsó húsz méteren csak becsuktam a szemem és mentem, nem akartam látni, mennyi van még a falig. De nagyon örülök, hogy sikerült 1:57-en belül jönni és megszerezni a hatodik helyet.”

Ugyanez jutott Márton Richárdnak is – az építkezési fázisban még nem annyira kiforrott az, hogy miként csinálja végig a 200 pillangót. Edzői lebeszélték arról, hogy megint az élre vágtasson, mint a középdöntőben; eddig stimmelt is, ám a harmadik ötven végül a leggyengébb lett a mezőnyben, míg az utolsó a legjobb, azaz a hajrá óriási volt, csak épp a nyolcadik helyről indítva plusz két helyet hozott csupán. 

Eggyel jobb, mint Fukuokában, az idő is elfogadható, mégis…

„A harmadikat kellett volna jobban megnyomnod – magyarázta a melegítőmedencénél edzője, Virth Balázs. – Az első száz tökéletesen sikerült, az utolsón jöttél, ahogy kell, viszont a harmadik, azt jobban meg kellett volna nyomnod.”

„Tudom, ezen még dolgozni kell. Az olimpiára kell igazán összeállnia, amikor sokkal frissebb leszek, de legalább ezúttal is tanultam” – nyilatkozta Márton.

Női kétszáz pillangón Kapás Boglárka negyedik, Sebestyén Dalma hatodik idővel jutott döntőbe.

Mindketten széles mosolyokkal nyugtázták ezt, jóllehet Kapás hajszállal ugyan, de elmaradt az olimpiai szinttől. 

„Remélem, van bennem annyi, hogy az az öt század a döntőben meglegyen – közölte jókedvűen Kapás. – Az a fontos, hogy jól éreztem magam, fájt egy kicsit, de végre ismét döntőt úszhatok.”

Azok után, hogy tavaly az élmény kimaradt, a 2022-es budapesti vb pedig nem sikerült annyira jól, ez legalábbis komoly lökés lehet így, a csodás pályafutásából hátralévő hónapokra. Sebestyén Dalma is a felhők szélén üldögélt, hiszen karrierje első vb-fináléjára készülhet: „Mindent sikerült megcsinálnom, amit elterveztem, úgyhogy ezek után ez egy örömúszás lesz!”

Németh Nándor ennél is többre vágyik: sprinterünk napja gyönyörűen épült, az előfutamban pályafutása legjobb reggeli úszásával, harmadik idővel ment tovább, a középdöntőben is profin csinált mindent, övé a negyedik idő, ráadásul egyáltalán nem úgy jött ki a medencéből, mint korábban, hogy mindent otthagyott a vízben.

„Tudok még javítani, a döntőben a csúcs közelében akarok úszni, és akkor bármi lehet” – jelentette ki kis hazánk leggyorsabb úszója. 

Mestere, Plagányi Zsolt annyit tett ehhez hozzá, hogy „a kínai csak a fordulóban jobb, úszósebességben végig ott voltál vele – ott kell még egy kicsit erőt beletenni.” 

Ama bizonyos kínai Pan Csan-lö volna, aki ugyebár a nyitó napon a váltóban kozmikus, 46.80-as világrekordot repesztett, szerdán azonban csupán két tizeddel előzte meg Némethet. 

„Nándi bármeddig elérhet, de inkább azt jegyezze meg mindenki, hogy nincs még egy úszó, aki 2018 óta ennyire stabilan szállítja a finálékat száz gyorson az egész mezőnyben – dörmögte Sós Csaba kapitány, aki emellett örömmel állapította meg, hogy Márton és Pádár harmadszorra még tudott javítani az idején a döntőben. – „Erről szól ez a vébé. Na meg Rasóról. Ha erre a számra készült volna, akkor ezt nyeri meg, ezt se hallgassuk el.”

Eszünk ágában sincs.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA
ÚSZÁS
Férfi 800 gyors
Világbajnok: Daniel Wiffen (Írország) 7:40.94
2. Elijah Winnington (Ausztrália) 7:42.95
3. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 7:42.98
…5. RASOVSZKY KRISTÓF 7:44.42

Női 200 gyors
Világbajnok: Siobhan Bernadette Haughey (Hongkong) 1:54.89
2. Erika Fairweather (Új-Zéland) 1:55.77
3. Brianna Throssell (Ausztrália) 1:56.00
…6. PÁDÁR NIKOLETT 1:56.89

Férfi 200 m pillangó
Világbajnok: Honda Tomoru (Japán) 1:53.88 perc
2. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:54.65
3. Martin Espernberger (Ausztria) 1:55.16
…6. MÁRTON RICHÁRD 1:55.76

Férfi 50 mell
Világbajnok: Sam Williamson (Ausztrália) 26.32
2. Nicolo Martinenghi (Olaszország) 26.39
3. Nic Fink (Egyesült Államok) 26.49

4x100 m vegyes vegyes váltó
Világbajnok: Egyesült Államok (Hunter Armstrong, Nic Fink, Claire Curzan, Kate Douglass) 3:40.22
2. Ausztrália (Bradley Woodward, Sam Williamson, Brianna Throssell, Shayna Jack) 3:43.12
3. Nagy-Britannia (Medi Harris, Adam Peaty, Matthew Richards, Anna Hopkin) 3:45.09
 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik