Úszás: Kapás Boglárka belázasodott, de még folytathatja az ob-t

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.11.02. 19:11
null
Fotó: Kovács Péter – a képre kattintva galéria nyílik<br />
Kapás Boglárka visszalépett a rövid pályás úszó ob csütörtöki küzdelmeitől, csapattársa, Márton Richárd pedig esélyeshez méltón megnyerte a 200 pillangót.


„Bogi belázasodott, visszalépett a kétszáz pillangótól és a négyszáz gyorstól!”

A hírrel Virth Balázs, Kapás Boglárka edzője köszöntött minket a debreceni Sportuszodában a rövid pályás országos bajnokság második napjának döntős programja előtt egy órával.

Az edző hozzátette, amennyiben világ- és Európa-bajnok tanítványa pénteken nem lesz lázas, az ob záró napján rajtkőre lép nyolcszáz gyorson.

Sebestyén Dalma hiányolta is Kapást a 200 pillangó fináléjában, úgy vélte, biztosan jót csatáztak volna egymással – a csata elmaradt, a győriek úszója pedig simán győzött.

„Azért remélem, hogy a decemberi győri versenyen egymással harcolva segítjük majd egymást abban, hogy megússzuk az olimpiai A-szintet” – jegyezte meg Sebestyén Dalma, aki azt is elárulta, hogy a 200 pillangó mellett 200 vegyesen rugaszkodik neki a párizsi szintnek – újfent, tesszük hozzá, hiszen Sebestyén a tavaszi kaposvári ob-n egyetlen századdal maradt el attól.

Férfi 200 pillangón Márton Richárd nyert Holló Balázs előtt – az eredményhirdetésre várva Virth Balázs megsúgta, kicsivel jobb időt terveztek az aranyérmet hozó 1:53.42-nél, de mivel Márton rengeteg számot vállal(t) ezen az ob-n, a fáradtság, s az, hogy némileg elmaradt az előzetesen kalkulált időtől, belefér.

„Huszonnégy évesen megnyertem életem első egyéni felnőttbajnoki aranyérmét. Előbb voltam Európa-bajnok, mint magyar bajnok – vigyorgott az aranyéremmel a kezében Márton. – Ez volt a negyedik egyéni számom, azaz nem vagyok annyira friss, még jön a négyszáz is, úgyhogy picit tartalékoltam is. Amúgy nem volt rossz a négyesen úszni, tudom, hogy a többiek mind engem figyelnek, remélem, sikerült is húznom őket valamelyest, de azért tudok én ennél jobbat, ha nem ilyen komoly a terhelés.”

Aztán nem sokkal később 400 gyorson annyira kiúszta magát Márton (ötödik lett egyébként), hogy a medencéből kimászva elrohant (már annyira rohanni bírt...) regenerálódni a váltó előtt.

Itt egyébként Sárkány Zalán visszavágott Betlehem Dávidnak: az első napon 1500 gyorson utóbbi győzött (országos rekorddal), csütörtökön viszont Sárkány volt a jobb.

„Kérdezték, hogy fűtött-e a bosszúvágy. Az semmiképpen sem, hiszen nagyon jóban vagyok a srácokkal – mondta el Sárkány Zalán, aki június óta a veszprémi fiúkkal edz, bár ezt a bajnoki címet még a Kőbánya SC-nek szerezte, hiszen csak januártól lesz a Balaton ÚK Veszprém úszója hivatalosan. – Szerdán Dávidnak jött ki jobban a fal az utolsó fordulónál, ezúttal viszont nekem. Ennek ellenére kicsit megijedtem az utolsó huszonöt méteren, belém hasított, vajon most is megelőz Dávid? Szerencsére ki tudtam használni, hogy magasabb vagyok és hosszabbak a karjaim, így előbb értem a célba.”

Ötven gyorson Szabó Szebasztián nem ismert kegyelmet – mögötte másodikként Németh Nándor érkezett, aki ekkora már magáénak tudhatott egy ezüstöt száz háton, és egy kis bosszúságot, mert akárcsak csütörtökön az 50 hát után, ezúttal is bosszankodott egy sort, mondván: „Nyernem kellett volna...”

„Nem rossz ez a 21.55, legalábbis így, egy hónappal az Eb előtt. Még nem érzem, hogy olyan erőben lennék, ami ezen a távon kell az igazán jó időhöz, de két hónapja mennek a komoly edzések, és úgy érzem, most ott tartunk, ahol kell” – nyilatkozta az ötven gyors bajnoka, Szabó Szebasztián.

Senánszky Petra a hazai nézőket örvendeztette meg, hiszen a sprintszámban a hölgyeknél a Debreceni Sportcentrum SI versenyzője győzött: „Örülök, hogy sikerült újra megnyernem ezt a számot, és hogy ennyien kijöttek biztatni – apukám hangja általában betölti az uszodát, amikor meghallom a rajt előtt, az mindig feldob.”

VÉLEMÉNYEK

PÁDÁR Nikolett, a 400 gyors bajnoka: – Az edzőm találta ki az új taktikát, hogy az elején menjek a többiekkel, s csak a táv második felében gyorsítsak be igazán, és ez fényesen bevált – nagyon örülök ennek a győzelemnek. Szeptember óta nagyon keményen edzünk, éreztem, hogy ennek most ki kell jönnie, jó érzés, hogy sikerült.

JÁSZÓ Ádám, a 100 hát bajnoka: – Nem volt rossz úszás, nyilván ezt mondom, hiszen nyertem, de azért vannak még technikai hiányosságaim, amiken dolgoznom kell. Leginkább a fordulókon és a kidelfinezésen, mert jó ez az idő, azonban ennél jobbat szeretnék elérni a jövőben.

UGRAI Panna, a 100 hát bajnoka: – A száz hát eddig kimaradt valamiért a rövid pályás programomból, ilyen-olyan okokból, örülök, hogy most simán le tudtam úszni, és az 58-as időnek külön örülök – más kérdés, hogy nekem az egészből a százas forduló fog megmaradni, aminél szerintem még életemben nem csináltam rosszabbat, úgyhogy erre sokáig emlékezem majd, hogy ilyet soha többet.

ÚSZÁS
RÖVID PÁLYÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, DEBRECEN
Férfiak. 50 m gyors.
Országos bajnok: Szabó Szebasztián (Győri Úszó Sportegyesület, edző: GYÚSE edzői kollektíva) 21.55, 2. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 21.77, 3. Nell Olivér (Stamina TKSA) 21.93. 400 m gyors. Ob: Sárkány Zalán (Kőbánya SC, e: KSC edzői kollektíva) 3:40.31, 2. Betlehem Dávid (Balaton ÚK Veszprém) 3:40.44, 3. Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém) 3:41.47. 100 m hát. Ob: Jászó Ádám (Pécsi Sport Nonprofit, e: Turós Máté) 51.60, 2. Németh Nándor 51.71, 3. Kovács Benedek (BVSC-Zugló) 51.78. 200 m pillangó. Ob: Márton Richárd (BHSE, e: Virth Balázs, Kovácshegyi Ferenc) 1:53.42, 2. Holló Balázs (BVSC-Zugló) 1:54.46, 3. Balogh Levente (Kőbánya SC) 1:56.30. 4x100 m vegyes. Ob: BVSC-Zugló (Kovács Benedek, Egri-Martin Marcos, Bagi Zoltán, Németh Nándor) 3:35.08, 2. Győri Úszó Sportegyesület (Szabó, Koós, Giczi, Andor) 3:37.78, 3. Kőbánya SC (Telegdy, Sámóczi, Balogh, Sárkány) 3:37.99.
Nők. 50 m gyors. Ob: Senánszky Petra (Debreceni Sportcentrum SI, e: Kókai Dávid) 24.82, 2. Ugrai Panna (HÓD Úszó SE) 24.90, 3. Pózvai Kiara (Győri Úszó Sportegyesület) 25.17. 400 m gyors. Ob: Pádár Nikolett (Szegedi Úszó Egylet, e: Gellért Gábor) 4:02.66, 2. Késely Ajna (BVSC-Zugló) 4:03.69, 3. Flück Nóra (Jövő SC) 4:06.69. 100 m hát. Ob: Ugrai Panna (HÓD Úszó SE, e: Máté Hunor) 58.67, 2. Molnár Dóra (Budafóka XXII. SE) 58.84, 3. Szilágyi Gerda (Stamina TKSA) 59.16. 200 m pillangó. Ob: Sebestyén Dalma (Győri Úszó Sportegyesület, e: GYÚSE edzői kollektíva) 2:07.96, 2. Szabó-Feltóthy Eszter (Vasas SC) 2:09.13, 3. Ilyés Laura Vanda (BVSC-Zugló) 2:10.03. 4x100 m vegyes. Ob: Vasas SC (Szabó-Feltóthy Eszter, Olajos Dorottya, Szokol Szonja, Gyurinovics Lili) 4:03.43, 2. Győri Úszó Sportegyesület (Pózvai, Sebestyén, Jakabos, Lakó) 4:04.41, 3. BVSC-Zugló (Márta, Békési, Ilyés, Elekes) 4:06.47

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik