Tokió 2020: koronavírusos az egyik legjobb hullámlovas

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.23. 15:58
null
Frederico Morais egy álommal szegényebb lett (Fotó: AFP)
Koronavírus-fertőzés miatt nem vehet részt a tokiói olimpián a portugál Frederico Morais, akit az egyik legjobb európainak tartanak hullámlovaglásban – írja az MTI.

 

A 29 éves versenyző közösségi médiafelületén jelentette be, hogy pozitív tesztet adott.

„Talán ez a legszomorúbb videó, amit valaha megosztottam. 2019-ben kvótát szereztem a tokiói játékokra, amely aztán tavaly elmaradt a Covid-19 miatt, most pedig a vírusfertőzés miatt nem indulhatok, és nem képviselhetem a hazámat” – mondta Morais. Hozzátette: nagyon óvatos volt, már egy hónapja megkapta a második oltását, mégis fertőzött lett.

„Jól érzem magam, karanténban vagyok. Az olimpiai csapatunk minden pillanatát követem majd” – fogalmazott.

A Portugál Olimpiai Bizottság pénteken jelentette be, hogy Morais nem utazik el Tokióba.

A hullámlovaglás először szerepel az olimpiai programban.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik