Tenisz: kórházban ért véget Melzer bécsi búcsúversenye

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 10:04
Rosszullét miatt nem tudott kiállni búcsúversenyén a negyeddöntőre Jürgen Melzer a bécsi kemény pályás férfi tenisztornán.

A 37 éves játékos – aki valóságos nemzeti hősnek számít Ausztriában – hétfőn bravúrral legyőzte a világranglistán 404 hellyel előtte álló kanadai Milos Raonicot, és szerda este az ATP-rangsorban nyolcadik dél-afrikai Kevin Anderson lett volna az ellenfele. A kétszeres (2009, 2010) bécsi bajnok azonban súlyos gyomorfertőzést kapott, ezért visszalépett a mérkőzéstől. A rendezők ettől függetlenül látványos ünnepséget szerveztek neki a centerpályán, hogy legalább méltóképpen elbúcsúzhasson a közönségtől, csakhogy Melzer annyira rosszul volt, hogy ezen sem tudott megjelenni, és kivizsgálásra kórházba szállították. A ceremóniát így valamikor a héten pótolják.

„Szörnyű, hogy így ért véget a pályafutása, de a délután folyamán egyre súlyosabb lett az állapota, és szóba sem jöhetett, hogy megjelenjen a csarnokban” – jelentette ki Herwig Straka tornaigazgató.

Melzer, aki a tavalyi, budapesti challenger-torna döntőjében éppen Fucsovics Mártont győzte le, az utóbbi egy évben könyöksérülés miatt már alig teniszezett, és a Stadthalléban 43. alkalommal sorra kerülő verseny előtt bejelentette, hogy – legalábbis egyesben – ezután befejezi pályafutását. A szervezők szabadkártyával tisztelegtek „életműve” előtt, mivel a világranglista 426. helyezettjeként el sem indulhatott volna kedvenc tornáján.

A veterán teniszező három Grand Slam-trófeát gyűjtött párosban és vegyes párosban, emellett 2010-ben az év sportolójává választották hazájában.

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (2 788 570 euró, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Fucsovics (magyar)–Fognini (olasz, 7.) 4:6, 6:3, 6:3
Anderson (dél-afrikai, 2.)–Melzer (osztrák) játék nélkül
Coric (horvát, 6.)–Pouille (francia) 4:6, 6:0, 6:4

1. FORDULÓ
Edmund (brit, 8.)–Schwartzman (argentin) 6:3, 7:6 (7–3)
Hacsanov (orosz)–Novak (osztrák) 6:3, 7:5
Monfils (francia)–Johnson (amerikai) 4:6, 6:3, 6:2
Kukuskin (kazah)–Dimitrov (bolgár, 3.) 6:4, 4:6, 6:4

A harmadikként kiemelt Marin Cilic a nyolcaddöntőben kiesett Bázelben. A világranglistán hatodik horvát játékost az ATP-rangsorban 93. román Marius Copil búcsúztatta két játszmában.

ATP 500-AS TORNA, BÁZEL (2 442 740 euró, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Copil (román)–Cilic (horvát, 3.) 7:5, 7:6 (7–2)
Fritz (amerikai)–Laaksonen (svájci) 6:2, 7:5
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
1. FORDULÓ

A. Zverev (német, 2.)–Haase (holland) 6:4, 7:5
Cicipasz (görög, 4.)–Chardy (francia) 6:2, 7:6 (7–3)
Gulbis (lett)–Sock (amerikai, 5.) 7:5, 6:4
Bautista (spanyol, 8.)–Sousa (portugál) 6:4, 6:3
Lajovics (szerb)–Mannarino (francia) 6:7 (4–7), 6:1, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik