Tenisz: Babos Tímea reagált a szövetség közleményére

Vágólapra másolva!
2018.08.30. 15:58
null
Babos Tímea a US Openen (Fotó: AFP)
Babos Tímea és menedzsmentje a Facebookon reagált a Magyar Teniszszövetség szerdai közleményére. Az alábbiakban ezt közöljük, tartalmi változtatás nélkül.

A Magyar Tenisz Szövetség szerdai közleménye tökéletes példa arra, hogy miért lehetetlen az együttműködés játékosként az MTSZ jelenlegi operatív vezetésével.
„A Magyar Tenisz Szövetség Facebook bejegyzésekre eddig sem kívánt és a jövőben sem kíván reagálni” – kezdődik a közlemény.

Ehhez képest már múlt szombaton megjelentetett egy közleményt Fucsovics Marci Facebook-bejegyzésére reagálva, amit ráadásul úgy zárt, hogy „…a részletekről nem a nyilvánosság előtt kellene egyeztetnünk”.

Ennek szellemében történt is egy megbeszélés hétfőn, ami sajnos nem hozott előrelépést, de mindkét fél kifejezte szándékát a párbeszéd folytatására, majd az MTSZ az egyeztetések folytatása helyett egy rendkívül méltatlan, a tényeket elferdítő, igaztalan állításokat megfogalmazó újabb közleményt jelentetett meg, pont akkor, amikor Babos Tímea és Fucsovics Marci is pályán volt a US Openen.

Nézzük a Szövetség állításait:
1. Babos Tímea juniorkora óta a nemzetközi teniszvilág egyik legkiemelkedőbb tehetsége, aminek megfelelően már 2010-ben 3 junior Grand Slam párosbajnoki trófeát szerzett, név szerint a Roland Garros, Wimbledon és a US Open junior párosbajnoka lett.

Az MTSZ kijelentése nem fedi a teljes valóságot (Babos Tímea további eredményei a kijelentés szerint nem számítanak a magyar tenisz történelmében), ugyanis az a következő:
- junior-világranglista-2.
- 3x junior Grand Slam-bajnok párosban, 2x döntős párosban
- ifjúsági olimpiai bronzérmes párosban, 4. helyezett egyéniben Szingapúrban
- egyéni Európa-bajnok U16ban, 15 évesen
- junior wimbledoni elődöntős egyéniben
- Winter Cup-győztes (14 éves téli csapat Európa-bajnokság)
- 3x ezüst-, 3x bronzérmes különböző korosztályos Európa-bajnokságokon
- Junior Fed-kupa (U16) 3. helyezett csapatban
- Nations Cup (nem hivatalos U12-es csapat Európa bajnokság) győztes

2. Babos Tímeát a Magyar Tenisz Szövetség mindenkori szakmai és anyagi támogatási lehetőségeihez mérten gyerekkorától maximálisan támogatta.
Ez a megfogalmazás a klasszikus „Nesze semmi, fogd meg jól”. A valóság a következő:
Timi edzéseit, versenyprogramját, menedzselését a kezdetektől 2013-ig édesapja, Babos Csaba végezte (menedzselését részben a mai napig), a Szövetségtől függetlenül. Ez idő alatt Babos Csabát a Szövetség semmilyen szakmai továbbképzésben nem részesítette, ezeket saját pénzén, önerőből végezte. A „lehetőségekhez képest maximális anyagi támogatás” a valóságban a kb. 110 millió forintnyi költségvetésnek csupán a 6.2%-át tette ki, ebből is a legnagyobb hányadot az eredmények után adható ösztöndíjjal a Gerevich Alapítvány finanszírozta és nem az MTSZ.

3. Babos Timea sportágunk 2013-as KSF-be kerülése óta 2014-ben, továbbá 2016-ban és 2017-ben rendelkezett MTSZ éves támogatási megállapodással.
Érdekes tény, hogy 2012 (Timi első profi éve) óta nem született minden évben megállapodás az első számú női játékos és a Szövetség között, holott ez idő alatt Timi minden évet a top 100-ban zárta a világranglistán és rendelkezésre állt a nemzeti válogatottban, a Fed-kupa csapatban.

4. Babos Tímea ezen, MTSZ-támogatási megállapodással rendelkező években összesen több mint 45 000 000 forint támogatásban részesült.
45 millió forint egy átlagember számára sokkolóan magas összeg, azonban ha ezt az összeget 7 évre elosztjuk, az 6.43 millió forintnyi támogatást jelent évente. Ezt a támogatást bármelyik „NEK" Akadémián pallérozódó, nagyon maximum közepes nemzetközi sikereket elérő játékos többszörösen megkapja. Timi eredménylistája önmagáért beszél, amiért – részben – az MTSZ jelentős állami támogatáshoz jutott (csak ebben az évben 4–4.5 milliárd forint közötti összegről beszélünk):
- világelső párosban; az első magyar felnőtt világelső
teniszben
- Australian Open-bajnok női párosban, 2018 (38 esztendő után)
- WTA Finals-győztes (világbajnok) női párosban, 2017 (egyedüli magyarként)
- 2x wimbledoni döntős női párosban. 1x wimbledoni elődöntős női párosban
- 3x WTA egyéni tornagyőztes (2018 Tajpej, 2017 Budapest, 2012 Monterrey
- 1x WTA 125k egyéni tornagyőztes (2015 Tajpej)
- 18x WTA-tornagyőztes párosban
- 5x WTA-döntős
egyéniben, 11x WTA párosfinalista
- 2x Grand Slam vegyespáros-döntős (Wimbledon, Australian Open)
- Roland Garros-elődöntős vegyes párosban
- 2x olimpikon (2012, 2016)
- 6 éve a WTA top 100 tagja
- 12x ITF Women's Circuit egyéni győztes

Megjegyzés: azokban az években, amikor nem volt megállapodás, az MTSZ használta Timi nevét, arcát, eredményeit, mind a szurkolók, mind az állam felé történő kommunikációjában. Ennek pénzben kifejezett értéke is van, amit a világ legtöbb országában megtapasztalhatunk. Továbbá, Timi két nyári olimpián vett részt, az ezekre való kvalifikációt saját költségvetéséből fedezte, az MTSZ semmilyen támogatást nem nyújtott.

A Fed-kupa alatt az MTSZ sportbiztosítást nem kötött Timire, így sérülés esetén több száz millió forintos anyagi kár érheti, ami megtérítetlen marad.

A 7 év alatti, 45 millió forintos támogatásból Timi számlákkal bizonyíthatóan 645 millió forintot költött el edzői bérekre, utazásra, étkezésre, szállásra, felkészülésre, egészségügyi ellátásra. Az MTSZ által nyújtott támogatás Timi költségvetésének 14%-a, az összes többit Timi saját keresetéből finanszírozta.

5. Babos Tímea részére a 2018-as évre nagyságrendileg ugyanazt az ajánlatot tettük, mint Fucsovics Márton esetében, amivel kapcsolatos megállapodás még nem született meg.
Az MTSZ elnöksége 2017 novemberében elfogadott egy támogatási tervezetet, melyet többtucatnyi írásos (nem beszélve a telefonos) megkeresésre végül 2018. augusztus 27-én a kora esti órákban küldött meg Timi részére, jó pár nappal az említett első Facebook-bejegyzés után!
Kijelenthető, hogy az együttműködés egy olyan Szövetséggel, amely a regnáló páros világ- és Australian Open-bajnokot, jelen pillanatban is páros világelsőt hónapokon keresztül ignorálja, igencsak nehézkes.

Az erkölcsi megbecsülés hiányát Timi a közleményében többször kiemelte: miközben a játékosok a US Openen versenyeznek, az MTSZ a közvéleményt negatív irányba befolyásolja az MTSZ kommunikációs igazgatójának férje segítségével, aki pár nappal korábban a következő kommentet jelentette meg Babos Tímea Facebook-oldalán: Szégyen amit itt muveltek élsportolók! A valóságot elferdititek és a szurkolókat használhatjátok Önös érdekre. Pénz, pénz és megtöbb pénz kell! Hamar felejtetek...", majd erre magának reagálva "kihagytad a posztból, hogy a szövetség a hibás amiért nem nyersz egyéni meccset"...

Horváth Csaba jelenleg is az MTSZ-en keresztül kapott hivatalos akkreditációval van jelen a US Openen, tehát a kommentje semmiképp nem tekinthető magánvéleménynek.
Sajnos Horváth Csaba kommentje hűen tükrözi az MTSZ hozzáállását a játékosokkal szemben. Timi esetében teszi ezt egy olyan játékossal, aki 12 éves kora óta minden évben a címeres mezt magára öltötte a Szövetség felkérésére. (2018-ban kapitányi beleegyezéssel maradt távol, hogy a fiataloknak esélyt adjon, ami ellentétben áll a Szövetség hazug kommunikációjával, miszerint Timi azért nem játszott idén, mert irreálisan magas összeget követelt.)

Babos Tímea és Fucsovics Márton úgy gondolja, hogy amíg ezen a hozzáállásbeli problémán nem sikerül egyértelműen változtatni, addig nehéz konstruktív együttműködést kialakítani, mert a körülmények nem adottak hozzá.

Babos Tímea és a menedzsment

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik