Tenisz: a szövetség reagált Fucsovicsék közleményeire

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.29. 20:52
A Magyar Teniszszövetség a hivatalos honlapján reagált Babos Tímea és Fucsovics Márton közleményére, az alábbiakban ezt közöljük, tartalmi változtatás nélkül.

A Fucsovics Márton és Babos Tímea által kiadott közleményekre reagálunk.
A Fucsovics Márton és Babos Tímea által kiadott közleményekre reagálunk.

A Magyar Teniszszövetség Facebook-bejegyzésekre eddig sem kívánt és a jövőben sem kíván reagálni.

Az MTSZ úgy gondolja, hogy a problémák megoldásának színtere nem a közösségi háló, a válogatott mérkőzéseken való szereplést pedig a szövetségi kapitányokkal kell egyeztetni.

Fucsovics Márton és Babos Tímea a médiában megjelent nyílt levelei kapcsán azonban szükségesnek tartja tájékoztatni a közvéleményt az alábbiakról. Teszi ezt azért, mert a nevezett élsportolók sem az MTSZ kérésére, sem a közvélemény nyomására a mai napig semmilyen konkrét kifogást nem jelöltek meg az MTSZ munkájával kapcsolatban, ezért az MTSZ ezekre reagálni nem tud. Ugyanakkor szükségesnek tartja azt, hogy a nyilvánosság elé tárja azokat a tényeket és adatokat, amelyek a szövetség megítélése szerint az üggyel kapcsolatosak és segítik a közvéleményt a megalapozott és tárgyilagos vélemény kialakításában. A feltüntetett adatok közérdekű adatok.

Fucsovics Márton
1. Fucsovics Márton juniorkora óta a nemzetközi teniszvilág egyik legkiemelkedőbb tehetsége, aminek megfelelően már 2010-ben Wimbledon junior egyéni bajnoka lett.
2. Fucsovics Mártont a Magyar Teniszszövetség mindenkori szakmai és anyagi támogatási lehetőségeihez mérten gyerekkorától maximálisan támogatta.
3. Fucsovics Márton menedzsmentje 2015-ben kereste meg az MTSZ-t, hogy vegye át a versenyző menedzselését, mert ők nem kívántak tovább ezzel foglalkozni. Ekkor ajánlották az MTSZ figyelmébe Sávolt Attilát.
4. Fucsovics Márton a 2015. év 4. negyedévétől megszakítás nélkül az MTSZ teljes körű támogatását élvezi, mind sportszakmai, mind anyagi, mind természetbeni juttatás támogatás révén. E támogatás további része, hogy 2015 decemberétől az MTSZ a versenyző mellé rendelte Sávolt Attila edzőt, akinek a fizetését jelenleg is a szövetség biztosítja.
5. Az MTSZ mindenkori elsődleges elvárása a nyújtott támogatások fejében, így 2018-ban is, hogy Fucsovics Márton a Davis-kupa-találkozókon rendelkezésre álljon.
6. Fucsovics Márton a jelenlegi megállapodás 33 hónapja alatt az ATP egyéni világranglista 214. helyéről a 40. helyig jutott.
7. Fucsovics Márton ezen eredményének elérése klasszikus példája a szövetség csapatmunkájának, a szakembercsapat tagjai kivétel nélkül az MTSZ szakmai gárda tagjai. Fucsovics Márton teniszedzője Sávolt Attila, erőnléti edzője Vaskó Balázs, egészségügyi kontroll dr. Töllösy Judit, fizioterapeuta Muzer Tanja.
8. Fucsovics Márton teljes körű menedzselését (szponzoráció, PR, marketing, kommunikáció, Fb, Twitter, Instagram, sajtótájékoztatók, stb.) 2018 júniusának közepéig az MTSZ és annak irodai háttere végezte. A feladatokat júliustól a versenyző kérésére a versenyző régi menedzsmentje vette át.
9. Fucsovics Márton a Nemzeti Edzésközpont létesítményét és annak teljes infrastruktúráját, ideértve a fedett és szabadtéri kemény és salakos teniszpályák, a konditerem, orvosi és rehabilitációs központ használatát, továbbá a személyi erőnléti edzői, fizioterapeuta, masszőri, orvosi szolgáltatásokat ingyenesen veheti igénybe.
10. Fucsovics Márton pénzbeli támogatásának legnagyobb hányadát Sávolt Attila fizetése teszi ki, amelyet az MTSZ az együttműködés kezdetétől 2018.07.31-ig a támogatási rendszer keretében összesen 69 575 000 Ft értékben Sávolt Attila rendelkezésére bocsátott.
11. Sávolt Attila Fucsovics Márton év végi ATP-ranglistahelyezésétől függően 2018-tól bónusz prémiumot is kap az MTSZ-től az év végén.
12. Sávolt Attila 2018. június 12.-én Fucsovics Márton sikereire hivatkozva kiemelkedően magas pénzjutalmat kért a szövetség főtitkárától. Valamint az edzői beosztásán felül egy MTSZ-vezetői pozíciót a szövetségben. Az MTSZ elnöksége ezt az igényt 2018. július 12.-én megtárgyalta és nem látta indokoltnak a kérést, tekintettel arra, hogy az edző már addig is nem a magyar, hanem a nemzetközi viszonyoknak megfelelő ellenérték fejében végezte edzői munkáját. Továbbá az MTSZ vezetői pozíciójának tevékenységével járó plusz munka elvégzéséhez szükséges kapacitást Sávolt Attila személyében nem látta biztosítottnak.
13. A profi teniszezőknek ezen a szinten már olyan nagyságrendű, versenyeken nyert pénzdíj- és szponzori bevételei vannak, hogy a szövetség támogatása ezen díjakhoz képest elenyésző. A teniszjátékosok által nyert pénzdíjak nyilvánosak, az ITF, WTA és az ATP honlapjain megtalálhatóak.
14. A Fucsovics Márton augusztus 24-én megjelent Facebook-posztjában megfogalmazott kritikai felvetésekkel kapcsolatban Richter Attila, az MTSZ főtitkára augusztus 27-én személyes megbeszélést folytatott Fucsovics Márton menedzserével és teniszedzőjével. Ezen megbeszélésen a Fucsovics képviseletében megjelentek nem hozták a főtitkár tudomására sem a posztban felvetett kritikák konkrét okát, sem azt, hogy Fucsovics Márton hajlandó-e szerepelni a szeptemberi Davis-kupa-találkozón.

Babos Tímea
1. Babos Tímea juniorkora óta a nemzetközi teniszvilág egyik legkiemelkedőbb tehetsége, aminek megfelelően már 2010-ben 3 junior Grand Slam párosbajnoki trófeát szerzett, név szerint a Roland Garros, Wimbledon és a US Open junior párosbajnoka lett.
2. Babos Tímeát a Magyar Teniszszövetség mindenkori szakmai és anyagi támogatási lehetőségeihez mérten gyerekkorától maximálisan támogatta.
3. Babos Timea sportágunk 2013-as KSF-be kerülése óta 2014-ben, továbbá 2016-ban és 2017-ben rendelkezett MTSZ éves támogatási megállapodással.
4. Babos Tímea ezen, MTSZ-támogatási megállapodással rendelkező években összesen több mint 45 000 000 Ft támogatásban részesült.
5. Babos Tímea részére a 2018-as évre nagyságrendileg ugyanazt az ajánlatot tettük, mint Fucsovics Márton esetében, amivel kapcsolatos megállapodás még nem született meg.

A Babos Tímea és Fucsovics Márton által elért eredményekre, mint minden magyar sportszerető ember nagyon büszkék vagyunk, és ahogy eddig, továbbra is minden szükséges és lehetséges segítséget megadunk ahhoz, hogy továbbra is hasonló kimagasló eredményeket érjenek el.

Budapest, 2018.08.29.

A Magyar Tenisz Szövetség elnöksége

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik