Tenisz: az európai szövetség kitüntette az örökös magyar bajnokot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.25. 18:39
null
Aktív versenyzőként Európa egyik legjobbja volt Szabó Éva (Fotó: Magyar Teniszszövetség)
Az Európai Teniszszövetség (ITF) éves közgyűlésén, az oroszországi Szocsiban a Kiemelkedő teljesítményért-díjjal jutalmazták Szabó Éva örökös magyar bajnokot, a Vasas egykori kiválóságát, a szombathelyi tenisz kiemelkedő alakját – írja a tenisz-palya.hu.

A most 72 esztendős kiválóság másfél évtizeden át, 1964 és 1979 között szerepelt a válogatottban, 1973-ban és 1974-ben az év teniszezője volt Magyarországon, huszonhét magyar bajnoki címet nyert. A világ legjobbjai között is eredményesen szerepelt – volt 37. is a világranglistán –, Monte Carlóban elődöntős, a Roland Garroson és a nagy római salakpályás viadalon egyaránt negyeddöntős hellyel büszkélkedhetett, a kontinensbajnokságokról nyolc érmet őriz.

Martina Navratilova ellen akkor sikerült nyernie, amikor az akkor még csehszlovák színekben szereplő klasszis már 10. volt a világrangsorban (1976). Párosban Kitzbühelben bajnoki címet nyert, a hamburgi viadalon döntős volt. A veterán világversenyekről számos trófeát őriz – volt világbajnok, Európa-bajnok is.

Sportvezetőként is sokat szolgálta a teniszt, Vas megye sportját, s a rendszerváltást követően két cikluson át alpolgármester volt falujában, Sorokpolányban. Az elsők között kapta meg a Magyar Teniszszövetség életműdíját (2006), és most az európai szövetség is rangos kitüntetéssel tisztelgett a magyar teniszsport kiemelkedő egyénisége előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik