Roland Garros: Djokovics szettet vesztett, de 10-edszer is elődöntős

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 22:01
null
Novak Djokovics tizedszer elődöntős a Roland Garroson (Fotó: AFP)
Novak Djokovics négy játszmában, 4:6, 6:2, 6:3, 6:4-re legyőzte a spanyol Pablo Carrenót a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) negyeddöntőjében, így tizedszer jutott be a párizsi Grand Slam-torna elődöntőjébe, amelyben a görög Sztefanosz Cicipasz vár rá.


Ki ne emlékezne Novak Djokovics és Pablo Carreno legutóbbi összecsapására!? Szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt, szeptember 6-án a US Open nyolcaddöntőjében a szerb 6:5-ös vesztésre állt az első játszmában, amikor az elveszített adogatójátéka után csalódottságában a háta mögé ütötte a labdát, amellyel nyakon talált egy vonalbírót, ezért kizárták a versenyből.

Djokovicsnak ez volt az eddigi első és utolsó „veresége” 2020-ban, és a Roland Garros negyeddöntőjében ismét a világranglistán 18. helyezett spanyolt sodorta útjába a sors. A felek salakon ezt megelőzően kétszer játszottak egymással – 2014-ben és 2017-ben is Monte-Carlóban –, és mindkétszer a szerb nyert.

Most is, de Djokovics nehézkesen lendült bele a meccsbe. Az első szettben magához képest rengeteg (16) ki nem kényszerített hibát ütött, ráadásul kisebb nyak- és hátsérülése is akadályozta a játékban látszólag, így Carreno ötven perc alatt 6:4-re megnyerte az első játszmát.

A szerb játéka a második szettre feljavult, a hibákat felváltották a nyerő ütések, így 6:2-vel hamar egyenlített is, majd 3:0-ra a harmadik felvonásban is elhúzott Carrenótól, aki azonban a brékhátrányát ledolgozva egyenlített, sőt 3:3-nál bréklabdához jutott. Ezzel azonban nem élt, majd miután ismét elveszítette az adogatását, elbukta a játszmát is (6:3).

A negyedik szettben a világelsőnek 1:1-nél négy, 2:2-nél még egy bréklehetősége volt, ezeket még nem használta ki, de 3:3-nál már elvette a spanyol adogatását, aztán a következő gémben három bréklabdát hárítva hozta a sajátját. Carreno az utolsó gémben fogadóként még eljutott 30–30-ig, de Djokovics 3 óra 10 perc játék után 6:4-gyel befejezte a negyedik játszmát, így életében tizedszer bejutott a Roland Garros elődöntőjébe, és 36–1-re módosította az idei mutatóját.

A szerb klasszis a 38. Grand Slam-elődöntőjében – a rekordot 46-tal Roger Federer tartja – a görög Sztefanosz Cicipasszal találkozik, akivel szemben 3–2, salakon 1–0 a mérlege.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–Carreno (spanyol, 17.) 4:6, 6:2, 6:3, 6:4
Cicipasz (görög, 5.)–Rubljov (orosz, 13.) 7:5, 6:2, 6:3
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Nadal (spanyol, 2.)–Sinner (olasz) 7:6 (7–4), 6:4, 6:1
Schwartzman (argentin, 12.)–Thiem (osztrák, 3.) 7:6 (7–1), 5:7, 6:7 (6–8), 7:6 (7–5), 6:2
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Djokovics (szerb, 1.)–Cicipasz (görög, 5.)
Schwartzman (argentin, 12.)–Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Kvitová (cseh, 7.)–Siegemund (német) 6:3, 6:3
Kenin (amerikai, 4.)–Collins (amerikai) 6:4, 4:6, 6:0
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Podoroska (argentin)–Szvitolina (ukrán, 3.) 6.2, 6:4
Swiatek (lengyel)–Trevisan (olasz) 6:3, 6:1
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Swiatek (lengyel)–Podoroska (argentin)
Kenin (amerikai, 4.)–Kvitová (cseh, 7.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik