Nincs Balázs-bravúr, 2:0 a hátrányunk a Davis-kupában

Vágólapra másolva!
2018.02.02. 17:07
null
Balázs Attila nem tudott bravúrt bemutatni (Fotók: AFP)
Fucsovics Márton veresége után Balázs Attila három játszmában kikapott a világranglista 7. helyén álló David Goffintől a Davis-kupa világcsoportjának első fordulójában zajló Belgium–Magyarország párharc második mérkőzésén. A magyar válogatott 0:2-ről várja a szombati folytatást.

DAVIS-KUPA
VILÁGCSOPORT, NYOLCADDÖNTŐ (LIEGE)
BELGIUM–MAGYARORSZÁG
2:0
1. nap
David Goffin–BALÁZS ATTILA 6:4, 6:4, 6:0

Korábban
Ruben Bemelmans–FUCSOVICS MÁRTON 6:4, 4:6, 7:6, 6:3

ÖSSZEFOGLALÓ

Fucsovics Márton után a betegséggel küzdő Balázs Attila is vereséget szenvedett belga ellenfelétől, így a szombati páros már leginkább arról dönt, lesz-e tétmérkőzés vasárnap.

NYILATKOZATOK
David GOFFIN, a legjobb belga teniszező: „Nagyon örülök, amiért gyorsan meg tudtam nyerni a mérkőzésemet, a Davis-kupában ez is fontos lehet. Könnyebb volt úgy pályára lépnem, hogy Rubennek hála előnyből indultunk, fantasztikusan játszott, büszkén figyeltük mindannyian. Boldog vagyok, hogy sokan kijöttek szurkolni nekünk, azt hiszem, nem okoztunk csalódást senkinek. De még nincs vége a párharcnak - bízom benne, hogy szombaton teljesítjük a feladatunkat.”
BALÁZS Attila, a második számú magyar játékos: „Nem éreztem nagyobb terhet azért, mert Marci kikapott, nem ezen múlt. Mint ahogy az sem befolyásolta a végeredményt, hogy nem vagyok teljesen egészséges. Talán szorosabb lett volna, ha megvan az a támasz, amit a kondim jelent nekem, de az most nem volt meg, ezért túlvállaltam magam. De összességében azért nyert, mert világklasszis játékos, esélyem sem volt ellene. Az oroszok ellen tavaly az első nap után úgy vittek le éjfélkor a pályáról, másnap mégis jól játszottam párosban, ebben bízom most is. Ki fogjuk hozni magunkból a maximumot, az biztos.”

Bár Balázs Attila a csütörtöki sorsolást követően azt nyilatkozta, örül, hogy Fucsovics Márton kezd, mert az ő sikerének hála remélhetőleg előnyből kezdjük a Belgium elleni világcsoportbeli párharcot, úgy alakult, hogy a nyíregyházi játékos veresége után Balázsnak kellett volna életben tartani a minimális reményeinket. Erre már az összecsapás előtt is kevés esély volt, hiszen ellenfele, David Goffin hetedik a világranglistán, vb-döntőt játszott tavaly, tehát egészen más szintet képvisel, mint a(z egyébként tisztességesen küzdő) magyar teniszező, aki ráadásul kisebb betegséggel is küszködik. És a legjobb belga pontosan úgy nyert, ahogy a legjobbak szoktak a ranglistán 200 körüli (Balázs 227.) riválisokkal szemben: az első két szettben egyaránt egyszer vette el riválisa adogatását, majd a harmadik játszmában már nem kegyelmezett, kiütés lett a vége.

Goffin 6:4, 6:4, 6:0-s sikere után Belgium 2:0-ra vezet a magyar válogatott ellen, és amennyiben szombaton a párost is megnyeri, a negyeddöntőben folytathatja – de Balázs és Fucsovics biztosan mindent megtesz azért, hogy vasárnapra is maradjon izgalom.

JÁTÉKRÓL JÁTÉKRA

Köszönjük a figyelmet!

Fucsovics Márton után Balázs Attila is vereséget szenvedett. A magyar válogatott 0:2-ről várja a szombati folytatást.

HARMADIK JÁTSZMA

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 6:4, 5:0 – Goffin szervál

Balázs három ritörnt is hosszúra ütött, a belga utolsó szervája ász lett. Ez a vége.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 6:4, 4:0 – Balázs adogat

Szinte hibátlanul játszik Goffin, ebben a játékban még a háló is vele volt, Balázs egy pontot szerzett a saját szervagémjében.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 6:4, 3:0 – Goffin szervál

Mintha már mindenki a végét várná, Goffin ezt a játékot is nagyon simán nyerte meg.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 6:4, 2:0 – Balázs adogat

Nagyot küzdött ebben a játékban Balázs, de az utolsó két labdamenetben olyat mutatott a belga, amire nem lehetett válasza a magyar fiúnak. Újabb brék.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 6:4, 1:0 – Goffin szervál

Ellentmondást nem tűrően hozta ezt a szervagémjét is Goffin. Egy pont jutott Balázsnak, fogadóként a negyedik a meccsen.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 6:4, 0:0 – Balázs adogat

Máris brék. Tizenöt negyven után szerzett ugyan egy pontot Balázs, de egy kettős hibával lezárult az első játék.

Goffin biztosan hozta az első egyesét
Goffin biztosan hozta az első egyesét

 

MÁSODIK JÁTSZMA

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 5:4 – Goffin szervál

Így nehéz. Goffin három ászt ütött, egy labdamenet alakult ki, de azt is megnyerte a belga egy jó tenyeres elütéssel.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 5:3 – Balázs adogat

Balázs is megnyomta az adogatását, csupán egy pontot veszített, ásszal befejezve nyerte meg a játékot.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 4:3 – Goffin szervál

Az előző, nehezen megnyert játék nem adott olyan nagy lendületet Balázsnak, mint ahogyan azt remélni lehetett. Az egyetlen pozitívum, hogy ezúttal legalább szerzett pontot a magyar teniszező.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 4:2 – Balázs adogat

Ebben a játékban is sokáig Goffin dominált, de Balázs megtáltosodott, ásszal hárított bréklabdát, végül egy csaknem nyolcperces gémet nyert meg.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 3:2 – Goffin szervál

Goffin remekül játszik, Balázs egyszerűen képtelen pontot szerezni fogadóként.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 2:2 – Balázs adogat

Megint az ötödik játékban brékelt Goffin. A különbség annyi, hogy semmi harminc után tudott egyenlíteni Balázs, újabb magyar pont azonban már nem érkezett.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 1:2 – Goffin szervál

Csak a szokásos: Goffin semmire hozta a szervagémjét.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 1:1 – Balázs adogat

Az első labdamenetet Goffin irányította, aztán kettős hibát ütött Balázs. Semmi harminc után szép labdamenetet nyert meg a magyar fiú egy tenyeressel, ezt újabb Balázs-pont követett. Innentől kezdve jól teniszezett Balázs, megnyerte a gémet.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 0:1 – Goffin szervál

Halmozza az ászokat Goffin, nem ad esélyt Balázsnak. Újabb semmire hozott játék a belgától.

David Goffin–Balázs Attila 6:4, 0:0 – Balázs adogat

Egy játékot leszámítva Balázs is nagyon magabiztosan adogat, ő is semmire hozta a szerváját.

ELSŐ JÁTSZMA

David Goffin–Balázs Attila 5:4 – Goffin szervál

Érzi Goffin, hogy adogatóként nagy zavart tud okozni, nem is hagyja, hogy hosszabb labdamenetek bontakozzanak ki. Semmire hozta ezt a játékot is.

David Goffin–Balázs Attila 5:3 – Balázs adogat

Harminc tizenötre vezetett Attila, ekkor Goffin bemutatott egy jó ritörnt, majd a magyar játékos ütött egy ászt. Újabb jó belga ritörn következett, majd megint a jó szerva. Balázs Attila nehezen ugyan, de jó tenisszel behúzta a játékot.

David Goffin–Balázs Attila 4:3 – Goffin szervál

Balázs Attila fogadóként egyelőre nem brillírozik, összesen csak két labdamenetet tudott megnyerni, ebben a játékban egyet sem.

David Goffin–Balázs Attila 4:2 – Balázs adogat

Ismét jó szervákat ütött a magyar fiú, az alapvonalra szorította Goffint, simán hozta ezt az adogatójátékot.

David Goffin–Balázs Attila 3:2 – Goffin szervál

Balázs gyönyörű tenisszel szerzett pontot innentől kezdve aztán a belgáról szólt a játék, aki két ászt is ütött.

David Goffin–Balázs Attila 2:2 – Balázs adogat

Fordult a kocka, Goffin ezt a játékot is semmire nyerte, csakhogy most fogadóként.

David Goffin–Balázs Attila 1:2 – Goffin szervál

Egyelőre egyszerű a képlet: aki adogat, az simán nyeri a játékot. Goffin love game-jével 2:2.

David Goffin–Balázs Attila 1:1 – Balázs adogat

Balázs brutális első szervákkal dolgozik, ha adogat, nem ad esélyt Goffinnek. A magyar fiú gyönyörűen, semmire hozta a játékot.

David Goffin–Balázs Attila 0:1 – Goffin szervál

Goffint sem kellett félteni az adogatójátékában, csupán egy pontot engedélyezve magabiztosan nyerte meg a gémet.

David Goffin–Balázs Attila 0:0 – Balázs adogat

Nem kezdett megszeppenve Balázs! Az első adogatásban ugyan a hálóba ütött a magyar teniszező, később ütött egy ászt, majd szépen elütött Goffin mellett. Negyven mindnél előhúzott még egy ászt, aztán egy ásszal felérő szervával megnyerte az első játékot.

ELŐZMÉNYEK

A magyar férfi teniszválogatott tavaly szeptemberben nagy bravúrt végrehajtva legyőzte Oroszországot a világcsoportba jutásért vívott rájátszásban, ezzel kiharcolta a jogot, hogy 1996 után újra a legjobbak között szerepeljen.

A mieink a várakozásoknak megfelelően nem kaptak könnyű ellenfelet, ráadásul idegenben kell megmérkőzni a tavalyi döntős belgákkal.

A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart, az első napon Bemelmans–Fucsovics és Goffin–Balázs összecsapásokat rendeznek. Fucsovics négyszettes küzdelemben kikapott Bemelmanstól.

A második napon a Fucsovics, Balázs alkotta magyar kettős a Cagnina, De Loore párossal néz farkasszemet, és ha minden jól megy, marad még esélyünk az utolsó napon is, amelyen a sorsolás szerint Goffin–Fucsovics és Bemelmans–Balázs mérkőzésekkel zárul a párharc.

A két válogatott játékoskerete (zárójelben a játékosok egyéni és páros ranglistahelyezése)
Belgium: David Goffin (7., 547.), Ruben Bemelmans (120., 276.), Julien Cagnina (248., 999.), Joris De Loore (310., 346.)
Magyarország: Fucsovics Márton (63., 368.), Balázs Attila (227., 204.), Piros Zsombor (521., 1284.), Valkusz Máté (848., –), Borsos Gábor (958., 201.)

A program
Péntek: két egyéni mérkőzés, 13.30
Szombat: egy párostalálkozó, 14.30
Vasárnap: két egyéni mérkőzés, 13.30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik