Nem sikerült a kezdés, Fucsovics vereségével nyitottunk a Davis-kupában

Vágólapra másolva!
2018.02.02. 13:25
null
Fucsovics Márton elvesztette a nyitó mérkőzést (Fotó: MTI)
A fizikailag láthatóan nem százszázalékos Fucsovics Márton négy szettben kikapott a remekül teljesítő Ruben Bemelmanstól Liege-ben, így 1:0-s hátrányban a magyar válogatott a Davis-kupa világcsoportjának első fordulójában zajló Belgium–Magyarország párharcban. 

 

DAVIS-KUPA
VILÁGCSOPORT, NYOLCADDÖNTŐ (LIEGE)
BELGIUM–MAGYARORSZÁG
1:0
1. nap
Ruben Bemelmans–FUCSOVICS MÁRTON
6:4, 4:6, 7:6, 6:3

Később
David Goffin–BALÁZS ATTILA 6:4, 6:4, 6:0

ÖSSZEFOGLALÓ

Fucsovics: Ellenfelem kiválóan játszott
„Ellenfelem kiválóan játszott, jó taktikával ment fel a pályára, nagyszerűen adogatott és röptézett, pont azt csinálta, ami számomra a legkevésbé kedvező, láthatóan jól felkészült belőlem. A fordulópont a harmadik játszma elején volt, több bréklehetőségem volt, de egyikkel sem tudtam élni, ha ott előnybe kerülök, talán jobban alakul a mérkőzés. Volt is egy challenge bréklabdánál, aminél szerintem egy milliméter döntött a belgák javára. De tényleg el kell ismernem, nagyon jól játszott Ruben, a közönség pedig mellette áll, most a saját bőrömön is tapasztaltam, hogy tízszer jobb hazai pályán játszani, mint idegenben Hat napig nem edzettem, kedden kezdtem el lyukas cipőben, nem tudtam megismerni eléggé a pályát és a labdát, szóval nem is mutattam meg a legjobb teljesítményem, ez biztos. Egész héten azt nyilatkoztam, hogy aggódom, mert tudtam, hogy nem lesz százszázalékos a lábam. Az első két szettben egy-egy ütésnél nagyon éreztem a fájdalmat, a negyedik játszmában már kevésbé. A térdem csak egy horzsolás, azzal nem lesz gond, de ezt a lábujjsérülést pihentetni kellene… Bízom benne, hogy valahogy összetákoljuk és tudok játszani szombaton párosban.”

Optimisták voltak azok a belgák, akik telt házat jósoltak a Magyarország elleni világcsoport-mérkőzésre. A négyezres Country Hallban legfeljebb kétezren lehettek Ruben Bemelmans és Fucsovics Márton találkozójának kezdetén, amelynek negyedik labdamenete máris rémisztő jelenettel ért véget: a második számú belga játékos akkorát esett, mintha elsöpörték volna a lábát. Nem lett nagyobb baj, s az már az első játékon érezhető volt, hogy szoros mérkőzés lesz, Fucsovics négy bréklabdát nem tudott kihasználni az összességében remekül adogató, balkezes belga ellen, akit korábban két challengertornán is legyőzött. Bemelmanst a játék után ápolni kellett, de úgy tűnt, néhány jó szó is segített fájdalmán. Ennél már csak az tett nagyobb hatást a hangulatára, amikor 2:1-nél elvette Fucsovics adogatását – a legjobb magyar férfi teniszező viszont nem esett kétségbe, 4:2-nél ő is brékelt. Kár, hogy 5:4-nél a hálón balszerencsésen megpattanó, majd egy „eltört” labda után Bemelmans behúzta a játszmát – hirtelen az a körülbelül 1800 belga is nagyon hangosnak tűnt. 6:4

A második szettben a játék képe változatlan maradt: Fucsovicsnak sokszor kellett második adogatást ütnie, belga ellenfele viszont végig rendkívül stabilan teljesített – bizony, a világranglista 120. helyezettje is képes kiváló produkcióra a férfiaknál. Köves Gábor szövetségi kapitány többször is egyeztetett Fucsovics edzőjével, Sávolt Attilával a taktikáról, a túloldalon viszont Johan Van Herck nem beszélgetett senkivel, csak minden labdamenet végén felállva buzdította játékosát. Viszont a 25 éves nyíregyházi elkezdett egyre pontosabban és támadóbban teniszezni, ennek hála a legjobbkor, 4:4-nél brékelt, majd a szetteket tekintve egyenlített – lám-lám, 150 magyar is tudott nagyon hangos lenni. 4:6

A harmadik játszmában aztán folytatódtak az izgalmak, bár Fucsovicsnak több bréklehetősége is volt, végül csak eljutottak a rövidítésig – több pontot is a hálónak köszönhettek a belgák, csak ebben a szettben legalább háromszor magyar szempontból rossz felé pattant a labda. Ilyen ez a hazai pálya… Ráadásul a belga szurkolóknak az eddiginél is jobban megjött a hangjuk, Fucsovics térde vérezni kezdett, húzta a lábát, szóval minden összejött. A szett Bemelmansé (7:6), az ápolás Fucsovicsé lett – szetteket tekintve 2–1 oda…

A 63. helyen jegyzett magyar játékos az első szervákkal továbbra sem boldogult megfelelően, ráadásul az eddigiekhez hasonlóan minden pontért meg kellett küzdenie, Bemelmans ugyanis hosszan és pontosan ütötte a labdákat – Sávolt is egyre nyugtalanabbul ült a helyén, Kövesről nem is beszélve. Egy jó sólyomszemlehívás ott, egy kettős hiba itt, brék ott, hátrány itt – és innen már nem volt megállás… 6:3

A fáradó Fucsovics egyre többször próbálta meg gyorsan befejezni a labdamenetet (ráadásul 4:3-nál csúnyán elesett, de szerencsére nem lett belőle nagyobb baj), de a belga ellenfélnek meg már az is bejött, ha rosszul találta el a labdát – a magyar válogatott 1996 után 6:4, 4:6, 7:6, 6:3-as vereséggel tért vissza a világcsoportba.

Folytatás rövid szünetet követően a top 10-es David Goffin és Balázs Attila találkozójával.

JÁTÉKRÓL JÁTÉKRA

Köszönjük a figyelmet!

Valamivel 17 óra után kezdődik a David Goffin–Balázs Attila mérkőzés.

NEGYEDIK JÁTSZMA

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6, 5:3 – Fucsovics szervál

ITT A VÉGE! Fucsovics hol a hálóba ütött, hol hosszúra. A végére nagyon elfáradt, Bemelmans simán nyert.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6, 4:3 – Bemelmans adogat

Egy kitámasztásnál megcsúszott Fucsovics és nagyot esett. Egy-két percig lent is maradt. Úgy tűnik, tudja folytatni a magyar teniszező, de fájdalmai vannak.

A játékot egyébként semmire hozta a belga, aki egy gémre került a győzelemtől.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6, 4:2 – Fucsovics szervál

Úgy tűnt, Bemelmansnak minden bejön, egy átemeléssel harminc tizenötre vezetett. Ekkor összeszedte magát Fucsovics (illetve a belga is hibázott), ásszal nyerte meg a gémet.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6, 3:2 – Bemelmans adogat

NAGY A BAJ! Ugyan harminc mind is volt, nem igazán éreződött úgy, hogy Fucsovicsnak esélye lenne visszabrékelni.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6, 2:2 – Fucsovics szervál

Sokat kockáztatott a szerváival Fucsovics, ennek kétszer is kettős hiba lett a vége. Harminc mind után bréklabdához jutott Bemelmans, nyerő tenyeressel ki is használta.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6, 1:2 – Bemelmans adogat

Az utóbbi gémekben nem áll össze Marci fogadójátéka, a belga simán nyerte ezt a játékot.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6, 1:1 – Fucsovics szervál

Kétszer is hátrányba került, mindkétszer ásszal hárított Marci (a második alakalommal bréklabdát). Ezt követően sem volt könnyű helyzetben Fucsovics, de megrázta magát és nyerte a játékot. A magyar teniszező családja hangos „Gyerünk!” kiáltással biztatta.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6, 0:1 – Bemelmans adogat

A belga is magabiztosan adogatott, csupán egy pontot veszített.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6, 0:0 – Fucsovics szervál

A negyedik játszmát végre Fucsovics kezdhette, ennek megfelelően magabiztosan nyerte meg az első játékot.

Marci visszatért, kezdődhet a negyedik szett!

Fucsovics az edzőivel együtt az öltözőbe vonult, hosszabban kell ápolni a magyar teniszezőt.

HARMADIK JÁTSZMA

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 6:6 – Bemelmans kezd

Bemelmans 1–1 után végrehajtott egy minibréket, ezt követően ápolást kért Fucsovics, vérzik a térde.

Kisgyörgy Gergely és a magyar csapat többi tagja vezényli a szurkolást, egyszerre ugranak fel egy megnyert pont után.

Az ápolást követően Fucsovics azonnal visszavette a minibréket, majd hosszú labdamenetet nyert meg a belga. 3–2-nél újabb fogadópontot nyert meg Bemelmans, és a következő adogatását is elhozta az ellenfele. 6–2-nél megtáltosodott Marci, bréklabdák sorát hárítva 6–5-re visszajött, de egy hosszú labdamenetet megnyerve 7–5-re behúzta a tájbréket Bemelmans.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 6:5 – Fucsovics szervál

Parádés labdamenetet nyert meg Fucsovics egy nehéz helyzetből indított tenyeressel, majd jól is szervált. Belga pont után Marci ásza következett, eztán le is zárta a játékot. Jöhet a tájbrék!

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 5:5 – Bemelmans adogat

Bemelmans sem hibázott bele a saját adogatójátékába, ő sem engedett pontot a fogadónak.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 5:4 – Fucsovics szervál

Erős szervák, jó röpte, védhetetlen fonák- és tenyereselütések – ezek voltak Fucsovics kulcsjátékai ebben a gémben, amelyet ismét semmire nyert meg és a játszmában maradt.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 4:4 – Bemelmans adogat

Harminc tizenöt után két ragyogót szervált Bemelmans, ezzel lélektanilag is fölénybe került a játékon belül. Ez a játék is a belgáé, ráadásul Marci mintha meg is húzta volna a lábát egy kicsit.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 4:3 – Fucsovics szervál

Az utóbbi játékokban azt szokhattuk meg, hogy ha Fucsovics szervál, akkor nincs kérdés. Így volt ez most is, a magyar teniszező negyven semminél ugyan engedett egy pontot, majd lezárta a játékot.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 3:3 – Bemelmans adogat

Hosszú labdamenetet nyerve Fucsovics szerezte az első pontot, innentől azonban lényegében kiszerválta ellenfelét a belga.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 3:2 – Fucsovics szervál

Gyönyörű teniszt mutatott be Fucsovics, semmire nyerve ásszal zárta le a játékot.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 2:2 – Bemelmans adogat

Parádés fogadójátékot vett elő Fucsovics, bravúrt bravúrra halmozva harminc tizenötre vezetett, később bréklabdához is jutott. Ezt követően remekül szervált Bemelmans, majd kétszer is szélest ütött Marci. Nagy lehetőség úszott el.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 2:1 – Fucsovics szervál

Ásszal kezdett Fucsovics, majd kíméletlen nyerő tenyerest ütött. Ezt követően kettős hibát vétett a magyar fiú, a következő labdamenetben nagyon hátraszorulva veszített pontot. Harminc mindnél a hálóba ütötte a ritörnt Bemelmans, eztán egy újabb belga hiba után nyert Marci.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 1:1 – Bemelmans adogat

Tizenöt mindnél gyönyörű tenyeressel került előnybe Fucsovics, a következő szervát viszont csak nehezen tudta fogadni, el is veszítette a labdamenetet. Marci ezután bréklabdához jutott, de Bemelmans előbb a vonalra varázsolt egy labdát, majd jó röptét ütött és egy ásszal lezárta a gémet.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 1:0 – Fucsovics szervál

Fucsovics is hozta az első szervagémjét. Köves Gábor, a válogatott edzője közben egyeztetés céljából folyamatosan hátrafordul Sávolt Attilához, Fucsovics edzőjéhez

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 0:0 – Bemelmans adogat

Könnyed adogatójátékkal kezdett Bemelmans, övé a szett első játéka.

A magyar szurkolókon semmi nem múlik
A magyar szurkolókon semmi nem múlik

 

MÁSODIK JÁTSZMA

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:5 – Fucsovics szervál

MEGVAN! Harminc mindnél ásszal jutott szettlabdához Fucsovics, majd a vonalra ütött egy parádés fonákot. Egyre jobb a magyar szurkolók hangulata, van is mire. EGÁL!

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:4 – Bemelmans adogat

Brékelt Fucsovics! Ebben a játékban végig felváltva nyerték a pontokat a felek, majd Bemelmans már le is zárhatta volna a gémet, de hárított Marci. Később Fucsovics jutott bréklabdához, a belga a hálóba ütött, egyszerre ugrott fel a helyszínen lévő 150 magyar. A következő játékban a második szettért adogat Fucsovics.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 4:3 – Fucsovics szervál

Most a belga vezetett fogadóként harminc semmire, innen sorozatban három labdamenetet nyert meg Fucsovics. Negyven mindnél szép röptével került ismét előnybe Marci, de korántsem volt még vége a játéknak. A legelsőhöz hasonlóan hosszú gém kerekedett ebből, amelyet ezúttal a magyar teniszező nyert meg.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 3:3 – Bemelmans adogat

Fucsovics ott folytatta ahol az előző játékban abbahagyta, és pillanatok alatt harminc semmire meglépett. A belga nem pánikolt be, két jó szervával, valamint türelmes játékkal fordított.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 3:2 – Fucsovics szervál

Fucsovics is semmire hozta az adogatójátékát, ez most nagyon szép tenisz volt.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 2:2 – Bemelmans adogat

Bemelmans most is magabiztos volt, semmire nyerte a szervagémjét.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 2:1 – Fucsovics szervál

Ha nem sikerül Fucsovics első szervája, akkor Bemelmans azonnal megtámadja a másodikat, így jutott előnyhöz, majd tizenöt mindnél kulcstenyerest rontott el a magyar játékos. Később a belga első bréklabdáját ásszal hárította Marci, a következőt addig húzta, amíg bele nem hibázott Bemelmans. Fucsovics végül egy gyönyörű fonákkereszttel zárta le a gémet.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 1:1 – Bemelmans adogat

Nem kegyelmezett Bemelmans, Marci összes hibáját kihasználva semmire nyerte az adogatójátékát.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 1:0 – Fucsovics szervál

Ugyan többször is hibázott Fucsovics, nagyrészt jó megoldásokat láthattunk tőle, így két pontot engedve hozta a szetten belüli első adogatójátékát.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 6:4, 0:0 – Bemelmans adogat

Bemelmans csak egy játékot engedett Marcinak, ebben a játszmában is övé az első játék.

 

ELSŐ JÁTSZMA

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 5:4 – Fucsovics szervál

Agresszívan játszott Bemelmans, jó ritörnöket ütött, többször is jól jött föl a hálóhoz, amely a játék során kétszer is vele volt. Fucsovics semmi negyven után két pontot szerzett, újabb bréklabdát azonban már nem engedett el a belga, ezzel 6:4-re megnyerte az első szettet.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 4:4 – Bemelmans adogat

Három játékot követően tudott ismét nyerni a belga, Fucsovics azért így is el tudott hozni két pontot, a következő gémben viszont már a szettben maradásért adogat.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 4:3 – Fucsovics szervál

EGÁL! Fucsovics semmire hozta ezt az adogatógémet, egyértelműen ő irányította a labdameneteket.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 4:2 – Bemelmans adogat

Fucsovics visszabrékelt! Bemelmans-hiba és egy kitűnő Fucsovics-tenyeres után kettős hibát vétett a belga. Az első bréklabdát hárította a hazai versenyző, majd úgy tűnt, ászt ütött, ám Marci jó érzékkel kért challenge-et. Ez még nem eredményezett pontot, de rögtön ezt követően Bemelmans out-ra ütött egy tenyerest, így Fucsovics visszabrékelt.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 4:1 – Fucsovics szervál

Megint a jobbik formáját mutatta Fucsovics, jó első szervákkal villámgyorsan hozta az adogatását. Fel is lelkesedtek a magyar drukkerek, a csarnok most a „Mindent bele!” skandálástól hangos.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 3:1 – Bemelmans adogat

A játék elején nagyot dolgozott Fucsovics, de ez is csak egy pont elnyerésére volt elegendő. Bemelmans két ásszal zárta le a gémet.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 2:1 – Fucsovics szervál

Brékelt Bemelmans. Ugyan az első pontot Fucsovics nyerte, innen sorozatban négy labdamenetet a belga nyert meg. A magyar fiú több szervát és fonákot is elrontott.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 1:1 – Bemelmans adogat

Ezúttal magabiztosabb volt a belga, mint az első adogatójátéka során. Agresszívabb játékkal, jó szervákkal viszonylag simán hozta a gémet.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 1:0 – Fucsovics szervál

Semmi tizenötről négy labdamenetet nyert meg Fucsovics, az utolsó hármat ráadásul remek első szervával. Belelendült a magyar fiú.

Ruben Bemelmans–Fucsovics Márton 0:0 – Bemelmans adogat

Két remek szervával harminc semmire meglépett a belga, majd szélesre ütött egy tenyerest, a következő adogatás közben pedig megcsúszott. Egy újabb hazai out bréklehetőséget adott Marcinak, ám Bemelmans ásszal hárított. A későbbiekben további három bréklabdát hárított a belga, mígnem lezárta a gémet. Több mint nyolcperces volt az első játék.

Jelenleg nagyjából 1800 szurkoló foglalta el a helyét, a csarnok akusztikája miatt elég jó a hangulat.

Fucsovics a Kowalsky meg a Vega Hála Veled című dalára melegít.

Eddig körülbelül 150 magyar szurkoló van a csarnokban, és 1500-an biztatják a hazaiakat, de folyamatosan érkeznek még a nézők. Hamarosan kezdődik az első mérkőzés!

ELŐZMÉNYEK

A magyar férfi teniszválogatott tavaly szeptemberben nagy bravúrt végrehajtva legyőzte Oroszországot a világcsoportba jutásért vívott rájátszásban, ezzel kiharcolta a jogot, hogy 1996 után újra a legjobbak között szerepeljen.

A mieink a várakozásoknak megfelelően nem kaptak könnyű ellenfelet, ráadásul idegenben kell megmérkőzni a tavalyi döntős belgákkal.

A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart, az első napon Bemelmans–Fucsovics és Goffin–Balázs összecsapásokat rendeznek, a második napon a Fucsovics, Balázs alkotta magyar kettős a Cagnina, De Loore párossal néz farkasszemet, és ha minden jól megy, marad még esélyünk az utolsó napon is, amelyen a sorsolás szerint Goffin–Fucsovics és Bemelmans–Balázs mérkőzésekkel zárul a párharc.

A két válogatott játékoskerete (zárójelben a játékosok egyéni és páros ranglistahelyezése)
Belgium: David Goffin (7., 547.), Ruben Bemelmans (120., 276.), Julien Cagnina (248., 999.), Joris De Loore (310., 346.)
Magyarország: Fucsovics Márton (63., 368.), Balázs Attila (227., 204.), Piros Zsombor (521., 1284.), Valkusz Máté (848., –), Borsos Gábor (958., 201.)

A program
Péntek: két egyéni mérkőzés, 13.30
Szombat: egy párostalálkozó, 14.30
Vasárnap: két egyéni mérkőzés, 13.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik