Aus. Open: a címvédő Roger Federer megküzdött a 3. fordulóért

Vágólapra másolva!
2019.01.16. 07:49
null
Roger Federer továbbjutott a harmadik fordulóba (Fotó: AFP)
Az első és második játszmát rövidítésben, a harmadikat egyetlen brékkel húzta be Roger Federer a brit Daniel Evans ellen az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság második fordulójában.

 

A vártnál sokkal nehezebb mérkőzésen, de három játszmában jutott tovább a címvédő Roger Federer az Australian Open második fordulójában. A svájci klasszis a brit Daniel Evans elleni összecsapás első játszmájának rövidítését úgy húzta be, hogy többször is hátrányba került, a másodikban pedig 5:4-nél, brékelőnyben nem tudta kiszerválni a játszmát, így ismét rövidítésre kényszerült – ezt viszont már magabiztosan nyerte meg. A harmadikban 2:1-nél ismét elvette riválisa adogatójátékát, ezt az előnyt pedig már végig megtartotta, 7:6, 7:6, 6:3-ra győzött.

Szettet veszített, de folytathatja a versenyt a horvát Marin Cilic, akinek az amerikai Mackenzie McDonald nehezítette meg a dolgát. A karsérüléssel bajlódó, ötödik kiemelt dél-afrikai Kevin Anderson viszont kiesett, az amerikai Frances Tiafoe 4:6, 6:4, 6:4, 7:5-tel búcsúztatta.

A nőknél meglepetést jelentett a kilencedikként kiemelt holland Kiki Bertens veresége az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovától, valamint a mindössze 17 éves amerikai Amanda Anisimova rendkívül könnyed (6:0, 6:2) diadala a 24. kiemelt ukrán Leszja Curenko ellen.

Az elmúlt napok kánikulája után egyébként lehűlt az idő Melbourne-ben, 22-24 Celsius-fok körül mozgott a hőmérséklet, és a felhők is megérkeztek kora délutánra, többször eleredt az eső. Így aztán a hőség szempontjából kivételesen nem jelent előnyt az esti program: szerdán Rafael Nadal, Angelique Kerber és Marija Sarapova is pályára lép.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (60 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

Nadal (spanyol, 2.)–Ebden (ausztrál) 6:3, 6:2, 6:2
Cilic (horvát, 6.)–McDonald (amerikai) 7:5, 6:7, 6:4, 6:4
Verdasco (spanyol, 26.)–Albot (moldovai) 6:1, 7:6, 6:3
Hacsanov (orosz, 10.)–Nisioka (japán) 6:3, 6:3, 6:3
Cicipasz (görög, 14.)–Troicki (szerb) 6:2, 2:6, 6:2, 7:5
Baszilasvili (grúz, 19.)–Travaglia (olasz) 3:6, 6:3, 3:6, 6:4, 6:3
Fritz (amerikai)–Monfils (francia, 30.) 6:3, 6:7, 7:6, 7:6
Federer (svájci, 3.)–D. Evans (brit) 7:6, 7:6, 6:3
Tiafoe (amerikai)–Anderson (dél-afrikai, 5.) 4:6, 6:4, 6:4, 7:5
Seppi (olasz)–Thompson (ausztrál) 6:3, 6:4, 6:4
Berdych (cseh)–Haase (holland) 6:1, 6:3, 6:3
Schwartzman (argentin, 18.)–Kudla (amerikai) 6:4, 7:5, 3:6, 6:7, 6:4
Fabbiano (olasz)–Opelka (amerikai) 6:7, 6:2, 6:4, 3:6, 7:6
Dimitrov (bolgár, 20.)–Cuevas (uruguayi) 6:3, 6:7, 6:3, 7:5
Bautista (spanyol, 22.)–Millman (ausztrál) 6:3, 6:1, 3:6, 6:7, 6:4
De Minaur (ausztrál, 27.)–Laaksonen (svájci) 6:4, 6:2, 6:7, 4:6, 6:3

NŐI EGYES. 2. FORDULÓ
Bencic (svájci)–Putyinceva (kazah) 7:5, 4:6, 6:2
Anisimova (amerikai)–Curenko (ukrán, 24.) 6:0, 6:2
Szabalenka (fehérorosz, 11.)–Boulter (brit) 6:3, 6:4
Barty (ausztrál, 15.)–Vang Ja-fan (kínai) 6:2, 6:3
Szakkari (görög)–Sharma (ausztrál) 6:1, 6:4
Sarapova (orosz, 30.)–Peterson (svéd)
Wozniacki (dán, 3.)–Larsson (svéd) 6:1, 6:3
Stephens (amerikai, 5.)–Babos (magyar) 6:3, 6:1
Martic (horvát, 31.)–Vondrousová (szlovák) 6:4, 7:5
Szasznovics (fehérorosz)–Kontaveit (észt, 20.) 6:3, 6:3
Pavljucsenkova (orosz)–Bertens (holland, 9.) 3:6, 6:3, 6:3
Collins (amerikai)–Vickery (amerikai) 6:3, 7:5
Garcia (francia, 19.)–Hives (ausztrál) 6:3, 6:3
Birrell (ausztrál)–Vekic (horvát, 29.) 6:4, 4:6, 6:1
Kerber (német, 2.)–Haddad Maia (brazil) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik