Tenisz: Mindig nagyon várom a magyar versenyt – Stollár Fanny

Vágólapra másolva!
2023.07.25. 10:55
null
Stollár Fanny két év után nyert ismét (Fotó: Dömötör Csaba)
A Római Teniszakadémián megrendezett Hungarian Grand Prix páros versenyének győztesével, Stollár Fannyval beszélgettünk a döntő után.

– Két év után nyert ismét, és három éve folyamatosan a legjobb négy között van itthon párosban. Milyen volt belülről átélni a döntőt?
– Elég hullámzó lett az első játszma után a mérkőzés, nagyon stabil volt az ellenfél, nekünk kellett befejeznünk a pontokat, de nagyon jól húztuk egymást a párommal: Ha neki nem ment, én próbáltam pozitív lenni, ha az én megoldásaim nem jöttek be, ő biztatott engem – mondta Stollár Fanny, aki vasárnap lengyel partnerével, Katarzyna Piterrel megnyerte a budapesti salakpályás WTA-tornát. – Így mindketten fel tudtunk pörögni a tie-breakre, képesek voltunk jobban figyelni a pontokra, szerintem ennek köszönhető a győzelmünk.

– A teljesítményének köszönhetően egész héten lehetősége volt magyar közönség előtt játszani. Milyen érzés volt?
– Nagyon jó, hiszen évente egyszer játszunk itthon, tehát mindenképpen különleges, mert ennyien sohasem szurkolnak nekem, csak ha hazai pályán játszom. Szívem szerint többször játszanék idehaza – mindig nagyon várom a magyar versenyt.

– Az elődöntőben nagyobb előnyben voltak, innen lett kiélezett a párharc, a döntőben pedig egyenlített az ellenfél. Hogyan tudtak visszakapaszkodni a hullámvölgyekből, és nyerő helyzetbe kerülni ismét?
– Ha egy teniszmeccs annyira egyszerű lenne, hogy az ellenfelet nem érdekli a szett elvesztése, az nagyon jó lenne, de a tenisz nem ilyen. A rivális is nyerni akart, küzdött végig, ezért nekünk is vissza kellett kapaszkodnunk a mélypontról – és aki erre hamarabb képes, az nyer.

– Az év elején bajlódott sérülésekkel, betegséggel is, azóta nyert májusban egyéni tornát Orlandóban, illetve most párosban. Gondolta, hogy ilyen gyorsan magas szintre jut ismét?
– Nem kevés sérülésen és hullámvölgyön mentem keresztül, fizikailag és mentálisan is. Nagyon pozitívan éltem meg ezt a hetet, amely hatalmas lökést ad, hiszen tapasztaltam, hogy igenis oda tudok kerülni a döntőbe, tudok magas szinten játszani. Nagyon várom, mit hoz a jövő!

– Korábban úgy nyilatkozott: mihamarabb szeretne visszakerülni a legjobb kétszáz teniszező közé egyesben. Mi a meglátása, összejöhet ez, mondjuk, az év végéig?
– Abszolút az a célom, hogy visszajussak év végéig a kétszázba.

– Hol láthatjuk legközelebb versenyezni? Elkezd készülni a kemény pályás szezonra, vagy marad még salakon?
– Nincs még meg a pontos tervem, de salakon szeretnék még játszani. A jövő hetet valószínűleg kihagyom, nagyon elfáradtam, regenerálódnom kell, és az azt követő hetekben versenyzem tovább.

WTA BUDAPEST (250 ezer dollár, salak)
PÁROS, DÖNTŐ
Piter, Stollár (lengyel, magyar)–Aney, Sisková (amerikai, cseh) 6:2, 4:6, 10:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik