Tenisz: legközelebb 2024-ben lép pályára Oszaka, aki ennek az okát is leírta

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.11. 19:10
null
Oszaka Naomi az anyaságra készül,legközelebb 2024-ben láthatjuk a teniszpályán (Fotó: Getty Images)
Hivatalos Twitter-oldalán jelentette be a négyszeres Grand Slam-győztes Oszaka Naomi, hogy anya lesz.

 

A japán színekben versenyző korábbi világelső azt is leírta, hogy a 2024-es ausztráliai nyílt teniszbajnokságra (Australian Open) tervezi a visszatérést.

Az elmúlt évek nagyon érdekes voltak, hogy mást ne mondjak, de úgy vélem, hogy a legnagyobb kihívást jelentő időszakok egyben a legszebbek is. Az elmúlt hónapok során, amelyeket a pályától távol töltöttem, ismét megszerettem azt a sportágat, amely az életemet jelenti. Rájöttem, hogy az élet rövid, és hogy minden nap egy újabb kaland. Sok minden vár rám ebben az új évben, de én a gyerekemet várom a leginkább, és azt, hogy a meccseimet nézve azt mondja az embereknek, hogy »ez az én anyukám«. A 2023-as év tele lesz tanulságos leckékkel, de remélem, hogy mindannyiótokkal találkozhatok majd a jövő év elején, mivel ott leszek a 2024-es Australian Openen. Mindenkit végtelenül szeretek” – írta bejegyzésében Oszaka Naomi, aki a rapper Cordaéval alkot egy párt.

A WTA-világranglistán 47. helyén álló Oszaka legutóbb szeptemberben lépett pályára a tokiói kemény pályás tornán, ahol a legjobb 16 között lépett vissza, így játék nélkül esett ki. Az már korábban eldőlt, hogy a 25 éves kiválóság nem lesz ott a január 16-án kezdődő Australian Openen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik