Australian Open: Murray lesöpörte barátját, 1996 óta először győzött a tenisznagyi

Vágólapra másolva!
2013.01.15. 05:44
A férfiaknál továbbra is bombameglepetés nélkül telnek az órák az Australian Openen, miközben a nőknél Sara Errani és Nadja Petrova is búcsúzott.

Bár a férfiak mezőnyében gyakrabban szövődnek barátságok teniszberkekben, mint az állandóan rivalizáló hölgyeknél, így is kell egy adag balszerencse, hogy a 127 másik főtáblás közül éppen egy jó haverral játsszon az ember. Éppen ezért nem örült annyira Andy Murray, amikor pénteken meglátta, hogy a világranglista-53. Robin Haase ellen kezdheti meg melbourne-i kalandját.

A pályán azonban nincs pardon, egy meccs erejéig megszűnnek a barátságok, Murray pedig bizonyította, hogy profi. Nem is lehetett persze más választása, hiszen a lelátón ezúttal is ott volt állandó őrangyala, a hőség ellen felvett sapkájában évtizedeket a Szaharában töltő legionáriusra hasonlító Ivan Lendl is.

„Örülök, hogy három szettben nyertem, mert Haase keményen megdolgoztatott. Nagyon jóban vagyunk, őszinte, nyitott srác, nem hazudik, mindig úgy mondja meg a dolgokat, ahogy vannak. Ez kell nekem” – elemzett és indokolta egyúttal barátválasztását Andy Murray a 97 perc alatt 6:3, 6:1, 6:3-ra megnyert csatát követően.

Serena Williamsnek 43 perccel még ennél is kevesebb idő elég volt ahhoz, hogy bejusson a második fordulóba. Az egyhuzamban 15. Grand Slam-meccsét megnyerő amerikai hat gém alatt összesen hét pontot veszített saját szervái mögött a romániai Gallovits-Hall Edina ellen, és 6:0, 6:0-al továbbjutott.

Petra Kvitovának viszont ennél jóval nehezebb dolga volt, hiszen mindjárt a nyitányra Francesca Schiavonét kapta ellenfélül. A 2011-es wimbledoni győztes azonban az elveszített második szett ellenére túljutott a 2010-es Roland Garros bajnokán. A 2012-es párizsi döntős viszont meglepően hamar kiesett. Pedig a 7. kiemelt Sara Errani korábban már bizonyította, hogy kemény pályán sem elveszett ember, de ezúttal már a rajtnál beragadt a spanyol Carla Suárez Navarro ellen, ahogy Nadja Petrova is, akit 6:2, 6:0-ra lemosott a 42 éves Date-Krumm Kimiko. A japán tenisznagyitól már az is nagy teljesítmény, hogy ennyi idősen eljut egy Grand Slam-főtábláig, hát még az, hogy 1996 óta először jutott túl a nyitókörön.

 

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE 30 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Murray (brit, 3.)–Haase (holland) 6:3, 6:1, 6:3
Raonic (kanadai, 13.)–Hájek (cseh) 3:6, 6:1, 6:2, 7:6
Seppi (olasz, 21.)–Zeballos (argentin) 6:2, 6:4, 6:2
F. Mayer (német, 25.)–Williams (amerikai) 2:6, 3:6, 6:2, 7:6, 6:1
Berankis (litván)–Sztahovszkij (ukrán) 6:2, 7:6, 7:5
Sousa (portugál)–Smith (ausztrál) 6:4, 6:1, 6:4
Istomin (üzbég)–Sijsling (holland) 4:6, 6:3, 6:4, 6:2
Kavcic (szlovén)–Bellucci (brazil, 29.) 6:3, 6:1, 6:3
Falla (kolumbiai)–Ouanna (francia) 6:4, 7:5, 6:4
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Azarenka (fehérorosz, 1.)–Niculescu (román) 6:1, 6:4
S. Williams (amerikai, 3.)–Gallovits-Hall (romániai) 6:0, 6:0
Suárez-Navarro (spanyol)–Errani (olasz, 7.) 6:4, 6:4
Kvitová (cseh, 8.)–Schiavone (olasz) 6:4, 2:6, 6:2
Wozniacki (dán, 10.)–Lisicki (német) 2:6, 6:3, 6:3
Date Krumm (japán)–Petrova (orosz, 12.) 6:2, 6:0
Kirilenko (orosz, 14.)–V. King (amerikai) 6:4, 6:2
Vinci (olasz, 16.)–Soler-Espinosa (spanyol) 6:3, 7:5
Safárová (cseh, 17.)–Lucic-Baroni (horvát) 7:6, 6:4
Lepchenko (amerikai, 21.)–Hercog (szlovén) 6:4, 6:1
Hszie Szu-vej (tajvani, 26.)–Arruabarrena-Vecino (spanyol) 7:6, 6:2
Peer (izraeli)–Panova (orosz) 6:4, 1:6, 6:3
Vesznyina (orosz)–Garcia (francia) 3:6, 6:3, 6:1
Kuznyecova (orosz)–Domínguez-Lino (spanyol) 6:2, 6:1
Peng Su-aj (kínai)–Marino (kanadai) 6:3, 6:0
Jovanovszki (szerb)–Torró-Flor (spanyol) 2:6, 6:4, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik