Czink Melindát a 17 éves orosz tehetség sem tudta megállítani

Vágólapra másolva!
2009.04.29. 17:24
Czink Melinda 7:6, 3:6, 6:3-ra győzött a marokkói Fezben zajló női tenisztorna 2. fordulójában az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova ellen, aki a világranglistán a 28. helyet foglalja el, a versenyen pedig a harmadik kiemeltként indult.
Czink Melinda szép győzelmet aratott
Fotó: Action Images (archív)
Czink Melinda szép győzelmet aratott
Czink Melinda szép győzelmet aratott
Fotó: Action Images (archív)
Czink Melinda szép győzelmet aratott

Első alkalommal találkozott egymással a két teniszező, ami annak ismeretében nem meglepő, hogy a világranglistán az előkelő 28. helyet elfoglaló Pavljucsenkova még csak 17 éves.

Czink Melinda 41 hellyel hátrébb található a WTA rangsorában, ám ebből a találkozó elején semmi sem látszódott, a két játékos ugyanis fej fej mellett haladt egymás mellett. Az mindenképpen biztató volt, hogy a szerváit a magyar teniszező sokkal könnyebben hozta, igaz, egy szem lehetőségét az orosz egyből kihasználta.

Így jutottak el 4:3-ig, Czink vezetett, és fogadóként 40:0-je volt, azonban Pavljucsenkova innen is hozta a játékot. Félő volt, hogy ez esetleg visszaveti teniszezőnket, és a következő gémben már neki kellett szembenéznie két bréklabdával, de 15:40-ről ő is visszajött.

Több brék azonban már nem született, így az első szett rövidítésben dőlt el. Ebben Czink hengerelt, 6–0-nál engedélyezett csupán egy pontot ellenfelének, így simán nyerte meg a tie-breaket.

A lendülete megmaradt a második szett elejére is, 2:0-ra elhúzott, ám előnye hamar szertefoszlott, Pavljucsenkova ugyanis öt játékot nyert meg zsinórban, így 5:2-nél Czinknek már a játszmában maradásért kellett szerválnia. Ezt sikerrel tette, többre viszont már nem volt képes, az orosz 6:3-mal egyenlített.

A döntő felvonás elején 2:2-ig egyikük sem tudta hozni az adogatójátékát, végül Czink tudott átlendülni a holtponton, és 5:3-ra meglépett. Ekkor 40:0-je volt, de mindhárom mérkőzéslabdáját elbukta, sőt bréklabdája is volt Pavljucsenkovának. Ennél többre azonban már nem maradt ereje, Melinda a negyedik lehetőségét már kihasználta, és szép győzelmet aratott a nála elvileg esélyesebb orosz tini ellen.

A harmadik fordulóban a cseh Lucie Hradeckával játszik majd, aki a nyolcadik helyen kiemelt izraeli Sahar Peert verte meg két játszmában.

Czink számára elvileg még nem ért véget a szerdai nap programja, mivel a brit Anne Keothavong oldalán a páros 2. fordulójában kell játszania a Sorana Cirstea, Marija Kirilenko duó ellen.

WTA-TORNA, GRAND PRIX DE SAR LA PRINCESSE LALLA MERYEM, FEZ (220 000 dollár, salak)

EGYES, 2. FORDULÓ
Czink (magyar)–Pavljucsenkova (orosz, 3.) 7:6, 3:6, 6:3
Medina Garrigues (spanyol, 1.)–Zakopalová (cseh) 1:6, 7:6, 6:3
Domínguez Lino (spanyol)–Keothavong (brit) 4:6, 7:5, 6:3
Klejbanova (orosz, 2.)–Groth-Gajdosová (szlovák) 6:4, 6:1
Hradecká (cseh)–Peer (izraeli, 8.) 6:4, 6:1
Domachowska (lengyel)–Fernández-Brugues (spanyol) 6:4, 6:4
Hercog (szlovén)–Vinci (olasz, 7.) 6:2, 6:4
Makarova (orosz, 6.)–Morigami (japán) 6:0, 6:1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik