Bizonytalan kezdés után Czink belelendült, így nem volt ellenfél Vierin

Vágólapra másolva!
2009.04.28. 15:26
Czink Melinda 3:6, 6:2, 6:0-ra legyőzte az olasz Nathalie Vierint a fezi női tenisztorna első fordulójában. A magyar lány bizonytalanul kezdett, ám a folytatásban dominált, és nem adott esélyt világranglista-224. ellenfelének.
Czink Melinda folyamatosan lendült bele Vierin ellen
Fotó: Action Image (archív)
Czink Melinda folyamatosan lendült bele Vierin ellen
Czink Melinda folyamatosan lendült bele Vierin ellen
Fotó: Action Image (archív)
Czink Melinda folyamatosan lendült bele Vierin ellen

Czink Melinda jól kezdte a mérkőzést, hiszen már az első gémben elvette ellenfele fogadójátékát. Vetélytársa a következő gémben hasonlóan cselekedett, majd ezt még egyszer megismételte a magyar és az olasz lány is.

Vierin 2:2 után hozta a fogadását, majd ismét brékelt, így a kezében volt a szett. A pályafutása során eddig hat ITF-tornán diadalmaskodó 26 éves játékos élt is a lehetőséggel, és 6:3-mal behúzta az első játszmát.

Czink sokat hibázott, és nem tudta irányítani a meccset. Adogatásait mindössze 52 százalékban ütötte be, így a folytatás főleg a saját játékán múlt, azon kellett javítania. Tudhatta ezt Czink is, mivel a második szett elején nagyon összeszedte magát, és zsinórban nyerte a pontokat, így elhúzott 4:0-ra.

A szett hátralévő része is a szőke magyar lány fölényének jegyében telt, Vierin adogatásainál szinte esélyt sem adott ellenfelének. Az olasz, ha nem ütötte be az első szerváját, akkor mindet elveszítette: a második próbálkozásai 100 százalékban Czink sikerével zárultak, aki 6:2-vel egyenlített.

A továbbiakban is jól játszott, és bár riválisa nem adta meg könnyen magát, hiszen hosszú labdamenetekre kényszerítette, Czink ebből a helyzetből már nem engedte talpra állni jóval esélytelenebb vetélytársát.

A döntő játszma végül sima 6:0-val lett a magyar lányé, aki a következő körben a harmadik helyen kiemelt orosz Anasztaszija Pavljucsenkova és a szinten orosz Galina Voszkobojeva mérkőzésének győztesével találkozik majd.

WTA-TORNA, GRAND PRIX DE SAR LA PRINCESSE LALLA MERYEM, FEZ (220 000 dollár, salak)

EGYES, 1. FORDULÓ
Czink (magyar)–Vierin (olasz) 3:6, 6:2, 6:0
Hradecká (cseh)–Lalami (marokkói) 6:4, 6:3
Fernández-Brugues (spanyol)–Cetkovská (cseh) 2:6, 6:4, 6:2
Groth-Gajdosová (szlovák)–Fondevila-Castro (spanyol) 6:3, 7:5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik