Szávay Ágnes a japán Szugijama Ai ellen is remekül játszva nyert

Vágólapra másolva!
2008.04.15. 21:58
Háromszettes küzdelemben diadalmaskodott Szávay Ágnes a japán Szugijama Ai ellen a charlestoni tenisztorna női egyes versenyének második fordulójában. A magyar lány az első felvonást 7:5-re hozta, míg a másodikat 6:3-ra elveszítette. A döntő játszmában pedig végül 6:4-re diadalmaskodott.
Szávay Ágnes talán magára (és régi formájára) talált végre
Szávay Ágnes talán magára (és régi formájára) talált végre
Szávay Ágnes talán magára (és régi formájára) talált végre
Szávay Ágnes talán magára (és régi formájára) talált végre

Szávay nem kezdett jól: nullára vesztette el első adogatójátékot (ráadásul a már elfeledettnek hitt kettős hibák közül is ütött egyet), ám rögtön kiharcolt egy bréklabdát – értékesítenie azonban nem sikerült.

Sőt: 2:0 után is a japán jutott bréklehetőséghez – ha azt beüti, nagyjából el is megy az első szett. De nem ütötte be…

Ez megingatta a rutinos japánt, de helyette lendületbe jött a magyar lány: hat labdamenetet nyert egyhuzamban és kiegyenlített. Aztán ismét nem szerzett pontot a saját szervájából – hiába, ideges meccs volt, de még milyen!

3:2 után azonban a Vasas teniszezője nyugodott meg, pontosabbá vált, míg Szugijama kicsit visszaesett. Ági már csak két labdára volt a szett megnyerésétől, amikor azonban ő is megingott, így a japán egyenlíteni tudott. 5:5 után újra a magyar percei következtek: megbrékelte Szugijamát és 7:5-tel övé lett a szett.

A második felvonás úgy kezdődött, ahogy az első: Szugijama-brékkel.

Amikor felzárkózhatott volna a magyar lány, kettős hibát ütött, így 0:3 után szinte lehetetlen volt visszajönni a második szettben, amit 6:3-ra el is veszített a Vasas kiválósága.

A harmadik szettben aztán ismét magára talált Szávay, aki 4:3-as vezetésnél hatalmas lehetőséghez jutott: „csak” a saját adogatójátékát kellett volna hoznia, és mris kényelmes helyzetbe kerülhetett volna. De nem hozta.

Szugijama egyenlített, hogy aztán ismét elveszítse adogatását. Szávay tehát a meccs megnyeréséért szerválhatott: gyorsan el is húzott 40:0-ra.

A három szettlabdából pedig a másodikat értékesítette Szávay, így továbblépett a harmadik fordulóba.

CHARLESTON

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Szávay Ágnes (magyar)–Szugijama Ai (japán) 7:5, 3:6, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik