Új kapitánnyal, és Szávay Ágnessel csatázik a válogatott a feljutásért

Vágólapra másolva!
2007.11.06. 15:55
Január 30. és február 2. között 15 ország részvételével Budapesten rendezik meg a női tenisz Fed Kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjának küzdelmeit. Ezt Patay László, a magyar szövetség vezetője jelentette be az esemény keddi sajtótájékoztatóján, melynek a versenyt is vendégül látó Syma Sport- és Rendezvényközpont adott otthont. A jövő év elején sorra kerülő tornán a nemrég lemondott Juhász Gábor helyett ismét Machán Róbert irányítja az együttest.
Szávay Ágnes mindenképpen játszani akar a Fed-kupában
Szávay Ágnes mindenképpen játszani akar a Fed-kupában
Reuters
Szávay Ágnes mindenképpen játszani akar a Fed-kupában
Szávay Ágnes mindenképpen játszani akar a Fed-kupában
Szávay Ágnes mindenképpen játszani akar a Fed-kupában
Reuters
Szávay Ágnes mindenképpen játszani akar a Fed-kupában

A négynapos viadalon a Világcsoportba, azaz a legjobbak közé jutás lesz a tét és a világranglistán 20. Szávay Ágnessel felálló magyar csapat mellett többek között a szerb, a holland és a svájci válogatott is pályára lép. Ráadásul valószínűleg minden csapat a lehető legjobb összetételben érkezik a magyar fővárosba, ugyanis a pekingi olimpiai indulás egyik feltétele a Fed Kupa-szereplés.

A magyar válogatottat régi-új kapitányként Machán Róbert vezeti, aki reméli, hogy a legerősebb összeállításban veheti fel a küzdelmeket a feljutásra is esélyes hazai gárda. Így Szávay mellett Czink Melindára, Nagy Kyrára, Gubacsi Zsófiára és Kapros Anikóra is számít, sőt, minden bizonnyal az eddig német színekben versenyző, de magyar útlevéllel is rendelkező, világranglistán 116. Arn Grétát is bevetheti majd.

A sajtótájékoztatón Szávay Ágnes is részt vett, örömmel újságolta el, hogy sérülései rendbejöttek és már edzésbe állt.

"Megkezdtem az alapozást, amelynek a második hetében tartok. Egyelőre az erősítésen van a hangsúly, a teniszütőt még nem vettem a kezembe" - mondta a fiatal sztár, hozzátéve, hogy német erőnléti edzője programja alapján készül, egyelőre itthon, de a jövő héttől már a szakemberrel együtt, Münchenben.

A magyar játékos december végén utazik Ausztráliába, ahol a felvezető versenyek után a január 14. és 27. között sorra kerülő Australian Openen lép pályára - kiemeltként.

"Nagyon bízom benne, hogy sokáig menetelek majd az év első Grand Slam-versenyén, ám a Fed Kupán akkor is indulok, ha netán Melbourne-ben az elődöntőbe vagy döntőbe jutok" - mondta Szávay.

A budapesti viadalra várhatóan 3500 férőhelyet alakítanak ki a Syma-csarnokban, ahol biztosan kemény pályán játszhatnak majd a teniszezők, igaz, a borítás fajtája még kérdéses.

A jegyeket a tervek szerint decemberben kezdik árusítani, az árakat azonban egyelőre még nem állapították meg a szervezők, akik szeretnének minden érdeklődő számára kifizethető belépőket forgalomba hozni. MTI
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik