Megvan a harmadik: Szávay Ágnes a Teniszakadémia új uralkodónője

Vágólapra másolva!
2009.07.12. 17:14
Karrierje harmadik WTA-tornagyőzelmét szerezte meg egyesben Szávay Ágnes, aki az elvesztett első játszma után jó játékkal fordítva győzte le a svájci Patty Schnydert a budapesti viadal döntőjében. A negyedik kiemelt magyar teniszező korábban Palermóban és Pekingben szerezte meg a végső győzelmet.
Szép siker: szetthátrányból nyert Szávay Ágnes a budapesti WTA-tornán

Szép siker: szetthátrányból nyert Szávay Ágnes a budapesti WTA-tornán

Ragyogó (bár szeles) idő és telt ház várta a 2008 januárja óta első WTA-tornadöntőjét vívó Szávay Ágnest és svájci ellenfelét, Patty Schnydert a budapesti viadal zárónapján.

A magyar teniszezőért szorítók az első játékokban nem sok mindennek örülhettek: Schnyder hozta a szerváját, majd elvette Szávayét. A negyedik kiemelt erre még egy brékkel válaszolni tudott, de saját adogatását ismét bukta, méghozzá buta hibákkal: kettős hibával juttatta előnyhöz Schnydert, majd szélesre ütött egy fej feletti lecsapást, ráadásul a svájci megint hozni tudta szerváját (1:4).

A szett hátralevő része gyakorlatilag formaság volt: egy brék oda (már megint…), egy ide, majd Szávay a változatosság kedvéért megint elvesztette szerváját: bő fél óra alatt Schnyder 6:2-re hozta a játszmát. Ez nem meglepő, tekintve, hogy a magyar lány egyik adogatójátékát sem nyerte meg…

A második szett egy örömteli „elsőzést” hozott: Szávay végre hozni tudta a szerváját, majd ezen felbuzdulva 15:40-ig jutott el Schnyder adogatásánál. Az első kiemelt szép szerva-röpte játékkal az elsőt hárította, a másodiknál meg Szávay küldte bele a fogadást a hálóba. Szávay ennek ellenére „érezte a vérszagot”, és bár kihagyott egy újabb bréklabdát, nem sokkal később már megnyerte a hosszúra nyúlt játékot (2:1).

Szávay ezután tartotta előnyét, így 5:4-nél az egyenlítésért adogatott. Újabb maratoni játék következett, melyből végül a magyar teniszező jött ki jobban, megnyerve ezzel a második játszmát, melyben összesen egy brék volt – nem kis kontraszt az első szetthez képest (6:4)

A döntő játszma megint adogatás-elnyeréssel indult, méghozzá megint Szávay brékelt, majd szerváját hozva lépéselőnybe is került.

A lendületbe jött hazai játékos még egy brékkel lökte tovább a szakadék felé a WTA-tornák egyik legtapasztaltabb versenyzőjét, majd szerváját hozva már 5:1-re vezetett a szemlátomást egyre kedvetlenebb Schnyder ellen.

A svájci nagyon úgy tűnt, fejben már feladta a küzdelmet, amely így már nem is tartott sokáig: Szávay ugyan kihagyta az első meccslabdáját egy rossz ritörnnel, majd a másodikat is, de saját adogatását hozta 5:2-nél: Palermo és Peking után harmadszor hódította el egy WTA-torna trófeáját a magyar teniszező.

Szávay – aki a sikerrel egy egyes tornagyőzelemre került Temesvári Andreától – természetesen a legjobb magyar játékosnak járó különdíjat is begyűjtötte.

MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK


Schnyder: "Gratulálok Áginak, ma jobb volt nálam, egyszerűen túl nagy nyomást helyezett rám. Talán ha kicsit jobban ritörnözök, másként alakulhatott volna a mérkőzés. Jól éreztem magam az egész hét során Budapesten, ha úgy alakul, jövőre is szívesen visszajövök."
Szávay: "Szeretném megköszönni a szponzoroknak, hogy a verseny egyáltalán létrejöhetett, és én is itt lehettem. Otthon éreztem magam, köszönhetően természetesen a közönségnek is, ilyen bíztatást még nem kaptam sehol. Előzetesen nem gondoltam volna, hogy megtelik a centerpálya."

WTA-TORNA, GDF SUEZ GRAND PRIX, BUDAPEST (220 000 dollár, salak)

EGYES, DÖNTŐ
Szávay Ágnes (magyar, 4.)–Patty Schnyder (svájci, 1.) 2:6, 6:4, 6:2

STATISZTIKA

Statisztikai adatSzávaySchnyder
Ászok04
Kettős hibák94
Első adogatásból megnyert pontok69%57%
Második adogatásból megnyert pontok41%52%
Brékpontok5/154/7
Összes nyert pont9086
Játékidő1 óra 57 perc 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik