Virginia Ruano Pascual játékot sem nyert Jelena Jankovics ellen

Vágólapra másolva!
2007.09.20. 18:22
A Pekingben zajló, 600 ezer dollár összdíjazású, keménypályás női tenisztorna egyeseinek küzdelmében a második helyen kiemelt szerb Jelena Jankovics két játszmában verte a spanyol Virginia Ruano Pascualt. A győztes szerb klasszis, a világranglista harmadik helyezettje egyetlen játékot sem veszített.
Jankovics már a nyolc között
Jankovics már a nyolc között
Jankovics már a nyolc között
Jankovics már a nyolc között

Jankovics a negyeddöntőben a japán Morigami Akikóval mérkőzhet meg, utóbbi a második fordulóban honfitársát, a szintén japán Aiko Nakamurát kapta el két játszmában.

Az alsó ágon a második negyeddöntős párban az amerikai Lindsay Davenportot és a negyedik helyen kiemelt orosz Jelena Gyementjevát találjuk. Előbbi kiemelt ellenfelet, a nyolcadik helyen rangsorolt görög Eleni Daniilidout verte két játszmában, folytatva ezzel szülés utáni remek visszatérését.

Az orosz kiválóság az osztrák Tamira Paszek ellen remekelt és végzett gyorsan a továbbjutással: az első játszmában az esélytelenebb osztrák még két játékot tudott nyerni, a másodikban azonban már egyetlen egyre sem futotta erejéből.

A negyeddöntőben a legrangosabb mérkőzés a Davenport-Gyementjeva összecsapás lesz. Az orosz jelenleg 15. a világranglistán, az amerikai a 154. helyen állt, de sokáig volt ő világelső is. A két kiválóság közös múltja 1999-ben kezdődött, a Fed-kupa fináléjában Davenport két játszmában tudott nyerni.

Az első amerikai sikert további négy követte 2000-ben, mígnem az orosz először örülhetett. Az összesített mérleg azonban így is Davenport felé billen, hiszen 10-5-re vezet. Legutóbb két éve, az US Openen mérkőzhettek meg egymással, a negyeddöntőben az orosz három játszmában győzött.

Az amerikai klasszis azóta már túlvan egy szülésen, illetve visszatérését követően egy tornagyőzelmen Balin. Az orosz viszont azóta is stabil tagja az élmezőnynek.

A negyeddöntőben pénteken lép pályára a hatodik helyen kiemelt Szávay Ágnes, aki argentin ellenféllel, Emilia Salerni ellen játszik az elődöntőbe jutásért. Utóbbi a tornán szerencsés vesztesként csak vehet részt.

Előbb a belga világelső Justine Henin mondta le a tornán való részvételt, majd a világranglista-második orosz Szvetlana Kuznyecova is visszalépett. Az első fordulóban ráadásul ezért Salerni még erőnyerő is volt, a második fordulóban a selejtezőből főtáblára jutó amerikai Abigail Spearst két játszmában verte.

Az esélyek mindenképpen a világranglista 23. Szávay mellett szólnak az ugyanott 113. helyen álló dél-amerikai ellen. Egy alkalommal, idén a dubai tornán már találkoztak egymással, akkor Szávay nehezen, három játszmában (7-5 4-6 7-6) tudott nyerni. Azóta viszont jelentősen megváltoztak egy erőviszonyok. Bízunk benne, mindez a pályán is visszaköszön majd.

PEKING, 600 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ:
Jankovics (szerb, 2.) – Ruano Pascual (spanyol) 6:0, 6:0
Gyementjeva (orosz, 4.) – Paszek (osztrák) 6:2, 6:0
Davenport (amerikai) – Daniilidou (görög, 8.) 7:5, 6:3
Morigami (japán) – Nakamura (japán) 7:5, 6:3

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Szávay (magyar, 6.) Salerni (argentin)
Mauresmo (francia, 3.) Peng (kínai)
Davenport (amerikai) Gyementjeva (orosz, 4.)
Jankovics (szerb, 2.) Morigami (japán)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik