Nadal most nem bonyolódott nagy csatába, simán nyert Berdych ellen

Vágólapra másolva!
2007.07.06. 14:52
Az előző két mérkőzését öt játszmás csatában nyerő Rafael Nadal a vártnál könnyebben, három szettes találkozón múlta felül Tomas Berdychet az angol nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében. A folytatásban Novak Djokoviccsal vagy Markosz Bagdatisszal találkozik.
Rafael Nadal biztosan jutott az elődöntőbe
Reuters
Rafael Nadal biztosan jutott az elődöntőbe
Rafael Nadal biztosan jutott az elődöntőbe
Reuters
Rafael Nadal biztosan jutott az elődöntőbe

A Nadal-Berdych párharctól nagy csatát várt a közvélemény, voltak, akik még a cseh fiatalember bravúrját sem tartották elképzelhetetlennek. Erre azonban csak az első szettben volt esély, utána a spanyol klasszis magabiztos teljesítménnyel örvendeztette meg szurkolóit.

A 21 éves tavalyi döntős a nyitó felvonás rövidítésében már tudatosította, idén sem akar búcsúzni a nyolc között, a 7-1-es eredményt mindent elmond a fölényéről. Berdychet láthatóan megtörte az első szett elveszítése, mert a második játszma elején többször hibázott, így simán el is veszítette adogatójátékát.

A tenyeressel és fonákkal is pontosan teniszező Nadal ezután már „nem nézett vissza”, előnyét megőrizte a hajráig. A Roland Garros háromszoros bajnoka a második és harmadik szettben egyszer sem veszítette el adogatójátékát, sőt még bréklabdát sem kellett hárítania.

Rafael Nadal jóval kevesebb önhibát (30-20 Berdych „javára”) vétett, ráadásul sokkal több nyerő ütése (39-23) volt. Ez a két statisztikai adat pedig el is árulja, milyen különbség alakult ki a két játékos között.

ANGOL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (WIMBLEDON), NEGYEDDÖNTŐ

FÉRFI EGYES
Nadal (spanyol, 2.) Berdych (cseh, 7.) 7:6 (7-1), 6:4, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik