Szávay ellenfele Birnerova, Czink a Párizsban döntős Ivanoviccsal kezd

Vágólapra másolva!
2007.06.22. 13:37
Pénteken délben elkészítették az angol nyílt teniszbajnokság 128-as főtáblájának sorsolását, amelye alapján elmondható, Szávay Ágnes továbbjuthat a cseh Birnerova ellen, ugyanakkor Czink Melindának szinte csodára lenne szüksége Ana Ivanovics legyőzésére. A füves pályás Grand Slam-torna elitmezőnyének küzdelmét hétfőtől rendezik az All England Clubban.
Szávay Ágnes az első fordulóban is folytathatja győzelmi sorozatát
NS-archív
Szávay Ágnes az első fordulóban is folytathatja győzelmi sorozatát
Szávay Ágnes az első fordulóban is folytathatja győzelmi sorozatát
NS-archív
Szávay Ágnes az első fordulóban is folytathatja győzelmi sorozatát

A hetek óta remekül játszó Szávay a május közepén kiadott világranglistának „köszönhetően” játszott selejtezőt a szentélyben, lévén akkor még „csak” a 129. helyen állt. Azóta kiváló eredményeket ért el, a 70. pozícióba került, s a kvalifikáció során bizonyította, méltán emelték ki az 1. helyen. Szettveszteség nélkül került a 128-as főtáblára, sorsolása kedvezőnek mondható.

Eva Birnerova jelenleg 98. a világranglistán, negyedszer lép pályára a wimbledoni elitmezőny tagjaként. Tavaly nyert mérkőzést, ez – holtversenyben a 2005-ös párizsi a 2006-os New York-i tornával – pályafutása második legjobb eredménye Grand Slam-viadalon, idén ugyanis a harmadik körbe került Melbourne-ben. Karrierje során még nem nyert WTA-tornát egyesben, idén öt mérkőzést nyert, tizenötöt elveszített. Idén január 29-én már az 59. helyen állt a rangsorban, ez a legjobb pozíciója.

A 22 éves cseh teniszező 2005-ben kétszer is találkozott Czink Melindával, a WTA honlapja szerint a magyar játékos mindkét alkalommal 6:0, 6:3-ra nyert. Sőt, ugyanabban az évben Acapulcóban Szávayval is összemérte tudását, tehetségünk 7:5, 6:4-re győzött, igaz salakon.

Ha a magyar tinédzser bejut a következő körbe, akkor az amerikai Jill Craybas és a 24. helyen kiemelt ukrán Alona Bondarenko csatájának továbbjutójával találkozik.

Czink Melinda az angol nyílt teniszbajnokság nyitó körében az egyik legnehezebb ellenfelet kapta, hiszen Ana Ivanovics az idei szezon egyik legjobbja. A szerb klasszis harmadszor szerepel a wimbledoni főtáblán: 2005-ben a negyedik, 2006-ban a harmadik fordulóban búcsúzott.

A 19 éves szerb szépség a mostani szezonban megnyerte a berlini viadalt, döntős volt a Roland Garroson, valamint Tokióban. Idén negyven mérkőzésen lépett pályára, mindössze tíz vereséget szenvedett. A WTA honlapja szerint 2005-ben Canberrában kétszer is találkozott Czink Melindával, a selejtezőben 6:1, 6:3-ra nyert, majd a magyar játékos szerencsés vesztesként a főtáblára került, melynek döntőjében a szerb tinédzser 7:5, 6:1-re diadalmaskodott.

A Czink-Ivanovics összecsapás győztese a 64 között a romániai Edina Gallovits-csal vagy az amerikai Meilen Tuval mérőzik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik