Szocsi 2014: Kanada megtartaná a trónját - éremhalmozók, 1. rész

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.24. 17:28
null
Vancouverben otthon tartották a hokiaranyakat (Fotó: wikipedia)
A nyári olimpiákkal ellentétben a téli ötkarikás játékokon csak epizódszerep vár a magyar sportolókra, ezeken a megmérettetéseken még az is komoly siker, ha pontszerző lesz valamelyik honfitársunk. A sportot szerető közvélemény számára azonban mindenképpen érdekes lehet, hogy mely versenyzők és országok azok, amelyek meghatározói lehetnek a február 7-én, Szocsiban kezdődő téli olimpiának.


Azt hogy kik lesznek a bajnokok Szocsiban, most még mi sem tudjuk, de a közelmúlt világversenyeinek eredményei alapján bizonyos szintű jóslatokra azért lehet vállalkozni. A tavalyi világbajnokságok és a négy évvel ezelőtti, vancouveri olimpia eredményei mindenesetre megfelelő támpontot adhatnak. Négy éve 86 versenyszámban osztottak érmeket, Szocsiban már 98-ban fognak, azaz tizenkét új versenyszám is lesz, de ezek közül a műkorcsolyázók csapatversenye nem szerepelt a világbajnokság programjában.

Globálisan nézve négy éve Vancouverben a rendező kanadaiak 14 aranyéremmel végeztek az éremtáblázat élén, a németeknek 10, az Egyesült Államoknak és Norvégiának 9-9 aranyérme lett. A tavalyi világbajnokságokon a norvégok voltak a legeredményesebbek 17 aranyéremmel, az amerikaiak 11, a kanadaiak és a németek 9-9 vb-elsőséget szereztek.

Tehát ugyanaz a négy nemzet áll a vancouveri és a tavalyi virtuális éremtáblázat élén, s várhatóan a helyzet Szocsiban sem változik jelentősen, legfeljebb annyiban, hogy a mostani házigazda oroszok azért beléphetnek közéjük. Ők Vancouverben mindössze három aranyig jutottak, tavaly viszont már hét világbajnoki címmel ott toporogtak közvetlenül az élmezőny mögött, s a hazai pálya nyilvánvalóan hoz még nekik néhány plusz győzelmet is.

A tavalyi eredmények alapján a norvégok ugyan kiemelkednek, de az nem valószínű, hogy Szocsiban megközelítsék a tavalyi 17 aranyas termésüket, amelyeket amúgy mind síszámokban nyerték. A 2013-as világbajnokaik közül ugyan az alpesi síző Aksel Lund Svindalban most is benne van legalább egy arany, sífutóik is hozhatják a tavalyi hetet, s bár síugróik nincsenek igazán csúcsformában, Anders Bardal aranyát északi összetettben simán pótolhatják. Az viszont szinte elképzelhetetlen, hogy sílövőik Szocsiban is nyolc aranyérmet szerezzenek a tizenegyből, mint tették azt a tavalyi vb-n, inkább négy-öt lehet a realitás.

Így viszont kiegyensúlyozott verseny várható az éremtáblázaton is a fenti öt nemzet között, amelyek várhatóan elviszik az aranyak felét. A többin olyan nemzetek osztozhatnak, mint Dél-Korea (Vancouverben és tavalyi is 6-6 arany), Franciaország (2-6), Hollandia (4-6), Kína (5-6), Ausztria (4-3), Svájc (6-3), Svédország (5-3). A téli nagyhatalmak közül a finnek és az olaszok viszont gondban lehetnek: előbbiek Vancouverben arany nélkül maradtak, s tavaly is csak egy sífutó elsőség jutott nekik, míg utóbbiaknak négy éve volt egy győzelmük, most viszont nincs aktuális világbajnokuk. Elcsíphet egy-két aranyat Közép-Európa több országa – Szlovénia, Csehország, Fehéroroszország, Lengyelország, Ukrajna – és Ausztrália, Japán valamint Nagy-Britannia egy-egy versenyzője is odaérhet majd a dobogó tetejére.

A vancouveri téli olimpia éremtáblázata
Kanada 14 7 5
Németország 10 13 7
Amerikai Egyesült Államok 9 15 13
Norvégia 9 8 6
Dél-Korea 6 6 2
Svájc 6 2
Kína 5 2 4
Svédország 5 2 4
Ausztria 4 6 6
Hollandia 4 1 3
Oroszország 3 5 7
Franciaország 2 3 6
Ausztrália 2 1
Csehország 2 4
Lengyelország 1 3 2
Olaszország 1 1 3
Fehéroroszország 1 1 1
Szlovákia 1 1 1
Nagy-Britannia 1
Japán 3 2
Horvátország 2 1
Szlovénia 2 1
Lettország 2
Finnország 1 4
Észtország 1
Kazahsztán 1

 

A 2013-as vb-ken megszerzett aranyérmek száma
Norvégia 17
Amerikai Egyesült Államok 11
Kanada 9
Németország 9
Oroszország 7
Dél-Korea 6
Franciaország 6
Hollandia 6
Kína 6
Ausztria 3
Svájc 3
Svédország 3
Nagy-Britannia 2
Szlovénia 2
Ausztrália 1
Csehország 1
Fehéroroszország 1
Finnország 1
Lengyelország 1
Kazahsztán 1
Ukrajna 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik