Szocsi 2014: tíz új versenyszám a síelőknél - egy hónap a rajtig

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2014.01.07. 17:45
null
Egy hónap múlva kezdetét veszi a XXII. téli olimpia (Fotó: Action Images)
Pontosan egy hónap múlva, február 7-én veszi kezdetét az oroszországi Szocsiban a téli olimpia. Most induló sorozatunkban végigvesszük azokat a sportágakat és versenyszámokat, amelyek majd az ötkarikás játékok programjában szerepelnek, különös tekintettel azokra, amelyekben idén osztanak először érmeket. Először a sísportokat tekintjük át.

 

Szocsiban 98 versenyszámban osztanak majd érmeket, s az összmennyiség több mint felében, egészen pontosan hatvan számban a sízők és a hódeszkások küzdenek majd.

ALPESI SÍ (10 versenyszám)
Azon kevés sportág közé tartozik, amelyben semmi sem változott a vancouveri olimpiához képest, azaz mindkét nemnél öt-öt szám szerepel a programban: lesiklás, műlesiklás, óriás-műlesiklás, szuperóriás-műlesiklás és szuperkombináció. Ami a kvalifikációt illeti: 320 sportoló indulhat, de egy nemzetből egy versenyszámban legfeljebb négy, egy ország pedig legfeljebb 22 résztvevőt nevezhet, ám sem a férfiak, sem a hölgyek létszáma nem lehet 14 fölött. A kvalifikációs rendszer a FIS-pontlistára, egyben a világranglistára épül. Az a versenyző indítható alanyi jogon, aki az adott számban az olimpiát megelőző ranglistán a legjobb 500 között van. A kvalifikáció január 19-én zárul. A mieink közül Miklós Edit és Berecz Anna már kiharcolta a részvétel jogát. Férfiversenyzőink közül Farkas Norbert a legesélyesebb az indulásra, de még Kékesi Márton és Szepesi Bertold is harcolnak az egyetlen magyar kvóta megszerzéséért.

ALPESI SÍ
Versenyszám olimpiai bajnok (2010) világbajnok (2013)
Lesiklás Didier Defago (svájci) Aksel Lund Svindal (norvég)
Műlesiklás
Giuliano Razzoli (olasz) Marcel Hirscher (osztrák)
Óriás-műlesiklás
Carlo Janka (svájci) Ted Ligety (amerikai)
Szuper-G
Aksel Lund Svindal (norvég) Ted Ligety (amerikai)
Kombináció
Bode Miller (amerikai) Ted Ligety (amerikai)
Nők
Lesiklás
Lindsey Vonn (amerikai) Marion Rolland (francia)
Műlesiklás
Maria Riesch (német) Mikaela Shiffrin (amerikai)
Óriás-műlesiklás
Viktoria Rebensburg (német) Tessa Worley (francia)
Szuper-G
Andrea Fischbacher (osztrák) Tina Maze (szlovén)
Kombináció
Maria Riesch (német) Maria Riesch (német)

 

ÉSZAKI ÖSSZETETT (3 versenyszám)
Ebben a szakágban sem volt változás a négy évvel ezelőttihez képest, azaz két egyénit és egy csapatversenyt rendeznek. Előbbiekben úgynevezett Gundersen-versenyben küzdenek majd meg a résztvevők, de előbb normál-, a másik számban pedig nagysáncról ugranak, s az ugrások közötti pontszámot számítják majd át időre, ezek különbségével rajtolnak majd a 10 km-es sífutásban. Nemzetenként legfeljebb négy versenyző indulhat, magyar nem lesz.

ÉSZAKI ÖSSZETETT
Versenyszám olimpiai bajnok (2010) világbajnok (2013)
Gundersen-normálsánc
Jason Lamy-Chappuis (francia) Jason Lamy-Chappuis (francia)
Gundersen-nagysánc
Bill Demong (amerikai) Eric Frenzel (német)
Csapat
Ausztria Franciaország

 

HÓDESZKA (10 versenyszám)
Ez az egyik olyan sportág, amelyben viszont elég sok változás történt. Vancouverben ugyanis még csak hat számban versengtek – férfi és női félcső, párhuzamos óriás-műlesiklás és krossz –, Szocsiban azonban nemenként újabb két szám került a programba: a párhuzamos műlesiklás és az úgynevezett lejtő (slopestyle), amely leginkább a félcső versenyszámra emlékeztet, de természetes pályán. Ebben a sportágban 252 sportoló indulhat, de nemzetenként legfeljebb 24, s egy versenyszámban egy országból itt is maximum négyen nevezhetnek. A kvalifikáció január 9-én zárul, s az egyik új számban, a női lejtőben Gyarmati Anna mindössze két helyre állt a kvótától.

HÓDESZKA
Versenyszám olimpiai bajnok (2010) világbajnok (2013)
Párhuzamos műlesiklás
Rok Marguc (szlovén)
Párhuzamos óriás-műlesiklás
Jasey Jay Anderson (kanadai) Benjamin Karl (osztrák)
Félcső
Shaun White (amerikai) Iouri Podladtchikov (svájci)
Krossz
Seth Wescott (amerikai) Alex Pullin (ausztrál)
Lejtő Roope Tonteri (finn)
Nők
Párhuzamos műlesiklás
Jekatyerina Tudegeseva (orosz)
Párhuzamos óriás-műlesiklás
Nicolien Sauerbreij (holland) Isabella Laböck (német)
Félcső
Torah Bright (ausztrál) Arielle Gold (amerikai)
Krossz
Maëlle Ricker (kanadai) Maëlle Ricker (kanadai)
Lejtő Spencer O’Brien (kanadai)

 

SÍAKROBATIKA (10 versenyszám)
A hódeszkásokhoz hasonlóan náluk is hatról tízre nőtt a kiosztandó éremkollekciók száma. Abban is hasonlít a két sportág, hogy itt is most került a programba a férfi és női lejtő, a másik két versenyszám pedig a snowboardosoknál már bevált férfi és női félcső. Ezeken kívül ugrásban, mogulban és krosszban versenyeznek ebben a sportágban. 282 versenyző indulhat, nemzetenként pedig legfeljebb 26. A mieink közül slopestyle-ban (lejtő) Trso Lukas és Csanaky Péter küzd a kvóta megszerzéséért.

SÍAKROBATIKA
Versenyszám olimpiai bajnok (2010) világbajnok (2013)
Ugrás
Alekszej Grisin (fehérorosz) Csi Csuang-pu (kínai)
Mogul
Alexandre Bilodeau (kanadai) Alexandre Bilodeau (kanadai)
Krossz
Michael Schmid (svájci) Jean-Frédéric Chapuis (francia)
Félcső
Mikaël Kingsbury (kanadai)
Lejtő
Thomas Wallisch (amerikai)
Nők
Ugrás
Lydia Lassila (ausztrál) Hszu Meng-tao (kínai)
Mogul
Hannah Kearney (amerikai) Chloe Dufour-Lapointe (kanadai)
Krossz
Ashleigh McIvor (kanadai) Fanny Smith (svájci)
Félcső
Hannah Kearney (amerikai)
Lejtő
Kaya Turski (kanadai)

 

SÍFUTÁS (12 versenyszám)
Ebben a sportágban a versenyszámok mennyisége és hossza maradt a vancouverihez képest, azaz férfi és női sprint, csapatsprint, férfi 15 km, 30 km-es síatlon, 50 km és 4x10 km-es váltó, illetve női 10 km, 15 km-es síatlon, 30 km és női 4x5 km-es váltó. Ám az, hogy milyen – szabad vagy klasszikus – stílusban kell teljesítenie a résztvevőknek a távot, az négy-négy számnál is változott. Míg négy éve az egyéni sprintet és a leghosszabb távot futották klasszikusban, a csapatsprintet és a rövidebbeket (15, illetve 10 km) pedig szabad stílusban, addig Szocsiban a sprint és a leghosszabb távok lesznek szabad stílusúak, a csapatsprint és a rövidebb pedig klasszikus. A síatlonban és a váltóban mindkét stílusban futniuk kell a versenyzőknek. Az érvényes FIS-pontlistán 120 ponton belüli értékkel helyezett versenyző jut ki alanyi jogon az olimpiára, egy nemzetből azonban legfeljebb húsz, versenyszámonként pedig maximum négyen. A mieink közül egy-egy versenyző indulhat az olimpián. A férfiaknál ez Szabó Milán, a hölgyeknél pedig azon múlik, hogy Szőcs Emőke kap-e kvótát biatlonban. ha nem, akkor ő sífutásban áll rajthoz, ha igen, akkor viszont Papp Ildikó, vagy Simon Ágnes lesz az induló.

SÍFUTÁS
Versenyszám olimpiai bajnok (2010) világbajnok (2013)
Sprint
Nyikita Krjukov (orosz) Nyikita Krjukov (orosz)
Csapatsprint
Norvégia Oroszország
15 km
Dario Cologna (svájci) Petter Northug (norvég)
30 km síatlon
Marcus Hellner (svéd) Dario Cologna (svájci)
50 km
Petter Northug (norvég) Johan Olsson (svéd)
4x10 km-es váltó
Svédország Norvégia
Nők
Sprint
Marit Björgen (norvég) Marit Björgen (norvég)
Csapatsprint
Németország Egyesült Államok
10 km
Charlotte Kalla (svéd) Therese Johaug (norvég)
15 km síatlon
Marit Björgen (norvég) Marit Björgen (norvég)
30 km
Justyna Kowalczyk (lengyel) Marit Björgen (norvég)
4x5 km-es váltó
Norvégia Norvégia


SÍLÖVÉSZET (11 versenyszám)
Egy új versenyszám került be az olimpia programjába Vancouverhez képest, méghozzá a vegyes váltó. Ezen kívül férfi és női sprint (10 és 7.5 km), üldözéses (12.5 és 10 km), tömegrajtos (15 és 12.5 km) és egyéni indítású (20 és 15 km) számokat, valamint váltót (4x7.5 és 4x6 km) rendeznek majd. Az olimpiai részvétel meghatározó tényezője a nemzetek rangsora volt, amely alapján a férfiaknál a legjobb 28 között, a nőknél a legjobb 24 között rangsorolt nemzetek indíthatnak versenyzőt az olimpián, legfeljebb 220 főt (113 férfi és 107 nő). Már lezárult a kvótaszerzés lehetősége, de a mieink abban reménykedhetnek, hogy a visszaadott kvótákból kapnak a magyarok egy-egy lehetőséget, s akkor Szőcs Emőke és Gombos Károly esélyes az indulásra.

SÍLÖVÉSZET
Versenyszám olimpiai bajnok (2010) világbajnok (2013)
10 km
Vincent Jay (francia) Emil Hegle Svendsen (norvég)
12.5 km-es üldözéses
Björn Ferry (svéd) Emil Hegle Svendsen (norvég)
15 km-es tömegrajtos
Jevgenyij Usztjugov (orosz) Tarjei Bö (norvég)
20 km
Emil Hegle Svendsen (norvég) Martin Fourcade (francia)
4x7.5 km-es váltó
Norvégia Norvégia
Nők
7.5 km
Anastasia Kuzmina (szlovák) Olena Pidrusna (ukrán)
10 km-es üldözéses
Magdalena Neuner (német) Tora Berger (norvég)
12.5 km-es tömegrajtos
Magdalena Neuner (német) Darja Domracseva (fehérorosz)
15 km
Tora Berger (norvég) Tora Berger (norvég)
4x6 km-es váltó
Oroszország Norvégia
Vegyes váltó
Norvégia

 

SÍUGRÁS (4 versenyszám)
Egy új számmal bővült a sportág, mégpedig a hölgyek normálsáncversenyével. Így a férfiak normál- és nagysánc-küzdelmeivel, illetve a csapatviadallal együtt jön ki a négy. Ami még újdonság a korábbiakhoz képest, az a szél és a beülő-kompenzáció, de ezt már 2010 vége óta használják a sportágban, így csak az olimpián új. A kvalifikáció alapja itt is a világranglista, s versenyszámonként legfeljebb négy sportoló indulhat egy számban azonos országból. Bár hosszú évtizedek után a tavalyi világbajnokságon Szilágyi Ákos révén volt magyar résztvevő, Szocsiban még nem lesz.

SÍUGRÁS
Versenyszám olimpiai bajnok (2010) világbajnok (2013)
Normálsánc
Simon Ammann (svájci) Anders Bardal (norvég)
Nagysánc
Simon Ammann (svájci) Kamil Stoch (lengyel)
Csapat
Ausztria Ausztria
Nők
Normálsánc Sarah Hendrickson (amerikai)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik