HIRDETÉS
HIRDETÉS
MTI 2018.01.13 14:34 Frissítve: 2018.01.13 20:38

Rp. gyorskorcsolya Eb: Bácskai bronzérmes 1500 méteren

Bácskai Sára Luca bronzérmes lett 1500 méteren a drezdai EnergieVerbund Arenában zajló rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

HIRDETÉS

 

A magyar versenyző a középmezőnyben helyezkedett, majd a táv kétharmadánál fokozódott a tempó, amikor is a harmadik helyen volt. Ezt a pozíciót próbálta minden erejével védeni, amit sokáig sikerrel is tett, mígnem néhány körrel a vége előtt többen is megelőzték, ráadásul ritmust vesztett, így a hajrára visszaesett az utolsó, hatodik helyre. Közben viszont előtte ketten kicsúsztak, azaz végül negyedikként haladt át a célvonalon. A futam után aztán a holland Suzanne Schultingot kizárta a zsűri, így Bácskai eggyel még előrébb lépett.

A 19 éves magyar versenyző pályafutása első egyéni érmének örülhetett. Korábban a váltóval volt Eb-ezüst- és -bronzérmes, valamint világbajnoki második.

A kisdöntő, amelyben Jászapáti Petra volt érdekelt, kevés akciót hozott. A magyar korcsolyázó nem volt igazán aktív, a hatfős futam ötödik helyén ért célba, így összességében 11. lett. Az elődöntőben kiesett Kónya Zsófia 16.-ként zárt.

A férfiak B-döntőjében Krueger Cole sokáig harcolt az első helyért belga riválisával, körökön át a külső íven korcsolyázott, de nem sikerült élre állnia. A végén ez visszaütött, mert láthatóan elfáradt, így végül szintén ötödikként ért célba, és összesítésben 11. lett. Az elődöntőben búcsúzott két magyar közül Burján Csaba a 20., Knoch Viktor a 21. helyen végzett.

A szombati program az 500 méter küzdelmeivel folytatódik, majd a váltók elődöntőire kerül sor, vasárnap pedig az 1000 méter és a staféták versenyével zárul a kontinensviadal.

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA EURÓPA-BAJNOKSÁG (DREZDA)
FÉRFI 1500 M
1. Sjinkie Knegt (holland) 2:14.886 perc
2. Szemjon Jelisztratov (orosz) 2:14.942
3. Vladislav Bykanov (izraeli) 2:15.432
...
11. Krueger Cole
...
20. Burján Csaba
21. Knoch Viktor

NŐI 1500 M
1. Martina Valcepina (olasz) 2:36.889 perc
2. Yara van Kerkhof (holland) 2:37.373
3. Bácskai Sára Luca 2:38.689
...
11. Jászapáti Petra
...
16. Kónya Zsófia

FÉRFI 500 MÉTER
1. Sjinkie Knegt (holland) 41.377 mp
2. Viktor An (orosz) 41.441
3.Sebastien Lepape (francia) 41.608
…14. Knoch Viktor
…19. Burján Csaba
…22. Krueger Cole

NŐI 500 MÉTER
1. Martina Valcepina (olasz) 42.805 mp
2. Arianna Fontana (olasz) 42.852
3. Szofija Proszvirnova (orosz) 43.141
…9. Jászapáti Petra
…14. Kónya Zsófia
…25. Bácskai Sára Luca

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.08.28 09:29:33

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

„Néha elgondolkozom reggelente, miért is kelek fel, miért kell a jégpályára mennem?”

2018.07.23 15:57:36

Téli sportok KOHÁN GERGELY

A kétszeres olimpiai bajnok még nem áll készen a visszavonulásra, de a családdal többet foglalkozna.

2018.07.04 09:05:10

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Az amerikai rövid pályás gyorskorcsolyázónak az országváltás miatt egy szezont ki kell hagynia.

2018.06.13 23:02:31

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

A női versenyzők tényleg jelezték, hogy nem tudnak tovább dolgozni a válogatott kínai vezetőedzőjével.

2018.06.10 11:15:47

Téli sportok CSINTA SAMU

A hat olimpiát megjáró sílövőt a legnagyobb sikerek elkerülték, mégsem beszél hiányérzetről.

HIRDETÉS
HIRDETÉS