Krueger már magyarként álmodik a pekingi dobogóról

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2018.07.04. 10:36
Az olimpiai ezüstérmes amerikai John-Henry Krueger személyében kiváló short trackes csatlakozott az olimpiai bajnok csapathoz: országváltása miatt egy szezonig nem versenyezhet, ám utána magyar színekben folytatja.
John-Henry Krueger Pekingben magyar érmekért akar harcolni (Fotó: Tumbász Hédi) 
A GALÉRIÁT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!
John-Henry Krueger Pekingben magyar érmekért akar harcolni (Fotó: Tumbász Hédi) A GALÉRIÁT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

 

 

Sohasem irigykedtek egymásra
„Mindenképpen jó, hogy itt van velünk, és nagyon igyekszik. Már az ideérkezése előtt felvette velem a kapcsolatot, segítettem neki, és tudja is, ha bármire szüksége van, fordulhat hozzám. Igen, erősebb lesz vele a válogatottunk – persze igaz az is, hogy ilyen kis csapatnál mindenki konkurenciát jelent a másiknak, de mi sohasem irigykedtünk egymás sikereire. Veszélyes lehet mindenkire, kiszoríthat a csapatból bárkit, ám ennél sokkal fontosabb, hogy erősödjünk, márpedig vele biztos, hogy erősödünk” – nyilatkozta Liu Shaolin Sándor.

– Habár eltelt néhány hónap, az olimpiai ezüstérme mellett mégsem mehetünk el szó nélkül – meglepte az a siker ezer méteren?
– Ennyi idő után is nehéz megtalálnom a megfelelő szavakat. Ez volt az első olimpiám, fogalmam sem volt, mi vár rám. Nem voltak elvárásaim, hiszen azt tapasztalat híján is tudtam, hogy ez különleges verseny, olyan, amelyet csak négyévente rendeznek meg. Egyetlen célt tűztem ki magam elé, hogy magabiztosan és türelmesen versenyezzek. Azt hiszem, sikerült.

– Mégis úgy döntött, hogy országot vált, és a jövőben nem az amerikai, hanem a magyar színeket képviselve lép jégre. Miért?
– Amerika színes ország, ahol a kultúrának és a szokásoknak sok mindenre kihatása van, így a sportra is, márpedig mi, amerikaiak az amerikai focit, a kosárlabdát, a baseballt és a jégkorongot szeretjük, a gyorskorcsolya nincs a középpontban. Nincs is sok gyorskorcsolyázó, és a szövetség sem támogatja őket valami bőkezűen. Csak az a fontos, hogy korcsolyázz minél gyorsabban, képviseld a hazádat minél jobban és eredményesebben, de arra már nem figyelnek, hogy sportolóként meg is kell élni valamiből.

Nem ellenség
Bánhidi Ákos egyáltalán nem fél attól, hogy a 23 éves John-Henry Krueger érkezése konfliktust szülne a csapatban, az elmúlt néhány hét alapján egyértelműen csak jókat tud mondani a fiúról.
„John-Henry eredményeit ismerjük, tudjuk, hogy olimpiai ezüstöt szerzett Pjongcsangban, hogy van 17 vk-érme, hogy tagja volt a világcsúcstartó amerikai váltónak, ennek alapján is kijelenthetnénk, hogy kiváló a munkamorálja, másként ilyen eredménysort nem lehet összehozni – mondta a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edzője és menedzsere. – Persze nálunk is vannak ilyenek, hogy mostantól eggyel több van, az csak jó. John-Henry Krueger érkezése az egyéni és váltóversenyek kapcsán azt jelenti, hogy eggyel több lehetőségünk van a variálásra, a taktikázásra. A fiúk jól fogadták, és John-Henry is nagyon igyekszik, minden téren meg akarja mutatni, hogy nem ellenségként érkezett, hanem új csapattag.”

– Anyai ágról vannak magyar felmenői – csak emiatt döntött Magyarország mellett?
– Igen, valóban van magyar vonal a családunkban, de ennél sokkal fontosabb, hogy itt minden másként megy. A magyar szövetség figyel a sportolókra, támogatja, segíti őket. Nem elvetendő, hogy Magyarországon nagyon jó short trackesek vannak, például Liu Shaolinra vagy az öccsére gondolok, arról nem is beszélve, hogy a magyar férfiváltó nyerte meg Pjongcsangban az olimpiai aranyat. És már itt van a bátyám, Cole is – ő jött hamarabb, tőle nagyon sok jót hallottam az itteni viszonyokról.

– Egyáltalán mit tudott korábban a magyar short trackről?
– Őszinte leszek: ha négy éve kérdezi ezt, azt mondom, szinte semmit. Nyilván azóta, amióta itt van a bátyám, jóval többet tudok mindenről, Cole csak szépeket mondott. De nem csak a testvérem világosított fel, egyszerűen káprázatos, mekkora fejlődésen ment keresztül ez a sportág Magyarországon, és az olimpiai aranyérem, vagy hogy a női váltó is megfutotta Pjongcsangban a világrekordot, csak a jéghegy csúcsa – a változás, a fejlődés évről évre szemmel látható.

– Ismerte az edzőinket, Bánhidi Ákost és Csang Csinget?
– Kettejük személye hatalmas húzóerő volt. Ahogy ők dolgoznak, amilyen rendszert felépítettek, amilyen összhang van a stáb tagjai között, és amilyen magas színvonalon végzi mindenki a munkáját, tényleg lenyűgöző! De azt egyértelműen kijelenthetem, hogy magyar vérvonal ide, a bátyám ittléte oda, Magyarországra jövetelem egyik legfontosabb oka vagy éppen indoka Ákos és Lina volt.

– Hogy érzi magát nálunk?
– Tavaly Hollandiában, Heerenveenben laktam, amely nagyon szép, de kicsi város. Unalmas. Élvezem, hogy újra nagyvárosban élhetek, amely viszont nem annyira nagy, hogy ne tudnám bejárni, megismerni. Nagyon tetszik Budapest, ismerkedem a történelmével is – Cole sokat segít nekem ebben is.

– Néhány hete edz a magyar csapattal, lassan felveszi a ritmust. Mikor fog velük magyarul kommunikálni?
– Az a tervem, hogy a következő olimpián, Pekingben már magyarul nyilatkozom. Természetesen először szeretnék beilleszkedni a csapatba, szeretném megértetni magam a társaimmal és az edzőkkel is, de ez egy ideig még csak angolul fog menni; mondják sokan, most már én is tudom, a magyar bizony nehéz nyelv. Majd a világkupákon, a világbajnokságon ezen a téren is edzem magam – az olimpia a sportág legnagyobb eseménye, arra mindenki figyel, vagyis tényleg az a legfontosabb, hogy Pekingben már szépen és összefüggően nyilatkozzak magyarul.

– Mondjuk egy szép siker után? Másként: milyen célokkal érkezett hozzánk?
– Az első évben nem versenyezhetek, de ez az időszak éppen jó lesz arra, hogy megszokjam a magyar edzésmódszereket, az itteni munkát, hogy felvegyem a ritmust. Pjongcsang volt az első nagy világversenyem, amelyen a dobogón állhattam. Előtte ugyan szereztem sok érmet vk-viadalokon, ám a kettő nem ugyanaz. Ami az olimpián megadatott, felejthetetlen, semmihez sem hasonlítható érzés, és ezt nagyon-nagyon szeretném újra átélni. Remélem, hogy egészséges leszek, szeretnék annyit és úgy dolgozni, hogy lehessenek ilyen álmaim a pekingi olimpián. No meg ugye a magyar férfiváltó nyilván szeretné megvédeni a címét.

– Amely John-Henry Krueger érkezésével jelentősen erősödhet.
– Remélem, hogy így lesz. Az amerikai váltó tagjaként az ősszel világcsúcsot futottam, így talán valóban erősítést jelentek a magyar csapatnak.

A szabály az szabály
John-Henry Krueger idén március közepén még amerikai színekben lépett jégre a világbajnokságon. A szabály úgy szól, hogy az országváltás szempontjából ez a mérvadó időpont, innentől számított 18 hónapon keresztül nem versenyezhet magyar színekben – és persze a váltáshoz szükség van a magyar állampolgárságra is: a Magyar Országos Korcsolyázószövetségtől kapott információ szerint ennek megszerzése folyamatban van.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik