Olimpia: 350 Torinóban levett mintát ellenőriznek újra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.22. 17:45
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 350 mintát ellenőriz újra a 2006-os torinói téli játékokról - jelentette be a szervezet pénteken.

Richard Budgett, a NOB orvos-igazgatója elmondta, hogy a 350 minta kiválasztásnál olyan versenyszámokra koncentráltak, amelyeknél a legnagyobb veszélye áll fenn a csalásnak. Hozzátette, hogy az új módszerekkel megismételt tesztelésekre 500 ezer dollárt költ a NOB.

A bizottság szabályai szerint a megőrzött mintákat nyolc évig lehet tárolni, így a NOB-nak most van utoljára lehetősége arra, hogy a 2006-os téli olimpia mintáit ellenőrizze.

Thomas Bach, a NOB elnöke ezzel kapcsolatban korábban megjegyezte, ha az új módszerekkel találnak doppingszereket az akkori mintákban, akkor is a zéró tolerancia elvét alkalmazzák majd. Ez azt jelenti, hogy utólag is megfoszthatnak bárkit az érmétől, törölhetik eredményét és eltiltást szabhatnak ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik