nemzetisport.hu 2014.02.23 10:22 Frissítve: 2015.03.22 01:15

Szocsi elbúcsúzott, véget ért a XXII. téli olimpia – összefoglaló

A szocsi téli olimpia záró napjára három finálé maradt, és a házigazda öröme teljes lehet: a férfi sífutók 50 kilométeres számában a dobogó mindegyik fokára orosz versenyző állhatott, a bobosok négyes versenyszámában is megőrizte előnyét az orosz egyes csapat, ezzel a két győzelemmel pedig a házigazda bebiztosította első helyét az éremtáblán. A férfi jégkorongozók döntője a vártnál simább döntőt hozott, miután a Nicklas Bäckströmöt pozitív doppingminta miatt nélkülöző svédek 3–0-ra kikaptak a címvédő kanadaiaktól. Az olimpia látványos záróünnepséggel ért véget, amelyen Thomas Bach NOB-elnök úgy értékelte az elmúlt két hetet, hogy „Oroszország minden egyes ígéretét teljesítette”. Összefoglaló az olimpia utolsó napjáról!

A záróünnepélyen megvillant az orosz humorérzék is. A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!
(Fotó: Action Images)

 

+++
• CÍMVÉDÉS A FÉRFI HOKIDÖNTŐBEN: SVÉDORSZÁGKANADA 0–3.
• HAZAI URALOM: A FÉRFI 50 KM-ES SÍFUTÁSBAN A DOBOGÓ MINDHÁROM HELYÉRE OROSZ SPORTOLÓ ÁLLHATOTT FEL!
• A NÉGYES BOBOSOKNÁL IS A HÁZIGAZDA EGYES CSAPATA ÜNNEPELHETETT, MIUTÁN 9 SZÁZADDAL MEGELŐZTE A LETT EGYSÉGET.
• OROSZORSZÁG VÉGZETT AZ ÉREMTÁBLA ÉLÉN NORVÉGIA ÉS KANADA ELŐTT.
• LÁTVÁNYOS, ÖNKRITIKUS ZÁRÓÜNNEPSÉGGEL ZÁRULT AZ OLIMPIA, THOMAS BACH SZERINT A SPORTOLÓK „AZ OROSZ EMBEREK BARÁTAIKÉNT BÚCSÚZHATNAK SZOCSITÓL”.
+++

19.54 OLIMPIAI KÖZVETÍTÉS LEGKÖZELEBB RIÓBÓL! Szocsiból is ponttal tér haza a magyar küldöttség a női rövid pályás váltónak köszönhetően, miközben Miklós Edit fantasztikus lesiklása az év egyik legnagyobb magyar sportteljesítményét jelentette, de ezek mellett több emlékezetes verseny is indokot szolgáltat majd arra, hogy a következő napokban – és persze később is – visszaemlékezzünk a XXII. téli olimpiára. Búcsúzik az élő olimpiai hírfolyam délutáni szerkesztője, Cserháti Zoltán, aki a téli híreken az elmúlt két és fél hétben dolgozó összes munkatársa nevében köszöni kitartó figyelmüket! Jó éjszakát!

19.32 A tűzijáték még mindig tart, miközben a Fist Stadion egy óriási diszkóvá alakul át, a sportolók visszatérnek a küzdőtérre, és DJ-k szórakoztatják őket, amíg bírják a bulit.

19.23 ÓRIÁSI TŰZIJÁTÉK AZ OLIMPIAI FALUBAN.

19.23 Csajkovszkij dallamaira véget ért a záróünnepség hivatalos része. 

19.15 A nyolcméteres maci elfújta a lángot.

Szocsi elbúcsúzott a lángtól

19.14 A porondon a kabalafigurák, és már a stadion közepén ég a láng.

19.09 VÉGET ÉRT A XXII. TÉLI OLIMPIA! Thomas Bach oroszul mondott köszönetet Szocsinak és Oroszországnak. „Egy békés, toleráns, a másik tiszteletét közvetítő versenysorozatot jelentett az olimpia. (...) Oroszország minden egyes ígéretét teljesítette” – mondta Bach, aki személyesen Putyinnak is köszönetet mondott. „Az orosz emberek barátaiként búcsúzunk. Viszontlátásra, Szocsi! Viszontlátásra, Oroszország! Hivatalosan is befejezettnek nyilvánítom a XXII. téli olimpiai játékokat” – zárta beszédét a német NOB-elnök, és a hagyományoknak megfelelően felszólította a világ fiataljait, hogy négy év múlva Pjongcsangban is gyűljenek össze.

19.01 Dmitrij Csernyisenko, a NOB szervezőbizottságának elnöke beszélt. „Oroszország teljesítette, amit ígért” – szerinte az olimpia látványos és menő volt. Köszönetet mondott a sportolóknak, a szurkolóknak, a szervezőknek. az önkénteseknek, a NOB-nak. Oroszország új arcát mutatta meg, „számunkra az az olimpia volt a valaha volt legjobb”

18.52 DÉL-KOREA BEMUTATKOZIK. Pjongcsang is kapott egy blokkot a záróünnepségben, egy operaénekes, aztán könnyűzenei előadó, táncosok és gyerek(színész)ek csábítanak minket a másfélmillió lakosú városba.

18.44 Pjongcsang polgármestere átvette a zászlót, és eljátszották a dél-koreai himnuszt is, majd a televíziónézők láthattak egy rajzfilmes képi világot mímelő bejátszást arról, milyen lesz ott a következő téli olimpia. 

18.38 A görög himnusznak természetesen ezúttal is jut hely a programban. Eközben bevonják az olimpiai zászlót.


18.35
Egy kis ingyencirkusz: akrobaták, zsonglőrök és egyéb „varázslók” lepik el a porondot.  

18.29 A SZÍNEN OROSZORSZÁG LELKE. A színészeken a sor: Oroszország legnagyobb íróit jeleníti meg az ünnepség. Ahogy a hivatalos szocsi honlap fogalmaz: „Csehov, Dosztojevszkij, Tolsztoj... mélyen járunk Oroszország lelkében.”


18.25 ÉLŐ GALÉRIA!
Van folyamatosan frissülő galériánk is ám! Itt érheti el!

18.21 VISSZATÉRTÜNK A KULTÚRÁHOZ. Az orosz balett elsőrangú előadását élvezhetik a nézők.

18.13 SZOCSI SZÉPEI IS BÚCSÚZNAK. Ötkarikás szépségversenyünk utolsó, 15. napjának győztese Hege Bökko lett, ám zárásként megmutatjuk együtt az elmúlt napok győzteseit és a legszebb kimaradókat is. GIGAGALÉRIA SZOCSI LEGSZEBB LÁNYAIRÓL!

18.10 PUSZIK ÉS VIRÁGCSOKROK. Ole Einar Björndalent (Norvégia) és Hayley Wickenheiser (Kanada) a NOB versenyzői bizottságának két legújabb tagja, az olimpia önkénteseinek négy képviselőjével együtt őket köszöntötték.

17.59 Érdekesség, hogy mindkét szám esetében egy-egy nemzet adja a dobogósokat, a nőknél Norvégia – Marit Björgen mögött Therese Johaug és Kristin Steira ért célba –, míg a férfiaknál a házigazda: Alekszandr Legkov Makszim Viljegzsanyint és Ilja Csernouszovot előzte meg. 

17.52 Két szám éremátadóját tartják meg a záróünnepségen: a női sífutók 30 km-es, illetve a férfi sífutók 50 km-es versenyének érmeseit. 


17.50
Ez gyors volt, máris mindenki a stadionban, aki számít.

Thomas Bach nem tűnt elégedetlennek
Vlagyimir Putyinnal kezet fogva

17.42 Vonulnak már a sportolók is, ők is egyszerre, olasz a kanadai mellett, lány a fiú nyakában. 

17.40 Jönnek a zászlóvivők, egyszerre vonulnak, Ole Einar Björndalen talán a legnagyobb név közöttük, a magyar zászlót Lajtos Szandra viszi.

17.34 Dobosok és cintányérosok érkeznek, ők vezetik fel a sportolókat.

17.27 Az orosz aranyérmes sportolók hozzák be Oroszország zászlaját, és az orosz himnusz dallamaira felhúzzák az olimpiai lobogó mellé. 

17.25 Bemutatták Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét és Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

17.23 SZENZÁCIÓS, MICSODA HUMORÉRZÉK! A táncosok szimbólumokat jelenítenek meg a képzeletbeli tengerben, kirajzolódik a végtelen jelen, majd legvégül az olimpiain ötkarika. Igen ám, de előtte kicsit megakad a sor, és a jobb felső karika nem nyílik ki teljesen, hanem egy csillagot ábrázol – utalva a megnyitó hibájára.  

17.15 Tűzijáték! Kezdődik a műsor. Feltűnik a színen a lány a nyitó ünnepségről egy csónakban egy plüssmacival és két baráttal. 

Az olimpiai láng a harmadik kanadai gól után

17.10 KEZDŐDIK A ZÁRÓÜNNEPSÉG. Kék fényárban úszik a szocsi olimpiai stadion

17.00 AZ OLIMPIAI ÉREMTÁBLA ÉLMEZŐNYÉNEK VÉGEREDMÉNYE.

 

 Ország Arany EzüstBronz
Érmek száma
1. Oroszország 13 11 9 33
2. Norvégia  11 5 10 26
3. Kanada  10 10 5 25
4. Egyesült Államok  9 7 12 28
5. Hollandia  8 7 9 24
6. Németország  8 6 5 19
7. Svájc   6 3 2 11
8. Fehéroroszország  5 0 1 6
9. Ausztria  4 8 5 17
10. Franciaország  4 4 7 15


16.51 ÍME, AZ UTOLSÓ NAP GYŐZTESEI.
Mindjárt kezdődik a záróünnepség, pár perc van már csak hátra a XXII. téli olimpiából, az utolsó napra három aranyérem maradt az átadott 99-ből – eredetileg 98-at osztottak volna csak ki, de női lesiklásban holtverseny született az első helyen –, amelyből kettőt megtartott a házigazda, a férfin hokisoké pedig Kanadának jutott. AZ OLIMPIA ÖSSZES DOBOGÓSÁT ITT TEKINTHETI MEG!

Sífutás Férfi 50 km (szabad) Legkov (Oroszország)
Viljegzsanyin (Oroszország)Csernouszov (Oroszország)
Bob Férfi négyes Oroszország I
Lettország
Egyesült
Államok I
Jégkorong Férfiak Kanada
Svédország
Finnország

16.27 A FÉRFI HOKITORNA VÉGEREDMÉNYE. 1. Kanada, 2. Svédország, 3. Finnország, 4. Egyesült Államok, 5. Oroszország, 6. Csehország, 7. Szlovénia, 8. Lettország, 9. Svájc, 10. Ausztria, 11. Szlovákia, 12. Norvégia.

A döntő után még nem vigasztalta a svédeket az ezüstérem és a virág (Fotó: Action Images)

16.16 A CÍMVÉDÉSRŐL. 1988, a szovjetek győzelme óta ez az első címvédés a férfi hokisoknál az olimpián. Kanada az 1952-es oslói diadala óta először nyert olimpiát az amerikai földrészen kívül.

15.55 A POZITÍV DOPPINGTESZT MIATT UGROTT A DÖNTŐ. A svéd Aftonbladet internetes oldalának beszámolója szerint Nicklas Bäckström, a svéd hokiválogatott egyik kulcsembere azért hagyta ki a Kanada elleni vesztes finálét, mert pozitív doppingtesztet produkált. „Nicklas kezelést kapott az allergiájára, ami pozitív doppingmintát eredményezett” – erősítette meg a svéd olimpiai csapat sajtófőnöke, Björn Folin. Bäckström mintájában állítólag efedrinszármazékot találtak, amely szerepel a WADA tiltólistáján és amelynek használatáért a NOB eltiltást szab ki.

15.35 KANADAI TAROLÁS A CSAPATSPORTÁGAKBAN. Az észak-amerikai ország mind a két csapatsportág mindkét nemének tornáját megnyerte, hiszen női és férfi hokiban, továbbá női és férfi curlingben sem volt jobb nála. A tíz aranyból négy így ebben a két sportágban jött.

15.20 VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! KANADA MEGVÉDTE OLIMPIAI BAJNOKI CÍMÉT!  A mérkőzésről bővebben összefoglaló cikkünkben olvashatnak.

Az olimpiai bajnok kanadai csapat (Fotó: Action Images)

15.18 Az utolsó perc kezdődött meg az olimpiai döntőben! Továbbra is három gól Kanada előnye, mely megvédi címét, ez már kijelenthető.

15.16 A négy évvel ezelőtti döntőben Toews szerezte az első gólt, Crosbyé volt a hosszabbításban döntő győztes, kanadai részről pedig még Perry talált akkor be.

15.15 Szenvednek a svédek,  három perc marad a meccsből, lassan kijelenthetjük, hogy Kanada megvédi címét. Kanada egyébként egyszer sem volt hátrányban ezen az olimpián. Nem kis dolog!

15.10 NEM JÖN ÖSSZE. A svédek nem tudják kihasználni az emberfórt, továbbra is három gól a hátrányuk, és már csak öt perc van hátra. A jelek szerint Kanada megvédi címét, a meccs képében nincs benne egy esetleges svéd feltámadás.

15.06 HALOVÁNY ESÉLY.  Corey Perry kiállítása miatt emberfórba kerül Svédország, némi esély az európai együttesnek, hogy visszakapaszkodjon a meccsbe.

15.00 ELDŐLT, OTT A HARMADIK KANADAI GÓL! Crosby szerez korongot a semleges harmadban, Chris Kunitz viszi tovább a pakkot, a bal oldalra vezeti, majd jó tíz méterről kilövi a jobb felsőt, hatalmas gól a svédek által elveszített korong után. 0–3

14.55 MUNKÁBAN LUNDQVIST. Három lövést is hárítania kell a svéd kapusnak gyors egymásutánban, Marleau, Benn és Perry sem tud túljárni Lundqvist eszén.

14.50 Rick Nash lő kapuvasat, a túloldalon Weber bevetődve blokkol egy svéd kísérletet.

14.46 RÖGTÖN EGY HIBA! Elveszítik a pakkot a támadó harmadban a svédek, a kanadaiak kontráznak, három az egyben viszik a korongot, Toews kísérletét védi Lundqvist. Nagy lehetőség volt a harmadik gól megszerzésére, de kimaradt.

14.45 ELKEZDŐDÖTT A ZÁRÓ HARMAD AZ OLIMPIAI DÖNTŐN!

14.45 Svédországnak a győzelemhez annyi gólt kell szereznie a harmadik harmadban, amennyit Kanada eddig összesen kapott az olimpiai tornán. Van visszaút az európaiak számára?

14.30 VÉGET ÉRT A MÁSODIK HARMAD! Nincs gól emberelőnyből, a kiegészülő svédek megússzák az utolsó másodperceket is kapott gól nélkül. Összességében a második játékrészben is többet támadott Kanada, mely tovább tudta növelni előnyét. Jonathan Ericsson veszítette el a korongot Crosbyval szemben, a tengerentúliak sztárja végigvitte a pakkot, majd elhúzta Lundqvist mellett és a hálóba ütötte. A záró harmadra így kétgólos előnnyel vonulhatott Kanada. 

14.25 KANADAI EMBERELŐNY. Carter kis híján megszerzi a harmadik kanadai gólt, de Lundqvist véd. Berglund durván a palánkhoz vágja Kunitzot, kiállítás, a kanadai játékos pedig megsérül.

14.22 OTT A MÁSODIK KANADAI TALÁLAT! SIDNEY CROSBY! Jonathan Ericsson hibázik óriásit, a semleges harmadban elveszíti a pakkot, Crosby lecsap rá és végigviszi, majd elhúzza Lundqvist mellett és a hálóba üti. Egy borzalmas és egy szenzációs egyéni teljesítmény. Crosbynak egyébként ez volt az első gólja a szocsi olimpián. 0–2

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy Lundqvist hárítson, de Crosby korongja becsúszott a kapuba

14.20 Szép svéd akció, Patrik Berglund háttal passzol Alexander Steenhez, aki megpróbálja beemelni a korongot, de Price résen van és lehúzza a pakkot. 

14.18 Hagelin elől ment Price, rátenyerel a korongra. A túloldalon Carter és Toews sem tudja bevenni Lundqvist kapuját.  Aztán egy újabb svéd támadás, Jimmie Ericsson kísérletét hárítja Price. Nincs megállás.

14.12 BESZORULNAK A SVÉDEK! Percek óta nem tud kijönni harmadából a svéd válogatott, folyamatos tűzijáték alatt tartják a kanadaiak Lundqvist kapuját, ám az európaiak kapusa állja a sarat, öt lövést véd néhány perc leforgása alatt. 

14.07 Emberelőnyben Kanada, Jakob Silfverberg a játék hátráltatásáért pihenhet két percet. A svédek kibekkelik az emberhátrányt.

14.06 Alekszandr Ovecskin is a helyszínen nézi a mérkőzést. A twitteren azon viccelődnek, hogy Vlagyimir Putyin akkor mégsem küldte őt a Gulágra.

14.05 ITT A KÖVETKEZŐ! Jeff Carter kap korongot teljesen üresen a bal oldalon, kissé kisodródott helyzetben még lőni tud, Lundqvist azonban a helyén és újabb hatalmas bravúrt mutat be.

14.02 ÓRIÁSI VÉDÉS! Rick Nash szerez korongot a semleges harmadban, előrekorcsolyázik a bal oldalon, a túloldalon érkező Martin St-Louishoz passzol, akinek jobb alsóba tartó lövését lábbal hárítja Lundqvist. 

14.00 NINCS GÓL. A kanadaiak megússzák az emberhátrányt kapott gól nélkül, vagy ha úgy nézzük, Svédország nem tudja kihasználni az emberfórt.

13.56 ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ! Kanada emberhátrányban kezd Chris Kunitz kiállítása miatt.

13.40 VÉGET ÉRT AZ ELSŐ HARMAD! A fináléhoz méltó iramot és játékot hozott Svédország és Kanada összecsapásának első húsz perce. Az európaiak nagyon jól kezdtek, az első 5-6 percben hatszor lőttek kapura, de Carey Price lehúzta a rolót, egy kísérlet sem jutott túl rajta. Az egyre erősödő kanadai nyomásnak a 13. percben gól lett az eredménye, Carter jobb oldali középre adására Jonathan Toews érkezett és közelről a hálóba húzta a pakkot. Több gól nem esett, így egy harmad után Kanada vezetett 1–0-ra a döntőben.

13.37 Óriási kavarodás a svédek kapuja előtt, Ryan Getzlaf és Patrick Marleau is kapura lő, de Lundqvist védeni tud, majd a szabad korongot kivágják a svédek. Ezt az emberhátrányt lehozzák kapott gól nélkül.

13.35 Emberelőnyben Kanada. Jonathan Ericsson kap két percet akadályozásért. Nehéz pillanatok jönnek a svédek számára, a tengerentúliak ugyanis folyamatosan rohamoznak.

Jonathan Toewsnek elég volt egy villanás

13.29 VEZET KANADA! Szép akció végén szerzi meg a vezetést a tengerentúli együttes, Jeff Carter lövi középre a korongot a jobb oldalról, a középen tökéletes ütemben bemozduló Jonathan Toews közvetlen közelről a kapuba továbbítja a pakkot. 0–1

13.25 Pocsék sorcsere a kanadaiaktól, ezt észreveszik a svédek is, Jakob Silfverberg lövését azonban védi Price. A túloldalon Crosby passzol gyönyörű mozdulattal Bergeronhoz, aki a kapuvasat trafálja telibe. Egy másodpercre sincs megállás, fantasztikus az iram!

Lundqvist és Bergeron barátsága nem az olimpiai döntőn mélyült el

13.21 Mike Babcock feszülten figyel és kiabál, Par Marts nyugodtan nézi a mérkőzést egyelőre a jég mellett.

13.20 Belelendültek a svédek, az északiak már hatszor lőttek kapura az első nyolc percben, ám Price eszén egyelőre nem tudtak túljárni. A túloldalon Crosby a legaktívabb.

13.15 SVÉD KAPUVAS! Gustav Nyquist szerez harcosan korongot, behúzza a pakkot középre és lő, a kapuvasról Price lábára pattan a korong, majd a kanadai kapus valahogyan ki tudja piszkálni még a gólvonal előtt. Az első öt perc a várakozásoknak megfelelően elképesztően magas színvonalú hokit hoz.

13.13 BEKEZDETT KANADA! Nagyon erősen kezd a címvédő, előbb Sidney Crosby, majd Patrice Bergeron lő, de Lundqvist mindkét lövésnél zárja a réseket és hárít.

13.11 Az Infostrada statisztikai szimulációja szerint a kanadaiak minimálisan esélyesebbek: az elemzés 51 százalék esélyt adott a tenegerntúliaknak, 49-et pedig a skandinávoknak.

13.10 ELKEZDŐDÖTT A FINÁLÉ!

13.05 HAMAROSAN KEZDÜNK. Már ne menjenek sehová, perceken belül kezdődik a várva várt finálé. 

12.55 ÍME, A FELÁLLÁSOK A DÖNTŐRE.
 
SVÉDORSZÁG: Lundqvist – Jon. Ericsson, Kronwall – Kruger, Jim. Ericsson, Hagelin; Hjalmarsson, Oduya – Silfverberg, M. Johansson, Landeskog; Edler, E. Karlsson – Alfredsson, Berglund, Steen; Ekman-Larsson – L. Eriksson, D. Sedin, Nyquist, Bäckström. Cserekapus: Enroth. Szövetségi kapitány: Par Marts
A svédek Nicklas Bäckströmöt nevezték, de nincs ott a jégen.

KANADA: Price – Keith, Weber – Kunitz, Crosby, Bergeron; Doughty, Vlasic – Benn, Getzlaf, Perry; Bouwmeester, Pietrangelo – Toews, Marleau, Carter; Hamhuis – Duchene, Sharp, St-Louis, Nash. Cserekapus: Luongo. Szövetségi kapitány: Mike Babcock  

12.45 9 SZÁZAD DÖNTÖTT BOBBAN. Az orosz első csapat az előnyének felét elveszítette, de így első maradt a lettek előtt, azaz a hazai csapat nyerte meg a négyes bobosok versenyét. A bronzérmes az Egyesült Államok első csapata. RÉSZLETEK ITT!

12.38 Kanada olimpián 12 győzelmet és három vereséget számlál Svédország ellen, egy összecsapásuk volt hosszabbításos.

12.30 FÉL ÓRA A CSÚCSMECCSIG. Miközben épp húzzák a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjait, fél óra maradt az olimpia egyik leginkább várt eseményéig, a férfi hokidöntőig – Svédország vagy Kanada? 

Szavazás

Ön szerint melyik csapat nyeri a hokidöntőt?



 

A szurkolók már készen állnak a nagy meccsre

12.19 SZAPORODNAK A DOPPINGESETEK. Újabb sportoló bukott meg a doppingteszteken: ezúttal a lett jégkorongos, Vitalijs Pavlovs neve került nyilvánosságra. A hokis a muskátliolaj-kivonatban található methylhexaneamine nevű anyaggal bukott meg február 19-én, a Kanada elleni negyeddöntő napján. A stimuláns hatású szer partidrogként is ismert.

11.42 LAJTOS VISZI A ZÁSZLÓT. Lajtos Szandra viszi a magyar zászlót a szocsi téli olimpia vasárnapi záró ünnepségén. A 27 éves rövid pályás gyorskorcsolyázó az MTI-nek elmondta, a csapatvezetés azzal indokolta a döntést, hogy mindenképpen a pontszerző, hatodik helyen zárt női váltó öt tagjából szerettek volna választani, a csapatban pedig ő a rangidős.

11.33 BOB. Vége a négyesek harmadik futamának. A sorrend: Oroszország I (2:45.21), Lettország I (0.17 hátrány), Egyesült Államok I (0.45 hátrány), Oroszország II (0.60 hátrány), Németország I (0.61 hátrány), Nagy-Britannia I (0.63 hátrány).

11.27 A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a kanadai és a szlovén tiltakozást a francia síkrosszosok – szerintük szabályellenes – versenyruházata ellen. A síkrossz eredményei változatlanok maradnak.

11.13 MÉG A HOLLANDOKNAK IS UNALMAS. „Ha meg akarjuk ismételni ezt a szereplést, mindennek a kezünkre kell ismét játszania. Én is remélem, hogy a többi ország magához tér” – mondta a holland csapatmenedzser Arie Koops.

11.08 VIZSGÁLAT. A nemzetközi szövetség vizsgálatot indít gyorskorcsolyafronton – nem a szinte mindent megnyerő hollandokat, hanem a többi tagszövetség munkáját vizsgálják. „Valaki alszik, és nem dolgozik eléggé” – mondta az ISU elnöke, Ottavio Cinquanta. A sportágban igen erősnek számító amerikaiaknál teljes a kétségbeesés, érmet se nyertek, az új versenyruhák és a versenyzők is csődöt mondtak. „A valaha volt legrosszabb olimpia. Az egyik legnagyobb gyorskorcsolya-hatalomként érkeztünk, és egy érmet se szereztünk. Szörnyű szereplés” – bánkódott Shani Davis.

„Nem a hollandok hibája, hogy ennyire ellaposodtak a versenyek. Mi, riválisok nem vagyunk elég jók. A hollandok második számú versenyzői is végigvernék egy csomó ország csapatát” – nyilatkozta a norvég szövetségi kapitány, Jarle Pedersen.

11.00 KRIMI. A brit Elise Christie halálos fenyegetéseket kapott, miután diszkvalifikálták rövid pályás gyorskorcsolyában. Christie-t rengetegen gyalázták a közösségi oldalakon is, de volt, aki tovább is ment ennél. Az MI6 vizsgálja az ügyet – írja a Daily Record.

10.43 Az oroszok második bobegysége is bejött a németek elé, a 4. helyre.

10.40 NAPI DOPPING. Johannes Dürr osztrák sífutó doppingmintájában az EPO teljesítménynövelő szer nyomaira bukkantak, ezért a 30 kilométeres üldözéses versenyben nyolcadikként zárt sportolót utólag kizárták a szocsi téli olimpiáról. (MTI)

10.38 Az amerikaiak bejöttek a németek elé, hátrányuk 45 század hátrányban az éllovas oroszokhoz képest.

10.36 LEJÖTT AZ ELSŐ HÁROM. Oroszország még mindig vezet (2:45.21), Lettország 17 század hátrányban van, Németország 61 század hátrányban.

10.30 RAJT A BOBOSOKNÁL. Oroszország I, Lettország I, Németország I a sorrend eddig. Az oroszok 2:45.21 az összidejük, 55.02-vel zúdultak le most.

10.20 Az éremtáblázaton a mostani hármas sífutósikerrel gyakorlatilag első helyen végzett a házigazda Oroszország. Az oroszok 12 arany-, 11 ezüst- és 9 bronzéremmel állnak, Norvégia 11–5–10-es mérleggel, Kanada 9–10–5-ös mérleggel. Reálisan még az oroszoknak (bob) és Kanadának (jégkorong) van esélye aranyra az éremtáblázaton jól álló nemzetek közül.

10.16 Eldől még a négyesbobok versenye, 13 órától pedig élő, szöveges tudósításunk segítségével kísérhetik figyelemmel az olimpia csúcseseményét, a férfi jégkorongtorna döntőjét. Svédország a harmadik, Kanada pedig kilencedik olimpiai aranyérmére hajt a férfiaknál. 1994-ben ez a két csapat vívta az olimpiai döntőt: Tomas Jonsson góljával sokáig Svédország vezetett, de az 50. és az 52. perc között Paul Kariya és Derek Mayer találatával fordított Kanada. Magnus Svensson kevesebb, mint két perccel a vége előtt egyenlített, majd a szétlövésben Peter Forsberg gólja döntött, mozdulatát svéd postabélyeg is megörökíti.

10.15 JÓ NAPOT KÍVÁNUNK! KORÁN REGGEL OROSZ URALOM SÍFUTÁSBAN. Vasárnapra mindössze három versenyszám maradt a szocsi téli olimpián.

A sífutószámok királyát, a férfi 50 kilométeres versenyt a házigazdák legnagyobb örömére hármas hazai siker koronázta: Alekszandr Legkov nyert Makszim Viljegzsanyin és Ilja Csernouszov előtt. ÖSSZEFOGLALÓ!

TÉLI OLIMPIA, A VASÁRNAPI PROGRAM
8.00–10.45 Sífutás Férfi 50 km (szabad) döntő  
10.30–12.45 Bob Férfi négyes 3-4. futam  
13.00–15.30 Jégkorong Férfiak döntő Svédország–Kanada
17.00
Záróünnepség      
     
A TELEVÍZIÓS PROGRAM
M1
11.02–12.55:
Sífutás, férfi 50 km. Bob, négyes
16.37–19.45:
Záróünnepség
Duna
12.55–15.30:
Jégkorong, döntő (élőben az NSO-n!)
M2
21.33–23.33:
Összefoglaló a nap eseményeiből

 

2014.03.27 18:06:37

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

A 30 évvel ezelőtti téli olimpia helyszínei siralmas látványt nyújtanak.

2014.03.16 16:16:54

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

A sílövő Martin Fourcade három versennyel a vége előtt megnyerte az összetett világkupát.

2014.03.12 12:49:01

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

Svindal és Höfl-Riesch lett az évad a legjobb lesiklója. A német bukott, kérdéses a folytatás.

2014.03.02 17:35:58

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

A síző szerint sportszakmailag az olimpiaihoz hasonló eredmény a Crans Montanában elért 5. hely.

2014.02.24 11:35:20

Archív téli olimpia KARÁDI ZOLTÁN

Björndalen két arannyal zárt a téli olimpián, a női curlingdöntő hat játékosa elmúlt már 37 éves.