Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: Kónya a negyeddöntőben búcsúzott 1000 méteren

Vágólapra másolva!
2024.03.17. 15:39
Búcsúzott Kónya Zsófia (Fotó: Árvai Károly)
Kónya Zsófia 1000 méteren kiesett a negyeddöntőben vasárnap a rövid pályás gyorskorcsolyázók rotterdami világbajnokságán.

A vegyes váltóval olimpiai bronzérmes magyar versenyző a reményfutamokból küzdötte magát a negyeddöntőbe, ahol öt riválissal harcolt a két biztos továbbjutó helyért. A 29 éves szegedi gyorskorcsolyázó hiába futott már háromszor a délelőtt folyamán, nemcsak "utazott" a mezőnyben, hanem küzdött a minél jobb pozícióért, és egyre feljebb tört. Fél távnál már harmadikként haladt, de fél körrel a vége előtt az egyenesben kínai ellenfele visszaelőzte, így Kónya negyedikként haladt át a célvonalon.

„Kettős érzéseim vannak, mert megint közel voltam a továbbjutáshoz, nagyon pici hiányzott, hogy meglegyen a legjobb tíz, ami a célom volt. Az vigasztal kicsit, hogy a kínai ideje sem volt elég az elődöntőhöz, de a harmadik hely akkor is jobban esett volna. Keserédes ez a vb, mert nagyon jól ment a versenyzés ötszázon és most ezren is, illetve a váltóban is benne volt a jobb eredmény. De majd jövőre!” – értékelt Kónya Zsófia, aki az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, örül, ha kívülről is látszik, hogy bátran mernek versenyezni.

Szerinte ez a vagány hozzáállás annak tudható be, hogy Nicholas Gooch és magyar váltóval olimpiai bajnok Knoch Viktor remek edzéstervet rakott össze megfelelő regenerációs idővel, így a női csapat tagjai nagyszerű formában érkeznek a versenyekre.

A telt házas rotterdami Ahoy Arénában vasárnap az 1000 méter és a váltók csatározásaival ér véget a vb.

Férfiak. 1000 m. Világbajnok: William Dandijinou (Kanada) 1:25.534, 2. Pietro Sighel (Olaszország) 1:25.555, 2. Luca Spechenhauser (Olaszország) 1:26.026, …24. Jászapáti Péter (Magyarország), …56. Bontovics Balázs (Magyarország). Váltó (5000 m). Vb: Kína 7:18.468, 2. Dél-Korea 7:18.641, 3. Lengyelország 7:19.103, …11. Magyarország (Bontovics Balázs, Jászapáti Péter, Csizmadia Márk, Tiborcz Dániel).
Nők. 1000 m. Vb: Kristen Santos-Griswold (Egyesült Államok) 1:42.717, 2. Kim Gilli (Dél-Korea) 1:43.049, 3. Arianna Fontana (Olaszország) 1:43.074, …14. Kónya Zsófia (Magyarország), …41. Somodi Maja (Magyarország). Váltó (3000 m). Vb: Hollandia 4:07.788, 2. Egyesült Államok 4:08.061, 3. Kanada 4:12.675, …12. Magyarország (Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Somodi Maja – Bácskai Sára Luca).
Vegyes váltó (2000 m). Vb: Kína 2:37.697, 2. Olaszország 2:37.747, 3. Egyesült Államok 2:39.369, …11. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Jászapáti Péter, Tiborcz Dániel)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik