Alpesisí: Kezd felnőni egy nagyon tehetséges generáció – Szepesi

Vágólapra másolva!
2023.02.20. 12:51
null
Tóth Zita a 40. helyen végzett óriási-műlesiklásban a világbajnokságon(Fotó: AFP)
Szepesi Bertold szövetségi kapitány szerint nagyon biztatóak voltak a magyar csapat időeredményei a franciaországi alpesisí-világbajnokságon.


A versenyzéstől 2017-ben visszavonult Szepesi Bertold az M1 aktuális csatornának elmondta, kollégáival a „legvérmesebb álmaikban sem gondolták volna”, hogy ilyen eredmények jönnek ki a versenyzőikből, mivel az egyik legsikeresebb vb-szereplés áll a hátuk mögött.

„Mind a négy lány bekerült óriás-műlesiklásban a második futamba, ami szerintem még sosem fordult elő – idézte fel Szepesi, majd a férfiak hasonló számára térve Úry Bálint és Kékesi Márton teljesítményét méltatta. – Először volt egynél több versenyzőnk a főfutamban, ami szintén történelmi sikernek mondható, szlalomban pedig három magyar férfi síző is kvalifikálta magát a főversenybe.”

A 32 éves tréner szerint az elmúlt két hónapban magasan az elvárások felett teljesítettek a magyar sízők, akik időeredményben kezdik megközelíteni az élmezőnyt, és azt is kiemelte, hogy mindkét nem a gyengébbik számában versenyzett jobban a vb-n.

Kezd felnőni egy olyan generáció, amely nagyon tehetséges és abszolút fényes jövő áll előtte” – zárta gondolatait a csapatvezető.

Legjobb magyarként Úry Bálint szlalomban 41. lett, Kékesi Márton szuperóriás-műlesiklásban a 46., Tóth Zita óriás-műlesiklásban a 40., Hozmann Szonja műlesiklásban a 42. helyen zárt a Courchevel Méribelben rendezett világbajnokságon.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik