Pjongcsang 2018: elégedett a NOB az előkészületekkel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.16. 12:13
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elégedett a 2018-as pjongcsangi téli olimpia előkészületeivel, a dél-koreai szervezőknek pedig most a tesztversenyek sikeres megrendezésére kell összpontosítaniuk.

Gunilla Lindberg, a NOB koordinációs bizottságának vezetője háromnapos helyszíni látogatása során felkereste az ötkarikás létesítményeket. Elmondta: még sok a teendő, ám a dél-koreaiak
megfelelő úton járnak, hogy nagyszerű olimpiát rendezzenek Koreának és a világnak.

A helybéliek februárban már tartottak tesztversenyeket, ám jövő novemberig további 24 vár rájuk.

Cso Jang Ho, a szervezőbizottság vezetője hangsúlyozta: továbbra is a NOB-bal és a sportági szövetségekkel szorosan együttműködve végzik a munkájukat, mert most lépnek be az olimpia előtti kritikus időszakba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik