A lejtők fura urai: mexikói herceg, nepáli harcosok és a ghánai Hóleopárd

Fekete karszalag viselésével tiltakoztak az alpesisí-világbajnokságon a „kicsik” az őket perifériára szorító szabályrendszer miatt. A felháborodás nem alaptalan: a selejtezős versenyzők Val d’Isere helyett La Daille-ben indulhattak harcba a helyekért, és ezt a téli sportokban nem éppen menő országok sok síelője nem vette jó néven.

„Azért viseljük ezeket a karszalagokat, hogy jelezzük: gyászoljuk a valódi sívébéket. A FIS tulajdonképpen rendezett egy A- meg egy B-világbajnokságot, és úgy döntött, nekünk jó lesz egy mellékhelyszínen is…” – adott magyarázatot a tiltakozásra a belga Jeroen van den Bogaert.

Pedig a kis országok síelői ugyanúgy hozzátartoznak egy vb összképéhez, mint a nagymenők, és nélkülük sokkal kevésbé lenne színes a viadal. Hiszen indult itt mexikói herceg (aki egyben popénekes és fényképész), ghánai versenyző, valamint kölcsönfelszereléssel szereplő nepáli síelő is. Ismerkedjenek meg velük!

A POPSZTÁR HERCEG

A világversenyek egyik jellegzetes figurája az 50. évében járó mexikói Hubertus von Hohenlohe-Langenburg, aki foglalkozására nézve – herceg.

A német főnemesi családból származó Von Hohenlohe Mexikóban született, de Ausztriában nőtt fel, jelenleg pedig Liechtensteinben él. 1981-ben megalapította a Mexikói Síszövetséget, és 1984-től kezdve négy téli olimpián is részt vett. Indult volna Torinóban is, de a Mexikói Olimpiai Bizottság úgy döntött, nem küld egyszemélyes csapatot Olaszországba…

A hercegnek a mostani volt a 12. világbajnoksága (ezzel rajta kívül senki sem büszkélkedhet), és saját bevallása szerint elsősorban azért versenyez, hogy képviselje a „kicsiket” a nagy rendezvényeken – a mexikói arisztokrata egyfajta szószóló is köztük.

Ha éppen nem síel, sikeres zenei karrierjével foglalkozik (Andy Himalaya néven énekel, és több slágere is volt német nyelvterületen), illetve kitűnő fotós is.

„Elsősorban művésznek tekintem magam. Azért versenyzek még mindig, mert úgy látom, az egzotikus országokból egyre kevesebb és kevesebb síelő jön a világbajnokságokra, én pedig szeretném fenntartani ezt a szép hagyományt. Sokan csak mosolyognak rajtam, pedig nem vagyok olyan, mint Eddie, a Sas. Az igazat megvallva egész jó síelő vagyok” – nyilatkozta von Hohenlohe még 2005-ben az International Herald Tribune-nek.

Val d’Isere-ben elégedetten dőlhetett hátra: minden eddiginél színesebb mezőny gyűlt össze a francia síparadicsomban.

„Remek a hangulat, nagyon jól érezzük magunkat, egymást buzdítjuk a versenyeken. Végre van időnk, hogy megbeszéljük a gondjainkat, és közöljük az észrevételeinket a FIS vezetőivel is, hiszen változásra lesz szükség. Mindenesetre annak nagyon örülök, hogy ennyi országból érkeztek versenyzők” – mondta a herceg a Reutersnek.

A „HÓLEOPÁRD”

A győztes Manfred Prangertől 55 másodpercet kapott volna szlalomban a műlesiklás selejtezőjének leglassabb versenyzője, a ghánai „Hóleopárd”, azaz Kwame Nkrumah-Acheampong.

A nagyon népszerű síelő Ghána első téli olimpikonja szeretne lenni. Hosszú út vezetett odáig, hogy egyáltalán elgondolkodhasson ezen: volt már vadőr, dolgozott turisztikai irodában, aztán egy Milton Keynes-i sípálya recepciósa lett.

„Sosem láttam még havat korábban, ehhez képest egész gyorsan megtanultam síelni, és azt mondtam az edzőnek: olimpikon szeretnék lenni! Azt hitte, viccelek” – mesélte Nkrumah.

Trénere a szaván fogta. A ghánai ifjú otthagyta az állását, és az Alpokba ment, ahol életében először látott valódi versenypályákat. Szakemberek szerint villámgyorsan tanul, és nagyon gyorsan fejlődik – bár egyelőre leopárdmintás síruhája kelti a legnagyobb feltűnést…

„A példámon felbuzdulva két másik fiatal is elkezdett versenyezni az országban, és ez a legjobb. Szeretném, ha egyszer valódi csapatunk lenne” – reménykedik a „hóleopárd”.

A NEPÁLI HARCOSOK

A világbajnokság egyik legkülönösebb sztoriját a nepáli csapat tagjai szolgáltatták. Az ország síszövetsége a volt uralkodó, Birendra király kifejezett kérésére jött létre, és két fiatal versenyző, Kumar-Dhakal Shyam, valamint Subas Khatri el is utazott Val d’Isere-be. Egy probléma volt: a léceik nem feleltek meg a FIS előírásainak.

A két, harcos kasztból származó nepáli végül kölcsönkapott lécekkel teljesítette a pályát – a nézők szerint igen sajátos látványt nyújtottak… A „megmentő” egyébként az ugyanígy pórul járó mongol versenyzőket is kisegítő Jean-Luc Fabares volt.

Brit edzőjük, Richard Morley szerint hatalmas akaraterővel tréningező síelői a jelenleginél jobb bánásmódot érdemelnének – a tréner is azoknak a táborát gyarapította, akik szerint felháborító, amit a FIS művelt a „másodosztályúvá degradált” résztvevőkkel.

„Ez nem vébé, ez csak a fejlett országok viadala. Mi csupán létszámkitöltőnek vagyunk itt” – elégedetlenkedett.

Persze a Nemzetközi Síszövetségnek is megvan a maga álláspontja: egyrészt 130 versenyzővel nehézkes lenne a lebonyolítás, másrészt meg…

„Albertville-ben a szenegáli sportoló megelőzte a libanonit, de könyörgöm, ennek mi köze van a síeléshez? Szerintem nem elfogadható, hogy egy vébén olyan versenyzők is indulnak, akiknél még a nézők is gyorsabban síelnek” – nyilatkozta a FIS elnöke, Gian-Franco Kasper, aki a Val d’Isere-i két hét alatt folyamatosan kapta a „kicsiktől” a tiltakozásokat.

Szigorúan sportszakmai szempontból nézve Kaspernek könnyen igaza lehet. De az is biztos, hogy a világbajnokság szó csak úgy kap igazi értelmet, ha indulhat rajta kajmán-szigeteki, ghánai, libanoni, azeri, mexikói, nepáli – nélkülük a sísport kétségtelenül veszítene színességéből.