Ezúttal viszont olyan hétnapos kaland van mögöttünk, amelyről nagyon remélem, hogy valamikor könyv készül, és a szereplők elmondják, valójában mi is történt a magyar válogatott berkein belül.
ALAPVONAL. Igen, abban reménykedünk, hogy nekünk, magyaroknak ezt jelenti majd a nyári olimpia, és a sikerekről szólnak a hírek, nem pedig arról, amivel jelenleg riogatnak.De talán ugyanígy éreznek az Egyesült Államokban, Dél-Koreában, Izraelben, Iránban, Ukrajnában és Oroszországban is, legalább ilyenkor, ha a sport a téma.
ALAPVONAL. Ha másban nem is, koncentráltságban, akaratban, lelkesedésben, harci kedvben senki sem lehet jobb nálunk, s a hazai környezetnek megint segítőnek, nem nyomasztónak és tehernek kell lennie a magyar női kézilabda-válogatott számára, talán sohasem visszatérő lehetőség, hogy mindkét válogatottunknak itthon vívhatta, vívhatja ki az olimpiai szereplés jogát.
ALAPVONAL. Tizenöt évvel ezelőtt egy kicsit Székesfehérvár is belehalt ebbe a tragédiába. A sors kitépte a város szívének egy darabját, elrabolt egy olyan kincset, értéket, amely egyet jelentett azzal a hellyel, közösséggel. Erősítette a lokálpatriotizmus, az összetartozás érzését, kiszakíthatatlannak tetszett a város testéből, aztán egy szempillantás alatt eltűnt, és maradtak csak az emlékek.