Címlapsztori: Megérdemeljük, hogy ott legyünk az olimpián! – Chema Rodríguez

Vágólapra másolva!
2024.03.19. 09:04
Rég volt ilyen egységes a válogatott, mint Chema Rodríguez kapitánysága alatt, akinek az egyik legjobb döntése volt reaktiválni a nemzeti csapatban Bartucz Lászlót (Fotók: Dömötör Csaba)
Chema Rodríguez magyar szövetségi kapitányként a harmadik selejtezőjét vívta meg sikerrel, a világ-, majd az Európa-bajnoki után az olimpiait is. A Portugália elleni, mindent eldöntő mérkőzésen az elmúlt időszak legfontosabb hatvan percében állt helyt és tett bizonyságot hatalmas mentális erőről az általa vezetett magyar válogatott.

Egészen elképesztő látni, ahogy a magyar férfi kézilabda-válogatott évről évre, tornáról tornára fejlődik, de Tatabányán, az olimpiai selejtezőtornán nyilvánvalóvá vált, hogy a fejlődést a nemzeti csapatnál nem években kell mérni, hanem lehet hónapokban vagy akár meccsekben is. A Chema Rodríguez vezette gárda ugyanis még a januári Európa-bajnoksághoz képest is láthatóan előrelépett.

Az elmúlt évek legfontosabb, legnagyobb tétre menő mérkőzésévé ­avanzsált a Portugália elleni vasárnapi összecsapás, mert közvetlenül döntött az olimpiai kijutásról. Így a recept is egyszerű volt, meg kell nyerni, nincs más lehetőség. És akárcsak az Eb-n, a magyar csapat ezúttal is helytállt a legfontosabb hatvan percben, sőt, a nyomás nagyobb volt, mint januárban, vagy mint az elmúlt években bármikor.

„Az első két meccsen is nagyon jól ­összpontosítottak a játékosok, hatvan percig küzdöttek, de Portugália ellen még rá tudtak tenni egy lapáttal – mondta a Nemzeti Sportnak Chema Rodríguez szövetségi kapitány. – Pedig a Norvégia elleni hajtás és vereség után nehéz volt ezzel a kemény és gyors portugál stílussal szembenézni – egyáltalán nem könnyű védekezni a portugál játékosokkal szemben, mert remekül egy-egyeznek. Jól kezdtünk, de ami igazán döntő volt, hogy miután háromgólos hátrányba kerültünk, és hiába próbálkoztunk, csak nem akartak összejönni a megoldásaink, nem estünk szét, nem kerültünk lejtmenetbe, hanem ugyanúgy folytattunk a munkát. Csak végeztük a dolgunkat, mint addig, és ez kellett ahhoz, hogy végül csodát tegyünk.”

A második félidő közepén három olyan momentum is volt, ami magyar szempontból negatívan befolyásolhatta volna a mérkőzést, ugyanis kulcsjátékosaink estek ki rövid időn belül: előbb a csapat legjobbja, a beálló Bánhidi Bence bokája fordult alá, de őt a kispadnál szerencsére gyorsan rendbe hozta az orvosi stáb, a térdsérülést szenvedő jobbátlövőt, Ancsin Gábort azonban már nem sikerült meggyógyítani, és tizenkét perccel a vége előtt piros lapot kapott a legjobb védőjátékosunk, Sipos Adrián. Így kellett nekivágnunk a legfontosabb tíz percnek, ráadásul háromgólos hátrányból kellett felállnunk, de a csapat ebben a kritikus helyzetben is erőt tudott meríteni – talán a szurkolók biztatásából, talán az olimpiai álomból.

A meccs lefújásának pillanatában Bodó Richárd (39), Ligetvári Patrik, Fazekas Gergő (24) és a magyar játékosok nem bírták féken tartani az érzelmeiket

„Ilyenkor pontosan látni, mit jelent, amikor azt mondom, mi egy család vagyunk – fogalmazott a kapitány. – Váratlan problémák bármikor akadhatnak, de ilyenkor mindig jön egy csapattárs, aki habozás nélkül beáll segíteni, hogy a pályán lévők ne érezzék a kieső játékos hiányát. Ha valami, akkor ez elképesztő ebben a csapatban. Bármilyen szoros vagy hullámzó is egy meccs, mint például a portugálok elleni, mindig képes visszakapaszkodni, harcolni és a kritikus pillanatokat is higgadtan kezelni.”

A szakember 2022-es kinevezése óta 35 mérkőzésen ült a magyar válogatott kispadján, ebből 21-szer vezette győzelemre az együttest, és eddigi mindhárom selejtezőjét sikerrel vívta meg. Előbb 2022-ben megnyerte az Izrael elleni oda-vissza vágós világbajnoki selejtezőt, tavaly pedig az Európa-bajnoki selejtezőcsoportja élén végzett Svájc, Grúzia és Litvánia előtt, végül Tatabányán megoldotta talán legnehezebb feladatát, az olimpiai selejtezőtornát is, és megszerezte a tizenkettedik párizsi helyet.

„Egy nappal korábban vereséget szenvedtünk egy élcsapattól, Norvégiától, most pedig legyőztünk egy másikat, Portugáliát. Ez a siker azért is sokat adhat, mert újra bebizonyítottuk, hogy fel tudunk készülni egy ilyen fontos viadalra, képesek vagyunk megcsinálni, kimászni a gödörből, és újra a legjobbunkat nyújtani – tette hozzá Chema Rodríguez. – Évről évre fejlődünk, egyre jobbak vagyunk, egyre közelebb kerülünk játékban a világ legjobb alakulataihoz. Úgy gondolom, megérdemeljük, hogy ott legyünk az olimpián! Ezért küzdünk négy éve.”

A magyar férfi kézilabda-válogatott története során kilencedik alkalommal jutott ki az olimpiára (ha beleszámoljuk az 1936-os berlini nagy pályás tornát is, a teremkézilabda ugyanis csak 1972-ben mutatkozott be a nyári játékokon), eddigi legjobb eredményünk pedig az 1936-os, az 1980-as, az 1988-as, a 2004-es és a 2012-es negyedik helyezés. Nemzeti együttesünk legutóbb tizenkét évvel ezelőtt, Londonban szerepelt a tornán, a jelenlegi keretből az akkori csapat tagja volt a kapus Mikler Roland és az irányító Lékai Máté, ők nagy eséllyel utaznak Párizsba is. Azt csak zárójelben tesszük hozzá, hogy Londonban ott volt Fazekas Gergő édesapja, Nándor is, rajta kívül Nagy László, aki most csapatvezetői funkcióban segíti közvetlenül az együttest, az akkori gárda csapatkapitánya pedig Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség jelenlegi elnöke volt.

A mostani siker pedig túlmutat önmagán, ugyanis sokatmondó, hogy a portugálok elleni győzelem és az olimpiai kijutás már nem számított váratlan, különleges eseménynek, hanem reálisan elérhető célnak, amihez nem kellettek bravúrgyőzelmek, pusztán arra volt szükség, hogy a Chema Rodríguez vezette gárda kihozza magából, amire képes. Ezt pedig maradéktalanul megtette.

FÉRFI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
3. CSOPORT (TATABÁNYA)
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 30–27 (16–16)
Tatabánya, 6000 néző. V: Schulze, Tönnies (németek)
MAGYARORSZÁG: Mikler – IMRE B. 9 (3), Ancsin G. 2, Lékai 2, BÁNHIDI 4, SZITA 4, Bóka 1. Csere: BARTUCZ (kapus), Sipos A., Fazekas G. 2, Rosta M. 2, Ligetvári, Bodó 1, Ilic Z. 3. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
PORTUGÁLIA: Capdeville – PORTELA 6 (2), FRADE 5, Salvador, Cavalcanti 1, Fernandes 3, Martins 2. Csere: Marques (kapus), M. COSTA 4, F. Costa 1, Borges, Duarte 1, Rui Silva 1, Nazaré, Areira 3, Branquinho. Szövetségi kapitány: Paulo Pereira
Az eredmény alakulása. 4. p.: 3–1. 10. p.: 7–4. 14. p.: 8–7. 19. p.: 13–9. 24. p.: 15–12. 28. p.: 15–16. 37. p.: 18–21. 46. p.: 22–22. 50. p.: 22–24. 56. p.: 27–25
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2

1. Norvégia33102–786
2. MAGYARORSZÁG 32188–804
3. Portugália31193–912
4. Tunézia3377–1110
a 3. csoport végeredménye
Miután vasárnap lezárult az utolsó selejtezőtorna is, és kialakult a férfi kézilabdatorna tizenkettes mezőnye, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) nyilvánosságra hozta a párizsi olimpia kalapbeosztását. Az már biztos, hogy a magyar válogatott nem kerülhet egy csoportba a német nemzeti együttessel, mert azonos kalapban szerepel vele. A sorsolás április 16-án lesz a francia fővárosban.
AZ OLIMPIAI FÉRFI KÉZILABDATORNA SORSOLÁSÁNAK KALAPJAI
1. kalap: Dánia, Spanyolország
2. kalap: Horvátország, Norvégia
3. kalap: MAGYARORSZÁG, Németország
4. kalap: Szlovénia, Franciaország
5. kalap: Svédország, Egyiptom
6. kalap: Argentína, Japán
Németországgal egy kalapba kerültünk

 

 
Bartucz László, a válogatott kapusa: Boldog vagyok, csak annyira elfáradtam, hogy nem is tudom feldolgozni, mi történt, kell egy kevés idő, hogy leülepedjen. Talán jó ez a szerep nekem, hogy a padról szállok be, de igazából egy a fontos: ha a pályára kerülsz a magyar válogatott szerelésében, mindent bele kell adni! Döntő volt az egymásba vetett hitünk, hogy tényleg családként funkcionálunk, és a szurkolótábor, amely mögöttünk áll. Most sem vagyok teljesen elégedett a teljesítményemmel, sok labdába beleértem, amelyet úgy éreztem, meg is foghattam volna, talán egy kicsit fáradtabb voltam a szombati meccs után.
Lékai Máté, a válogatott irányítója: A 2012-es olimpia olyan annyi élményt és motivációt adott, hogy szeretném újra átélni. Ráadásul most megint Európában rendezik a játékokat, közelebb lesz a magyar szurkolóknak. Fantasztikus hangulat volt a tatabányai csarnokban, rengeteget tett hozzá a játékunkhoz, a szurkolók a második félidőben sokat segítettek, hogy fordítani tudjunk. A kisfiam jelenléte rengeteg lelki többletet jelentett, mondtam neki, hogy aludjon délután, hogy fent tudjon maradni. Nagy álmom volt, hogy lásson még kézilabdázni, főleg olyan korban, amire emlékszik, ha felnőtt lesz. Örülök, hogy itt volt a családom, feleségem, szüleim és a barátaim.
vélemÉnyek

 

– Mi volt az első, ami a meccs után eszébe jutott?
– Hogy megcsináltuk! Csapatként fantasztikus tettet hajtottunk végre, a küzdőszellemünk eredményességgel párosult az utolsó tíz percben. Ha nem sikerült volna nyerni, akkor is azt mondanám, hogy mindent megtettünk a győzelemért, nagyon akartunk. A drukkerek is elképesztőek voltak, telt ház előtt játszottunk, én igyekeztem ezt élvezni, de mindenki megélte a csodás pillanatokat.

– Egyetlen másodpercre sem remegett meg a kéz?
– Nem, olyan állapotba kerültem, hogy szinte nem is gondolkodtam. Ilyenkor fel sem fogja az ember, hogy mi a tét, és az olimpiai kvalifikációért játszunk. Mentünk, csináltuk, főleg a végén megfontolt támadójátékkal rukkoltunk elő, nem kapkodtunk, okosan játszottunk. A hajrában Lékai Máté minden rutinjával parádésan irányította a csapatot, a védekezésünk pedig nagyszerűen összeállt, Bartucz Laci a kapuban szenzációsan védett.

– Édesapja, édesanyja iszonyatosan büszke, hogy a fiuk továbbviszi a lángot…
– Igen, bár az olimpiáig még sok idő van, mindenkinek azt kívánom, hogy egészséges maradjon, aztán meglátjuk, miként alakul a keret.

– Kívánhat huszonegy évesen ennél jobb esztendőt?
– Talán valamit odafentről díjaznak. Apa is huszonegy éves volt az első olimpiáján, sőt, szinte betöltötte a huszonkettőt, és velem is ugyanez lehet a helyzet. Nem tudom, hogy ott leszek a játékokon, de nagyon örülnék neki és remek sztori lenne.

– Két nappal március 15. után Tatabányán úgy ünnepelték, mint egy új nemzeti hőst. Hogy tetszik ez a szerep?
– Úgy gondolom, az egész csapatot kell hősnek kikiáltani. Órási, amit műveltünk az elmúlt három meccs alatt, a norvégoktól ugyan kikaptunk, de ott is kihajtottuk magunkat és küzdöttünk a végéig. A második meccs után egyébként Chema bejött az öltözőbe, én azt hittem, leüvölti a fejünket, végül kiabálás tényleg volt, de az hangzott el, mennyire büszke ránk a vereség ellenére – ilyet, ilyen környezetben még nem hallottam. Hihetetlen élmény volt az egész torna.

IMRE BENCE: HŐS AZ EGÉSZ CSAPAT – MINIINTERJÚ

 

Ez a szív diadala volt! Látszott a magyar játékosokon, hogy óriási a tét, ezért elég hosszú ideig nem találtuk a játékunkat. Ami nagyon pozitív, hogy amikor a portugálok átvették a vezetést és elhúztak három góllal, nem törtünk össze, nem adtuk fel, hanem megfordítottuk a meccset. Imre Bence éveken át a kezdő jobbszélsője lehet a ­válogatottnak, az elmúlt időszakban ezen a poszton ­jelen lévő űrt hosszú ideig be fogja tölteni. Régi alapvetés a kézilabdában, hogy „végy egy jó kapust”, vasárnap ismét láthattuk, hogy miért. Bartucz László meghatározta a csapat teljesítményét, olyan ziccerekbe nyúlt bele, amiket, ha nem véd ki, akkor egy teljesen más, számunkra kedvezőtlen ­eredménnyel zárulhatott volna a találkozó. Már az Európa-bajnokságon is nagyon jó formát mutatott, amit ­sikerült átmentenie erre a hétvégére is. Chema Rodríguez ismét megmutatta kiemelkedő pedagógiai érzékét. Szövetségi kapitányként is világklasszis irányítóként gondolkodik, árad belőle a higgadtság, amit a válogatott játékosai látnak és éreznek, iszonyatosan fontos ez egy csapat életében. Az olimpia mindig érdekes, mert Európából a legjobb csapatok jutnak ki, ezért teljesen mindegy, hogy milyen csoportba kerülsz, mindenkinek nagyon nehéz dolga van. A kézilabda a helyére került, erre az értékre innentől nagyon kell vigyázni.
NS-VÉLEMÉnY: ÉLES József, 179-szeres válogatott játékos

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik