Terry degeszre keresi magát, mégis a „százforintos boltban” vásárol

Vágólapra másolva!
2013.12.12. 15:17
null
John Terry és Jack Jeffery a Poundworld gazdag kínálatának tárházában (forrás: Daily Mail)
Angliában népszerű üzletlánc a Poundworld, amely lényegében megfelel a nálunk is aktív, egykor „százforintosra” keresztelt boltnak. Az infláció miatt ez az üzlettípus aztán lett egyeurós, meg még ki tudja mi, hiszen száz forintért már ott is alig lehet valamit kapni...

A nem túl gazdag angliai lakosok oda járnak az apró-cseprő dolgaikat megvenni, de úgy látszik, nem csak ők. Itt van például John Terry, Bajnokok Ligája-győztes, válogatott futballista, aki még mindig betér az ilyen üzletekbe. A Chelsea ászába éppen egy ilyen boltban futott bele Jack Jeffery, aki hatalmas szurkolója a kékeknek. A szurker pedig álmélkodva látta, hogy a multimilliomos futballista kosara jól meg van pakolva, pedig a heti 170 ezer fontos jövedelméből előkelőbb helyekre is járhatna.

Az is kiderült, hogy az angol válogatott egykori csapatkapitánya 21 fontot költött az üzletben.

„A haverom megkérdezte tőle, hogy beállna-e egy közös képre. Azt mondta, hogy boldogan” – mesélte Jeffery.

„Fura volt, hogy éppen egy ilyen helyen találkozom vele. Rengeteg cucc volt a kosarában, de nem nagyon sasoltam, hogy mi lehet az. Amikor később elmeséltem a barátaimnak, hogy mi történt, teljesen paffá váltak, örültek volna, ha ők is találkozhattak volna vele. Terry egyike a kedvenc játékosaimnak.”

A Poundworld kereskedelmi igazgatója örült a hírnek.

„Nagy megelégedéssel hallottuk, hogy a Chelsea sztárja betért vásárolni a wokingi üzletünkbe. Bizonyára jól tudja, hol lehet kedvező áron vásárolni. Az üzletünk közel van a Chelsea edzőközpontjához, úgyhogy reméljük, hogy Terry úr mesél rólunk egy-két jó szót a csapattársainak is!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik