Csapata győzelme felébresztette a kómában fekvő menedzsert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.22. 12:25
null
A menedzser és felesége esküvőjük napján (Forrás: bathchronicle.co.uk)
Egy angliai amatőr futballcsapat menedzsere, aki autóbalesete óta kómában feküdt, azt követően nyitotta ki először a szemét, mikor felesége és testvére a fülébe súgta csapata az első bajnoki fordulóban elért eredményét: a Larkhall Athletic 4–3-ra nyert a Bridport ellen a Western Football League Premier Divisionban.

Wayne Thorne, a Larkhall Athletic szakmai irányításért felelős vezetőedzője két hete, civil munkájából hazafelé tartva karambolozott frontálisan egy másik autóval. Az ütközésben súlyosan megsérült, több csontja, a bordái, a lába, a csípője és a medencéje is eltörött, az artériája elrepedt. Egy hétig feküdt mesterséges kómában, felesége és munkatársai a futball iránti szeretetének tulajdonítják, hogy felébredt.

„A sport és a futball mindig élete fontos része volt, ezért addig sem feledkeztünk meg róla, míg kómában feküdt. Az első bajnoki fordulót követően a testvérével bementünk hozzá a kórházba. Én mondtam az eredményt, Gaz a győztes gól szerzőjének nevét, majd a következő pillanatban Wayne kinyitotta a szemét. Fantasztikus pillanat volt" – mesélt az ébredésről a 33 éves menedzser felesége.

Wayne Throne a 2012–2013-as szezonban vette át a Larkhall Athletic irányítását, és ha csapata a következő fordulókban is szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat, teljes felépülésére és visszatérésére már biztosan nem kell sokat várni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik