Magyar tánccsoport nyerte a Britain's Got Talentet - videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.09. 11:47
null
Az Attraction nevű magyar formáció előtt megnyílt az út a világhírnév felé
Megnyerte a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti döntőjét a magyar Attraction látványszínház, amelyet már az elmúlt hetek elődöntői óta abszolút favoritként tartott számon a londoni fogadóipar és a brit sajtó.

Az Attraction a végső megmérettetés 11 szereplője közül a legtöbb közönségszavazatot kapta. A világ egyik legnagyobb ilyen jellegű showműsorában aratott diadallal 250 ezer font (87 millió forint) pénzjutalom jár, és a társulat jogot nyert arra is, hogy részt vegyen az idei Királyi Varietén, ahol az uralkodócsalád tagjai, köztük II. Erzsébet királynő előtt léphet fel.

Az együttes, amely az ITV kereskedelmi televízión sugárzott vetélkedő történetének első magyar döntőse és nyertese, Edward Elgar hazafias dala, a Land of Hope and Glory zenéjére adta elő bravúros árnyjátékra épülő kétperces produkcióját.

Az előadás Nagy-Britannia utóbbi évtizedeinek történelmi eseményei, kiemelkedő politikai személyiségei és az uralkodó előtt tisztelgett. Először Sir Winston Churchill néhai miniszterelnök, a világháborús győztes alakja elevenedett meg. Közben bejátszották a legismertebb és leggyakrabban idézett mondatot – „We shall fight them on the beaches” – Churchill 1940-ben elhangzott híres parlamenti beszédéből, amelyben a kormányfő hitet tett amellett, hogy Nagy-Britannia soha nem adja fel a küzdelmet a náci Németország ellen, és harcolni fog ellene tengeren, tengerpartokon, szárazföldön, hegyekben és városokban.

Utána elhangzott Churchill történelmi bejelentése a II. világháború európai hadszínterein aratott győzelemről.

Ezután a tavaly nyári londoni olimpiai játékok emléke elevenedett meg az előadásban: az árnytáncosok kialakították az olimpia ötkarikás szimbólumát, miközben David Cameron brit miniszterelnök megnyitó beszédének egy részlete hallatszott.

A következő jelenetben a társulat II. Erzsébet királynő koronázásának idei 60. évfordulójáról emlékezett meg, kialakítva az uralkodó árnyfiguráját és a koronázás pillanatát. A záró képsor a brit oroszlánt ábrázolta, a közönség eget verő ovációja közepette.

A brit szimbólumokra fűzte fel döntős produkcióját a magyar csaoat
A brit szimbólumokra fűzte fel döntős produkcióját a magyar csaoat

Simon Cowell, a Britain's Got Talent producere, a zsűri elnöke az előadás után kijelentette: el sem tudta volna képzelni az idei döntő ennél jobb befejezését.

Szűcs Zoltán, az együttes alapítója és vezetője közölte: ez volt a csapat eddigi legfontosabb előadása. „A brit közönségnek szeretnénk köszönetet mondani ezzel az előadással” – tette hozzá, utalva arra, hogy a társulat a múlt heti utolsó elődöntőből a legtöbb közönségszavazattal jutott a szombat esti döntőbe.

Szűcs Zoltán az eredményhirdetés után – a műsorvezető kérdésére, hogy mire fordítják a 250 ezer fontos fődíjat – kijelentette: erre még nem tud válaszolni, a társulat számára most az a legfontosabb, hogy előadhatják produkciójukat a brit királyi család tagjai előtt.

Simon Cowell kijelentette: nagyon örül a magyarok győzelmének, és megtiszteltetésnek veszi, hogy a Britain's Got Talent műsorában léptek fel. Hozzátette: reményei szerint hamarosan ellátogat Magyarországra.

Amanda Holden színésznő, a zsűri egyik tagja az eredményhirdetés után kijelentette: az Attraction produkciója alapján biztos benne, hogy a társulatból globális sikeregyüttes válik.

A londoni fogadóirodák körében is messze a magyar társulat volt a szombat esti döntő favoritja. Az egyik legnagyobb fogadóhálózat, a Ladbrokes hetek óta a magyarok győzelmét kínálta játékra listavezetőként, egyre szűkülő, szombaton már csak 2/7-es pénznyeremény-esélyt kiírva az Attraction döntőbeli diadalára. Ez azt jelenti, hogy aki erre a tétre tett fel 100 fontot, és fogadása bejött, az utolsó kiírás alapján mindössze 129 font nyereményt kasszírozhatott.

BESZÉLGETÉS A VERSENYZŐKKEL



AZ EREDMÉNYHIRDETÉS


KORÁBBI PRODUKCIÓK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik