A szerető magát okolja az olimpiai bajnok haláláért

Vágólapra másolva!
2011.05.21. 12:57
null
A harmadik fél: Jane Nduta, és Wanjiru otthona a végzetét okozó erkéllyel (Fotó: Nation.co.ke)
Jane Nduta, a "harmadik fél" közölte: ha az ominózus este nem megy fel a hazájában, Kenyában nemzeti hősnek tartott atléta lakására, akkor a sportoló talán még most is élne. Hozzátette: a híres futóval három hónapja ismerkedett meg közelebbről.

Wanjiru és Nduta az olimpiai bajnok lakásán tartózkodott, amikor a feleség váratlanul hazaállított, és kettőjüket bezárta a hálószobába. Wanjiru az erkélyen át próbált meg szabadulni, leugrott az első emeletről, ám olyan szerencsétlenül esett, hogy a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe.

Wanjiru az utóbbi idők egyik legjobb maratonistájának számított, ő volt az első, aki fiatal kora ellenére négyszer győzött a legnagyobb viadalokon: 2008-ban megnyerte az olimpiát, egy évvel később a londoni versenyt, Chicagóban pedig kétszer - tavaly és tavalyelőtt - is első lett.

A pekingi játékokon mindössze 21 évesen 2:06:32 órás olimpiai rekorddal nyert. Élete legjobbját a 2009-es London Marathonon érte el 2:05:10 órával, amely ugyan több mint másfél perccel rosszabb Haile Gebrselassie világcsúcsánál, ugyanakkor képességei alapján rövid időn belül megjavíthatta volna a rekordot. A fiatal futónak az utóbbi hónapokban alaposan meggyűlt a baja a törvénnyel: tavaly decemberben letartóztatták, miután egy gépfegyverrel megfenyegette feleségét és bejárónőjüket. A vádakat később ejtették, miután neje visszavonta azokat.

MTI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik