Eriksson mobilis volt: Angliába költözött

BAKOS GÉZABAKOS GÉZA
Vágólapra másolva!
2010.10.31. 08:33
null
Sven-Göran Eriksson (balra, háttal) Angliában pillanatok alatt a figyelem középpontjába került <br />(fotó: Action Images – archív)
Sven-G&ouml;ran Erikssonra ma m&aacute;r mondhatjuk, hogy a futballtr&eacute;neri szakma egyik nagy &ouml;regje, de nem is annyira az &eacute;letkora miatt sz&aacute;m&iacute;t sokat l&aacute;tott szakembernek, hanem mert majdnem harminc &eacute;ve j&aacute;rja a vil&aacute;got. A mozg&eacute;kony sv&eacute;d az ut&oacute;bbi &eacute;vtizedben elsősorban Angli&aacute;ban t&eacute;nykedett, &eacute;s a v&aacute;logatott &eacute;l&eacute;n meglepően sok&aacute;ig kitartott. &Eacute;ppen t&iacute;z esztendeje d&ouml;nt&ouml;tt a Lazio elhagy&aacute;sa mellett &eacute;s v&aacute;llalta el a megb&iacute;z&aacute;st &ndash; első k&uuml;lf&ouml;ldik&eacute;nt a h&aacute;romoroszl&aacute;nos csapat t&ouml;rt&eacute;net&eacute;ben. Sikerek &eacute;s botr&aacute;nyok is v&aacute;rt&aacute;k.

A 2000. év októberének végén az angol Labdarúgó-szövetség (FA) gyakorlatilag már letett arról, hogy a régi Wembley búcsúmeccsén megbukó (a németek ellen 1–0-ra alulmaradó) Kevin Keegan utódaként Sven-Göran Eriksson legyen a válogatott új, állandó szövetségi kapitánya (egy meccsre ugyanis beugrott az egykori leedsi sikertréner Howard Wilkinson, akivel a csapat ikszelt az újabb, ezúttal finnországi vb-selejtezőn).

„Eriksson a mi vezetőedzőnk, és szerződésének lejártáig nem engedem, hogy távozzon, vagy akár tárgyalásokat is folytasson. Reméljük, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját, s abban is bízunk, hogy új ajánlatunk elfogadása után a szakember nálunk marad" – nyilatkozta eltökélten Sergio Cragnotti, a Lazio elnöke.

Ragaszkodása nem volt véletlen: a svéd a Göteborg és a Benfica után az ő csapatával is duplázni tudott egyazon évben (bajnokság plusz hazai kupa), ami senki másnak nem sikerült még, és az IFK-val annak idején nyert UEFA-kupához a rómaiak élén UEFA-kupa-döntőt, és főleg az utolsó KEK-ben (valamint majd az európai Szuperkupában) aratott diadalt is hozzátette, hogy az egyéb itáliai címekről (köztük a Romával és Sampdoriával egykor elhódított kupatrófeákról) és a lisszaboniak élén átélt BEK-, illetve UEFA-kupa-fináléról már ne is beszéljünk. Továbbá az akkori jelenben is jól állt a Lazio, hiszen a BL aktuális kiírásában öt kör után már továbbjutott a csoportjából, és legfrissebb élményként épp a Sahtar 5–1-es kiütésével büszkélkedhetett.

Két nappal később a Sunday Times arról cikkezett, hogy az FA Johan Cruyff-fal tárgyal a kapitányi posztról. Megbízhatónak nevezett forrás alapján azt közölte a lap, hogy a szövetség négy szakembert szemelt ki, és közülük Arsene Wenger (Arsenal) már visszautasította az ajánlatot, míg Eriksson helyzetét az imént részleteztük. Martin O'Neill, a Celtic menedzsere (még) nem nyilatkozott az ügyben, ám az vele szemben mindenképpen a holland legenda mellett szólt, hogy neki nem volt klubja.

Az újság szerint az FC Köbenhavnnál dolgozó Roy Hodgson esélytelennek számított az állásra, ennek ellenére az egykori svájci szövetségi kapitány (aki most épp a Liverpoolt gardírozza – elég mérsékelt sikerrel –, míg előtte Gera Zoltán mestere volt a Fulhamnél) bizakodott: „Engem sokkal könnyebben megszerezhet az FA a dánoktól, mint Wengert az Arsenaltól vagy Erikssont a Laziótól."

Ez utóbit illetően tévedett, miközben a sajtónak igaza lett az esélyeivel kapcsolatban: október 31-én az angol szövetség nevében Adam Crozier elnök bejelentette, hogy a következő július elsejétől öt éven át (évi 2.6 millió dollárért) a svéd lesz az ország nemzeti együttesének első külföldi szakvezetője!

Az egyik olasz hírügynökség még előző éjjel kiadta hírt, miszerint Erikssonnal megszületett a megegyezés. Ettől a perctől kezdve felpörögtek az események: a Leicester City vezérkara azonnal reagált, mondván, nincs akadálya, hogy a Wilkinson után átmenetileg megbízott Peter Taylor egészen az idény végéig ellássa a feladatát (ebből annyi lett, hogy november közepén vele kapott ki Anglia 1–0-ra Olaszországban), míg a Lazio elöljárói tudatták, nem gördítenek akadályt az elé, hogy a tréner távozzon a nyáron, amikor lejár a megállapodása.

Az FA részéről kijelentették, hogy tárgyaltak volna Wengerrel és Sir Alex Fergusonnal is, de nem látták értelmét olyan valakikkel időt vesztegetni, akik kitartanak a klubjukkal kötött, még évekig tartó szerződésük mellett. Az országban így is rögtön nyilatkozatháború indult, a hagyományokhoz ragaszkodók egyből bírálni kezdték a választást – miután tekintélyes egykori labdarúgók már előzőleg is próbálták védeni az angol futball legáhítottabb posztját az „árulásra" készülő szövetséggel szemben. Csakhogy a döntés nem az ő kezükben volt, hanem a skót(!) Crozier vezette testületében...

„Sven nagyon hűvös, nyugodt természetű ember, sokszor dolgozott már hatalmas nyomás alatt, amihez az évek során teljesen hozzászokott – szólt az illetékes vezetőtől az indoklás. – Ismeri a világ összes futballszokását, és három bajnokságban is élen tudott végezni a csapatával. Tisztában van azzal, hogy mi a helyzet a sportágban, legyen szó Angliáról vagy más országokról. Tudom, hogy új színt képes hozni hazánk legjobbjainak játékába."

A külföldi tréner kinevezését ostorozók nem törődtek azzal az érvvel, hogy Anglia az 1966-os vb óta nem nyert semmilyen világeseményt. Gordon Taylor, a játékosok érdekeit képviselő szövetség (PFA) elnöke volt a kritikusok közül a leghangosabb: „Általában a harmadik világ országaiban neveznek ki külföldi edzőt, ott, ahol nincsenek hagyományai ennek a sportnak, és kell valaki, aki megtanítja focizni a játékosokat. Nagy szégyene ez az angol labdarúgásnak, és azt mutatja, hogy a negyven évvel ezelőtt elkezdett edzőképző programunk teljesen eredménytelen".

Crozier higgadtan válaszolt a bírálatokra, és kiállt a lépés mellett: „Évtizedek óta egy helyben toporgunk, sőt olyan országok mögött szerénykedünk, mint Norvégia vagy Paraguay. Lépnünk kell, és ehhez megfelelő emberre van szükség. Ha jönnek az eredmények, a kritikusok is elcsendesednek."

Eriksson amúgy nagy kitüntetésnek érezte a megbízást: „Nehéz feladatot kell teljesítenem, de úgy érzem, hatalmas elismerés, hogy engem jelöltek ki. Ez az egyik legjelentősebb állás, amelyet ebben a sportágban el lehet érni, és roppant szerencsésnek érzem magam. Több ajánlatot is visszautasítottam az elmúlt időszakban, ám a futball feltalálóinak nem lehetett nemet mondani, ez egyszerűen őrültség lett volna.

A Lazióval végzett munkámat nem fogom elhanyagolni, egyáltalán nem vagyok fáradt. Ezek a napok kimerítettek, de a római játékosok és a vezetők roppant megértőek és kedvesek voltak velem: most igazán rájöttem, mennyire szeretnek itt. Mégis el kellett fogadnom az angolok megkeresését, hiszen páratlan feltételekkel, hosszú távra kínáltak szerződést" – tette hozzá a svéd, aki beszélt az angol labdarúgás iránti tiszteletéről is:

„Nagyon meglepődtem, amikor felkerestek, hiszen rengeteg kiváló szakember dolgozik Angliában. Gyerekkoromban imádtam ennek az országnak a fociját, és most is szeretem azt a fajta játékot, amely ott folyik. Persze nem tudok mindent róla, csak amit a tévében látok, illetve amit ellenük játszva tapasztalok. Van néhány hónapom, hogy tanuljak, és különben is volt már legalább két angol játékosom, Des Walkerre és David Plattre tisztán emlékszem."

Bizony, a (még) hiányos tudás támadási felületet jelentett a vérszomjas szigetországi sajtónak: az egyik bulvárlap újságírója a római sajtótájékoztatón azonnal kínos kérdések sokaságával bombázta az FA szerint az európai labdarúgást remekül átlátó Erikssont. Nekiszegezte például, hogy vajon tudja-e, ki a Leicester kapusa vagy a Sunderland jobbhátvédje, illetve hogy ha annyira tiszteli az angol labdarúgást,  miért nem vitt onnan játékosokat a Lazióba. A kellemetlen helyzetbe sodort skandináv nem tudott felelni az erőszakos faggatózásra...

„Nem titkolom, félek attól, hogy azok, akiknek nem tetszik, hogy külföldi lett a szövetségi kapitány, kikezdenek. Nem lepődnék meg, ha nekiállnának kutakodni a magánéletemben, és esetleg olyan cikkeket írnának rólam, amelyeknek egyáltalán nincs igazságtartalmuk. Az elmúlt napokban már készítettek interjút az anyámmal, a Portugáliában élő testvéremmel, az Egyesült Államokban tanuló fiammal, az exfeleségemmel, akivel hat éve nem találkoztam, sőt az ő anyjával is" – nyilatkozta a szakember.

Félelme nem is volt alaptalan, mert a korábbi kapitányok közül többen – például Bobby Robson, Graham Taylor és Glenn Hoddle – belebuktak a kritikákba. Mint láttuk, őt is egyből „megkóstolták", de a válaszadás lehetősége hamarabb jött el számára, mint előzetesen bárki gondolta volna. A Lazióval ugyan az Arsenal mögött csak az egymás elleni eredmények miatt maradt le az első BL-csoportszakaszban, de a második során – amelyet majd a tavasszal utolsó helyezettként zárt a gárda – két meccs után nulla ponttal állt.

Szó sem volt már végső diadalról – mindkét fél számára könnyebb lett a végleges váltás: a Lazio történetének sokak szerint legsikeresebb edzője már a télen otthagyta az Örök Várost és januártól munkába állt Angliában, hiszen márciusban kettő, júniusban egy vb-selejtező várt az együttesre.

És aztán bekövetkezett a fordulat a hozzá való viszonyulásban: egy barátságos mérkőzéssel kezdett új posztján, és miközben ő a játékosait dicsérte, a brit sajtó kimondottan őt méltatta a Spanyolország elleni 3–0-s győzelemmel végződő erőpróba után, pedig ugye a média eredetileg kétkedéssel és helyenként ellenségesen fogadta.

Az angol lapok „új korszak" kezdetéről írtak, s egytől-egyig a csapat szervezettségét és egyenletes teljesítményét méltatták. Ráadásul az új szövetségi kapitány a bemutatkozása során a szurkolók szívébe is belopta magát: a több mint negyvenezer drukker minden egyes gólnál Eriksson nevét skandálta!

A továbbiakat már nem nyújtjuk hosszúra: az utóbbi két évtizedben senki nem maradt annyi ideig az angol nemzeti csapat élén, mint az északi tréner, akit az FA Sir Alf Ramsey után a második legsikeresebb trénernek hirdetett ki a válogatott történetében. Hiszen a szövetségi kapitányok sorából neki volt a legjobb pontátlaga, és mindössze öt tétmeccset veszített el az öt és fél év alatt.

A 2002-es és a 2006-os vb-n, valamint a 2004-es Európa-bajnokságon is bejutott együttesével a legjobb nyolc közé, amit (ha az Eb-t nem számítjuk) ez idő alatt csak a brazilok mondhattak még el magukról – a sors fintora, hogy mindháromszor Luiz Felipe Scolari alakulata parancsolt megálljt az angoloknak (először a selecao, majd kétszer a portugálok).

Ám egyik világbajnokságon sem adták olcsón a bőrüket Steven Gerrardék: 2002-ben a későbbi aranyérmes Brazíliától kaptak ki 2–1-re, míg legközelebb a portugálokkal szemben estek ki, miután – David Beckham 1998-as, argentinok elleni esetét felidézve – ezúttal Wayne Rooneynak borult el az agya (Cristiano Ronaldo tenyérbemászó provokálása után), és tíz emberrel már nem volt sansz a győzelemre, míg a tizenegyeseket a csapat hagyományosan rosszul rúgta.

És a legszebb momentumok: 2001-ben Németországban 5–1-es reváns a Keegan-buktató wembleybeli vb-selejtezős vereségért; a 2002-es vb-n 1–0-s törlesztés az argentinoknak sok mindenért (1986, 1998); a 2001 januárjában feljegyzett arcpirító 17. helyezésről az 5.-re való előrelépés a 2006-os vb végéig, vagyis Eriksson 12 pozícióval feljebb vitte az együttest a FIFA ranglétráján. Nem csoda, hogy a szurkolók és játékosok jelentős része mellette állt.

Viszont ugye emlékszünk, mit jósolt a mester a sajtó várható kellemetlenkedéseiről? A média nem csak keresett, de talált is fogást rajta, és ezáltal a svédet botrányos nőügyekbe keverte. Munkája során kétszer is a szerelmi afférjai miatt került a címlapokra, miközben tartós párkapcsolatban élt. „A magánéletem csak rám tartozik" – próbált védekezni a „vádlott", ez azonban a gyakorlatban nem valósult meg, és a bulvársajtó állandó támadásai vélhetően nem tettek jót a válogatott szereplésének sem.

A botrányaival teli pohár 2006 januárjában telt be, de ezúttal a (futball és nők melletti) harmadik nagy „szerelme", a pénz(mohóság) sodorta bajba. A News of the World című brit bulvárorgánum ugyanis cikksorozatot indított róla, azt követően, hogy a lap egyik munkatársa – kifogásolható módon – kelepcébe csalta Erikssont. (Ugye emlékszünk még, mit mondott Crozier az utóbbi „hűvösségéről"? Lehet, hogy mint ember hidegvérű, de az is biztos, hogy körülötte időről időre pezsegni kezd az élet, így aztán kimondottan izgalmas figura – legalábbis a lapok számára, amelyeknek mint valami celeb rendre témát szolgáltat...)

Mazher Mahmood újságíró ugyanis magát arab sejknek kiadva megvendégelte a szövetségi kapitányt, aki egyrészt az angol futballszakma prominenseivel kapcsolatos hihetetlenül sértő és lesújtó véleményével traktálta a házigazdát, másfelől felvetette, hogy annak meg kellene vásárolnia az Aston Villát, ahol ő szívesen lenne vezetőedző évi 5 millió fontért. Ekkoriban „csak" 4 milliót keresett, és úgy tervezte, hogy a vb remélt megnyerése után átköltözik a birminghamiekhez, mert az öt és fél esztendő sok idő az angol válogatott élén.

Az újság időközben további híreket szivárogtatott ki Eriksson beszólásairól, aki aztán egy héten keresztül cáfolta, hogy távozna a válogatottól, ám végül az FA közölte: a németországi világbajnokságon még a svéd szakemberrel vesz részt a válogatott, ám azt követően elválnak az útjaik. Így is történt.

Viszont ugye emlékszünk, mit mondott az edző Angliáról? Hogy mennyire vonzódott hozzá mindig is. Így aztán mindig vissza-visszatért oda, miután megjárta a mexikói válogatottat, majd az idei vb-t pedig Elefántcsontpart kapitányaként: egy évvel az angol szövetségtől kapott megbízásának vége után a klubfutball terepére lépve a Manchester City szakvezetője lett, később a negyedosztályból arab olajpénzek révén felvirágoztatni kívánt Notts County futballigazgatója, míg néhány hete a Leicester szakvezetője.

És ugye emlékszünk, hogy a tradícióira oly büszke ködös Albionban mennyire tiltakoztak sokan, amiért idegen kézbe került a válogatottjuk? Nos, egy Steve McClaren munkásságával (és a 2008-as Eb-részvétel kínos elmulasztásával) fémjelzett kétéves „közbevetés" után immár majdnem három esztendeje megint egy külföldi sztáredzőtől, nevezetesen az olasz Fabio Capellótól várják a megváltást a régi dicsőségüket elszántan hajszoló derék angolok. Egyelőre várhatják: Eriksson időszakával ellentétben az idei világversenyen már a nyolc közé sem jutottak be...

 

 

1960-ban e napon ért véget Lipcsében a „németek mártírhalált halt birkózójának emlékére" megrendezett, Werner Seelenbinderről elnevezett nemzetközi verseny, amelyen három magyar sportoló is részt vett. Egyetlen kötöttfogású indulónk, Deli József már korábban elbúcsúzott, ő a váltósúlyúak között hatodikként zárt. Szabadfogásban azonban két döntősünk is volt, és igen imponálóan sikerült Vígh Imre végső győzelme, hiszen nehézsúlyban minden ellenfelét tussal múlta felül! Váltósúlyban Zsibrita János a második lett egy lengyel riválisa mögött – ám az ő diadalához sem sok hiányzott, mert csupán a mérlegelésnél dőlt el a küzdelem sorsa a könnyebb testsúlyú vetélytárs javára.

1970-ben e napon játszotta az első selejtezőjét az új Eb-kvalifikációs sorozatban a címvédő Olaszország, amely igen erős csapattal állt fel: többek között Albertosi kapus, a védelem két szélén Burgnich és Facchetti, a középpálya közepén Domenghini és az előző évi aranylabdás Rivera is pályára lépett a bécsi meccsen, míg a csatársort Mazzola és Riva alkotta. A friss vb-ezüstérmes gárda esélyeshez méltóan szűk fél óra után De Sisti révén megszerezte a vezetést, ám az osztrákok a Kölnben légióskodó Parits góljával gyorsan egyenlítettek. Hamarosan betalált azonban Mazzola is, így a szünetre a squadra azzurra vonulhatott előnnyel. A második félidőben megőrizte az eredményt, viszont nagy árat fizetett a 2–1-es sikerért: a Cagliari balszélsője, az előző két Serie A-szezon (valamint az 1966–1967-es kiírás) gólkirálya, Gigi Riva súlyos combsérülést szenvedett... Az olaszok végül simán élen végeztek a csoportjukban, ám a nyolc között a Van Himst-féle belga válogatott megálljt parancsolt nekik.

1980-ban e napon amerikai teniszezők különböző pályákon váratlan vereségeket mértek európai éljátékosokra. Tokióban egyaránt a nyolc között kapott ki az ötszörös wimbledoni bajnok svéd Björn Borg (Bill Scanlontól), illetve a feljövőben lévő ifjú titán, a később szintén világelsőségig jutó csehszlovák Ivan Lendl, akit John Sadri múlt felül, ugyancsak szoros három játszmában. Eközben a kölni torna második körében a világranglista 120. helye körül „tengődő" John Hayes a jóval jegyzettebb Taróczy Balázzsal került szembe, akit valósággal kiszervált: rendre bejöttek nagy erejű első adogatásai, s utánuk máris a hálónál termett. A második szett ugyan kiegyenlített küzdelmet hozott, de a közel kétméteres tengerentúli versenyző ekkor sem vesztette el egyszer sem az adogatását (6:3, 7:6).

1990-ben e napon ötkarikás bajnokok gyülekeztek a Margitszigeti Nagyszállóval átellenben a pesti Duna-parton nem sokkal korábban megnyílt Thermál Hélia Hotel halljában, ahol csaknem száz aranyérmes jött össze, hogy részt vegyenek az Olimpiai Bajnokok Klubjának megalakításán. A rövid ünnepélyes megnyitót követő kötetlen beszélgetés során nagy sikere volt Szalayné Korondi Margitnak, a Los Angelesben letelepedett tornásznőnek, aki jól időzített üzleti tárgyalásaira érkező férjét kísérte el Budapestre, és ha már itt járt, természetesen elment a „klubavatóra" is. Ott voltak az Aranycsapat itthon élő tagjai is (Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor), akik azonban viszonylag hamar elköszöntek, mert indultak a Hungária körútra a Ciprus elleni meccsre (a 4–2-es magyar győzelmet hozó találkozóról két nappal ezelőtti főanyagunkban olvashattak). A legifjabbakat többek között az ekkor már kétszeres ötkarikás bajnok Darnyi Tamás képviselte, aki rögtön igyekezett megnézni a szálló uszodáját és fitnesztermét, míg a korelnök a 83 éves kardvívó, Rajcsányi László volt, aki a következőket mondta az NS tudósítójának: „Ilyen klubunk még sohasem volt nekünk, olimpiai aranyérmeseknek. Remélem, ezt a lehetőséget minél jobban kihasználjuk. A mai fiatalok tanulhatnának, erőt meríthetnének a múltból, hogy még sikeresebben képviseljék szeretett hazánkat, Magyarországot." 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik