Real: „Ha a blancóknak nem kellek, kihagyok egy szezont”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.24. 10:16
Címkék
Carlo Ancelotti, a La Ligában szereplő Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője a gárda szombati, Getafe elleni bajnoki mérkőzése után elmondta, reméli, hogy a következő idényben is a királyiak trénere lesz. Az 55 éves szakember mellett kiállt az együttes két sztárja, Cristiano Ronaldo és James Rodríguez is.

Carlo Ancelotti sorsa hétfőn vagy kedden dőlhet el, de maradni szeretne a Real Madridnál (Fotó: Action Images)

Mint ismert, az olasz Carlo Ancelotti jövője bizonytalanná vált a Real Madridnál, miután a csapat a Juventus ellen kiesett a Bajnokok Ligájából, majd nem sokkal később az is eldőlt, hogy a spanyol labdarúgó-bajnokságban csak a második helyen végez az ősi rivális FC Barcelona mögött.

A La Liga 2014–2015-ös szezonja a szombati, 38. fordulóval hivatalosan is véget ért, Ancelotti a nyilvánosság előtt beszélt a jövőbeli terveiről.

„A jövőm számomra egyértelmű. Vagy maradok a Real Madridnál, vagy kihagyok egy évet – kezdte Ancelotti. – Ha a klubnak nincs rám szüksége, nem leszek boldog, de ebben a szakmában nem meglepő, ha valakit kirúgnak. Nem kell elsietni semmit sem, Florentino Pérez elnök még átgondolja a folytatást.”

„Egyelőre nem beszéltem Pérezzel a jövőmről, hétfőn vagy kedden tudom meg, mi lesz velem.”

A tréner a Getafe elleni 7–3-as győzelemre, valamint Iker Casillas kapusra is kitért.

„A szurkolók végre megértették, hogy Iker ebben a szezonban is nagyon fontos láncszeme volt a klubnak. Jobb későn, mint soha – utalt Ancelotti arra, hogy Casillast az idény során rengeteg kritika érte. – A játékosaim az utolsó mérkőzésen is megmutatták, hogy vérbeli profik, és a legutolsó pillanatig komolyan álltak hozzá a dolgokhoz. Számos sérülés hátráltatott minket az utóbbi időben, és ez rá is nyomta a bélyegét az elmúlt időszakra. Nem felejtem el, hogy mi mindent nyertünk tavaly, de azt sem, hogy miben kell javulnunk a következő kiírásra.”

Az összecsapás után Cristiano Ronaldo hivatalos Twitter-oldalára felrakott egy képet, amin az olasz szakemberrel látható, és azt írta, reméli, hogy Ancelotti a 2015–2016-os szezonban is a Reallal lesz.

„Nagyszerű ember és edző. Remélem, hogy a következő szezonban is együtt dolgozhatunk.”

James Rodríguez, a Real Madrid 23 esztendős kolumbiai támadója is kiállt jelenlegi vezetőedzője mellett.

„Sok nehézséget okozna a csapatnak, ha Ancelotti távozna – árulta el a Gol Tv-nek James, aki 2014 nyarán, mintegy 80 millió euróért érkezett a blancókhóz. – Két éve érkezett, és nagyon jól ismeri az együttest, tudja, hogy mit kell tenni. De nem én döntök a jövőjéről, és nem is beszélhetek a dologról.”

A VÉGEREDMÉNY
1. FC Barcelona383044110–21+8994
2. Real Madrid383026118–38+8092
3. Atlético Madrid382396 67–29+3878
4. Valencia3822115 70–32+3877
5. Sevilla382378 71–45+2676
6. Villarreal38161210 48–37+1160
7. Athletic Bilbao38151013 42–41 +155
8. Celta Vigo38131213 47–44 +351
9. Málaga3814816 42–48 –650
10. Espanyol38131015 47–51 –449
11. Rayo Vallecano3815419 46–68–2249
12. Real Sociedad38111314 44–51 –746
13. Elche3811819 35–62–2741
14. Levante3891019 34–67–3337
15. Getafe3810721 33–64–31
37
16. Granada3871417 29–64–3535
17. Deportivo La Coruna3871417 35–60–2535
18. Eibar389821 34–55–2135
19. Almería388822 35–64–2932
20. Córdoba3831124 22–68–4620
Jelen állás szerint a Barcelona, a Real Madrid, az Atlético Madrid a Bajnokok Ligája főtábláján indul – ha a Sevilla megnyeri az El-t, az andalúziai csapat is –, míg a Valencia a selejtezőben. A Sevilla alapesetben az El csoportkörében, a Villarreal és az Athletic Bilbao a selejtezőben szerepelhet az év második felében.
Az Eibar, az Almería és a Córdoba kiesett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik